Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-377
Az országgyűlés képviselőházának 3 77. ülése 1930 április 2-án, szerdán. 395 a bortermelés problémájával és pedig, fájdalom, nem gyakorlati, hanem elméleti alapon. Ezért védtelenül leköteleznek a t. Képviselőháznak azok a tari ai, akik hosszú, hosszú évek óta gyakorlati alapon és elméleti alapon is foglalkoznak a szőlő- és bortermelés problémáival, ha figyelmükkel megajándékoznak {Halljuk! Halljuk!), ha az én adataimat ellenőrzik és amennyiben okfejtésem hibás, azt kiigazítani szíveskednek. T. Képviselőház! A mai Magyarországon 386.234 (katasztrális holdon folytatnak szolőmívelést. Bortermelésünk értéke a mai legalacsonyabb árakat véve számításba, körülbelül 100 millió pengőre rug. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: 200 millió pengőre!) A rendelkezésemre álló statisztika szerint való mai legalacsonyabb árakat véve tekintetbe, az csak 100 millió pengőt tesz ki. Ennél körülbelül 25—30—40 millióval több a bor forgalmi ára. En a bortermelés értékéről és nem a bor forgalmi áráról szóltam az előbb. (Halljuk! Halljuk!) A frissen eladott szőlőtőkéket 4—5 millióra hecsülöm és így az egésznek a termelőnél lévő értékét 110—115 millió pengőre becsülöm. A szőlőmívelés alatt álló területeknek jórésze olyan területekből áll, amelyek ha szőlővel beültetve nem volnának, másra nem lennének használhatók, és így a földmívelésügyi minisztérium kénytelen volna statisztikájában ezeket terméketlen területeknek nyilvánítani. Amint látjuk tehát, a szőlőmívelésnek és a bortermelésnek igen jelentős gazdasági értéke van és ez csak a mai világgazdasági konstelláció mellett fokozódik, ösi gazdasági tradícióinál, gazdasági jelentőségénél fogva azonban éppen a mai helyzetben még egy sokkal nagyobb és sokkal gyakorlatibb hivatása van, és erre akkor jövünk rá, ha a szőlő- és bortermelést szociális szempontból tesszük vizsgálat tárgyává. (Egy hang a jobboldalon: Igaza van!) Az adatok nyújtanak erre képet, ha a bortermelésből élők és a bortermelésben érdekeltek számát tekintjük. (Halljuk! Halljuk!) Egy katasztrális hold évi napszámát csak 120-ra véve, 360.000 katasztrális holdat véve alapul, a magyar szőlőterületeknek m megmunkálása évenkint 47 millió munkanapot jelent. Ha már most csak két pengő napszámot veszünk átlagban, — bár a hegyi területeken ennél nagyobb összeget fizetnek napszámban, mert az majdnem 3—5 pengőre is felmegy, — akkor 94 millió pengő munkabér az, amelyet szőlőgazdaságunk a nemzeti termelésnek egy évben jelent. A szőlővel foglalkozó mezőgazdasági munkások száma az egyik statisztika szerint 250.000-re, a másik statisztika szerint 260.000-re rúg. Nagyobb tehát a szőlővel foglalkozó mezőgazdasági munkások száma, mint az egész magyar gyáripar 246.000 főre megállapított munkáslétszáma. (Egy hang a jobboldalon: Érdekes! — Friedrich István: Ez így van!) Ha a szőlőmunkásokhoz még hozzászámítom a kis szőlőbirtokosokat, akiknek számát 200.000-re becsülhetjük, akkor körülbelül tisztán áll előttünk ennek a hatalmas nagy érdekeltségnek számbeli ereje. Távol áll tőlem, t. Képviselőház, még a szándéka is annak, hogy párhuzamot vonjak a gyáripar gondos támogatása és a között a támogatás között, amely a szőlő- és bortermelésnek jut osztályrészül. Ennek még a látszatát is kerülni akarom, mert azt vallom, hogy a nemzeti termelés minden ágának harmóniáját kell figyelembe