Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-379

Az országgyűlés képviselőházának 37 Amint tehát méltóztatnak látni, az egyezménytervezet előreláthatólag rövidesen tényleg életbe is fosr lépni. Ezek alapján tisztelettel kérem a t. Képviselőházat, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik! Szabó Zoltán jegyző: Tobler János! Tobler János: T. Képviselőház! (Halljuk! Hallhik!) A békeszerződésnek nevezett diktátum a magyar nemzetnek és a magyar népnek csak szomorúságot és mély gyászt hozott. A békeszerződésnek nevezett diktátum egyetlen egy helyes és igazságos cselekménye a XIII. fejezete, amely a munkát nemzetközileg szabályozta, a Nemzetközi Munkaügyi Konferenciát kreálta és ennek végrehajtó szervéül a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalt alapította. Én ebben a tényben látom a termelés, a szociális haladás, az ipar és kereskedelem részére oly fontos munkaközösség nemzetközi fórumát, hogy végre adatott egy nyilvános fórum is, amely egyrészt a munkavállalónak módot nyújt az egész világ előtt az ő ügyes-bajos dolgait, szociális problémáit napirendre hozni> másrészt egymáshoz közelebb is jutni. Peyer képviselőtársammal magam is tagja lelhettem annak a Nemzetközi Munkaügyi Konferenciának, amely ezt az egyezményt hozta. Ismerem és tudom azokat az intenciókat, amelyek a konferenciát határozatában vezették. A törvényjavaslat indokolásában olvassuk, hogy a munkaadók egyetemlegesen az egyezmény ellen szavaztak. Aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy ezeken a nagyon tanulságos munkaügyi konferenciákon résztvehet, az tapasztalhatja, hogy a munkaadó urak ilyen szociális problémák felvetésénél igen sokszor nagyon idegesek és nem igen akarnak segédkezet nyújtani a szociális problémák kölcsönös megoldásánál. A magyar kormány delegátusai közül az egyik mellette szavazott, a másik nem. Én mindenesetre szívesebben láttam volna, ha a magyar kormány mindkét delegátusa az egyezmény mellett szavazott volna. Méltóztassék megengedni, hogy itt felvessem a. kérdést: mi teszi indokolttá, hogy Magyarországon is elfogadjuk ezt az egyezményt és ezzel olyan útra lépjünk, amely bizonyos formák között a munkabért szabályozza és a munkások létminimumát biztosítja. Mi a bér? A bér a teljesített munka ellenértéke. A munkás miért dolgozik

1

? Nem tisztán csak azért, hogy üJolgozzélk, hanem azért is, hogy e munkája révén meg tudjon élni. Felmerül tehát a kérdés, vájjon a Magyarországon divatban levő bérek nyujtják-e ezt a létminimumot! Nekem nagyon egyszerű a válaszom: sajnos, azt kell mondanom, hogy nem s ennek alátámasztására legyen szabad egy semleges és hivatalos statisztikát idéznem az Országos Társadalombiztosító Intézetnek napibérosztályaira vonatkozólag. Nem hivatkozom itt a szakszervezetek által összeállított statisztikákra azért, hogy ne mondhassák, hogy ezt olyan intézmény állította össze, amelyet esetlea: egyoldalúsággal lelhetne vádolni. A Magyar Statisztikai Szemle 1929 szeptember havában összeállítást közöl, amely kitér nemcsak az Országos Társadalombiztosító Intézetben biztosított muríkavállalókra* hanem kimutatja az önálló biztosítóintézeteknél biztosított munkavállalók béreit és számát Js. Ebből megállapítható, hogy Magyarországon e statisztika összeállításakor 9. ülése 1930 április 4-én, pénteken. . 443 I 1,312.000 munkavállaló volt biztosítva. Ebből I az 1,312.000 munkavállalóból 85.963, vagyis az j összes biztosítottaknak 8*6%-a a 80 filléres nambérosztályban van biztosítva, tehát Ma' gyarországon 85.963 olyan munkavállaló van, aki naponta 80 fillért keres. Erre azt fogják mondani, hogy ezek valószínűen a háztartási alkalmazottak. A háztartási alkalmazottak aránya azonban itt csak 0'6%. 0*81—1'60 pengőért dolgozik Magyarországon 78.400 ember. Ezek között a háztartási alkalmazottak 7'8%-ot képviselnek. 1*60—2'40 pengőért dolgozik 173.534 alkalmazott, ebből a háztartási alkalmazottak számaránya 17*3%. A negyedik napibérosztályban van 167.726 ember, tehát 16'7%, aki 2*40-3'20 pengőért dolgozik. 3*204 pengőt keres Magyarországon 118.819 ember, az Összes munkavállalóknak ll*8%-a, 4—4'80 pengőt 88.962 ember, vagyis 8*9%, 4*80-5*60 pengőt 76.394 ember, vagyis 7*6%, 5*60 pengőnél többéit 213.514 ember, az összes munkavállalóknak 21*3%-a. Ha en ezzel szemben akár Dálnoky-Kovács, akár Gál Benő létminimun-összeállítását veszem figvelembe, akkor azt látom,hogy hitelesszámítás alapján ma a létminimum egy család heti ellátására J3 pengő 56 fillér. Kénytelen vagyok tehát megállapítani, hogy tisztán ezt az 5 pengő 60 fillértől fölfelé menő utolsó osztályt lehetne a létminimum megállapításánál figyelembe venni. Itt azonban hozzá kell fűznöm, hogy ebbe az utolsó osztályba a magánalkalmazottak biztosító intézeténél biztosított egyének, tehát a magasabb fizetéssel rendelkező tisztviselők vannak besorozva. Hiszen egyedül ezek 25.532 munkavállalót tesznek ki. Itt kénytelen vagyok még egy-két dolgot kiemelni és sajnálattal megállapítani, hogy ennél az összeállításnál például a magyar királyi dohány jövedék is az utolsó helyek egyikén áll fizetés tekintetében, hiszen 14.050 alkalmazottja között csak 210 olyan alkalmazottja van, aki naponta megkeresi a 4 pengő 80 fillért és a munkásnők között, akik ott ezrével dolgoznak, 2426 van olyan, aki 80 filléres, 4059, aki 1 pengő 60 filléres és 6056, aki 2 pengő 40 filléres napibérosztályba van besorozva. Tehát a dohánygyári alkalmazottak között több mint 12.000 munkásnő dolgozik, aki nem keresi meg a napi 3 pengőt, A legjobb akarattal sem tudom azt az álláspontot elfoglalni, hogy 24 pengős heti fizetésből meg lehet élni, hogy 24 pengős heti fizetéssel családot lehet fenntartani. De legyen szabad itt mindjárt arra is válaszolni, hogy a szakszervezetek — akármilyen irányúak is legyenek azok — tárgyalásaiknál nem egyszer hallják: hiszen a munkásságnak az a törekvése, hogy nagyobb béreket kapjon, nem igazságos, mert hiszen a békebeli béreket a munkásság ma már 100%-ban elérte. (Farkas István: Nálunk nemérte el!) Ha számszerűleg ezt el is fogadnám, bár nem mindenütt látom, mégis hozzá kell fűznöm, hogy a békebeli korona vásárlóereje sokkal nagyobb volt és ma nyugodtan lehet megállapítani, hogy a pengőhöz bizony még 30%-ot hozzá kell csapni, hogy annak vásárlóerejét össze lehessen hasonlítani a békekorona vásárlóerejével. De legyen szabad egy percre eltérnem még ettől a statisztikai kimutatástól és külön még egy-két foglalkozási ágazatot említenem. Itt vannak a pénzintézetek, ahol nem lehet arról panaszkodni, hogy talán nagyon rosszul menne az üzlet és nines pénz, hogy az alkalmazottakat honorálni tudják. Hiszen a bankok vezérigazgatói és a magasabb tisztviselők köztudoI másúlag nagyon jól vannak honorálva. Ezzel szemben ezeknél a hatalmas mamutvállalatok-