vennünk, azonban én úgy érzem, hogy nem túlzok akkor, amikor azt mondom, hogy éppen a nemzeti termelés szempontjából, éppen szociális szempontból, a szőlőgazdaságnak a mai világgazdasági konstellációk mellett juthat még olyan szerep, amilyen szerepet a gyáripartól remélünk. (Farkasfalvi Farkas )Géza: Ügy van!) T. Képviselőház! Én a szőlőgazdaság problémái közül az idő előrehaladott voltára való tekintettel is (Halljuk! Halljuk! balfelől,) a vámkérdést és az exportkérdést mellőzni akarom. Teszem ezt azért, mert tudomásom van róla, hogy éppen most igen beható munkálatok folynak a földmívelésügyi minisztériumban, éppen a vámkérdés és éppen az export tekintetében. Ezeket tehát én érinteni, vagy felszólalásommal zavarni, nem kívánom. (Egy hang a jobboldalon: Ez okos beszéd!) Az érdek közös, az érdek az, hogy minél többet tudjunk exportálni, hogy ezt a haldokló, ősi, nagytradíciójú, nagy szociális jelentőségű termelést mai helyzetéből kiemeljük. Csupán egy kérést vagyok itt bátor intézni a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úrhoz: amennyiben rövidesen ezekkel a munkálatokkal, az exportnak új programjával, a vámokra vonatkozó észrevételeivel a t. földmívelésügyi minisztérium elkészül, legyen kegye» egy komoly, bizalmas jellegű tárgyalásra összehívni a bortermelőknek, a borkereskedőknek és a borvidékeknek képviselőit. (Helyeslés a baloldalon.) A belföldi borfogyasztás megszervezésével óhajtok ez alkalommal foglalkozni. Itt elsősorban a borfogyasztási adót teszem bírálat tárgyává. Ez az ország a magtermelés világválságának sodrába került és éppen ez a sötét, félelmetes, rejtelmes felhő, amely az országnak egész horizontját elborítja, bizony háttérbe szorította a szőlőgazdaság ügyét, pedig szőlőgazdasági világválság ma nincs Európában. Ez elmúlt, ez akkor volt, amikor Amerika a szesztilalmat bevezette. Akkor mondották a franciák és mondotta a franciák legkitűnőbb gazdasági írója, Lucien Romain, hogy valósággal idegsokkot kapott a francia szőlőtermelés. Ma azonban nincs szőlőgazdasági válság, tehát a magyar belső fogyasztás megszervezésének kérdését minden világgazdasági konstellációtól mentesen, tisztán speciális magyar szempontokból bírálhatjuk. (Általános helyeslés.) T. Ház! Az én szerény álláspontom az, hogy a borfogyasztási adó katasztrofális a beifogyasztásra. A fogyasztási adónak a mai mértékre való emelése előtti évben, 1924-ben Budapesten a fogyasztás 526.000 hektoliter volt. Az adóemelés után a fogyasztás azonnal 193.000 hektoliterre süllyedt. Az első négy évben évenként 160—200.000 hektoliter csökkenés mutatkozik, amely azóta állandóan fokozódik. A mai borfogyasztási adó idejét követő gazdasági évben 70%-kai esett vissza a borfogyasztás Budapesten. Ugyanez az eredmény, ha az 1920-tól 1923-ig terjedő évekre^ vonatkozólag vizsgáljuk az ország borfogyasztását. Ekkor t. i. azt látjuk, hogy még ebben a három esztendőben négymillió hektoliter r fogyasztás mellett a borfogyasztás fejkvótája 40 liter volt, addig a fogyasztási adó emelése óta a fejkvóta 17 literre süllyedt vissza. Ez az abszolút bizonyíték még szemléltetőbb, még riasztóbb és még megdöbbentőbb a mai borfogyasztásunk süllyedésére nézve, ha megemlítem, hogy Európa két legnagyobb bortermelő és fogyasztó országában mennyi a fejkvóta. Franciaországban a fejkvóta a mi 17 literünkhöz képest 170 liter, Olaszországban pedig 67 liter. 56*
