Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.
Ülésnapok - 1927-377
392 Az országgyűlés képviselőházának gánépíttetőnek van 30% saját tőkéje és 30% elsőhelyű bankkölcsönt szerez, akkor a kormány 40% ilyen másodhelyű kölcsönt juttatna az építtetőnek 5%-os kamatozás mellett, ami kétségtelenül differenciát fog jelenteni a kormány terhére, de azt is megállapították szakemberek, hogy ez a differencia bőségesen, sokszorosan megtérül mindenféle adózás formájában, még a fogyasztási adó formájában, forgalmi adó formájában is és egyéb módon, mindenféle illetékek formájában is. Ennek az egész építési akciónak évekre menőleg kell bizonyos előirányzat szerint lefolynia. Ahogyan kalkulálják, évente 4000 lakást kellene így építeni: Budapesten 3000 lakást, vidéken 1000 lakást. Ha ezt az előirányzatot tekintem, azt látom, hogy körülbelül^ 60 millió pengőbe kerülne 4000 lakásnak az építése. Ebből az államot olcsó kölcsön formájában 24 millió pengőnek juttatása terhelné. 5%-kai véve, ez azt jelentené, hogy a kormány budgetjében évente 1,200.000 pengő teher jelentkeznék. Az építkezést, mondjuk, 3 évig folytatva, ez 3,600.000 pengőt jelentene. 3,600.000 pengő 3 évre számítva nem olyan súlyos teher, amelyet a kormány nem vállalhatna akkor, ha ezzel megindítaná a munkának lehetőségét, az építőipari vállalatoknál megszüntetné a mai helyzetet, ha 40 iparágat keresethez juttatna s ezzel együtt annyi ezer és ezer munkásnak, családnak és iparosnak kenyeret biztosítana. Budapesten körülbelül 130.000 lakással van kevesebb, mint amennyire szükség van. (Zaj. — halljuk! Halljuk!) Más bajok is vannak Budapesten és a vidéken is és ezeken is lehetne segíteni, hogy a munka megindulhasson. Budapesten az utóbbi esztendőkben a kormány intézkedései és az olcsó tatarozási kölcsönök nyújtása révén megindult a házakon a tatarozási munka. Ez azonban most megszűnt, az újabb időkben nem látjuk már ezt. Üjra meg kellene kísérelni, hogy rákényszeríttessenek a háztulajdonosok a tatarozásra, mert megállapítom azt, hogy rendkívül nagy azoknak a házaknak a száma, — körülbelül 7000 — amelyeket egyáltalán nem tataroztak az utóbbi öt esztendőben. Ezt a 7000 házat feltétlenül tataroztatni kellene. Minden módot meg kell találni arra, hogy ezt a háztulajdonosok elvégezzék. Ezzel is egy csomó iparág volna foglalkoztatva, a mellett a kormány is segítségére siethetne olcsó tatarozási kölcsönnel ezeknek a munkálatoknak elvégzésére a tulajdonosoknak. Bizonyos adómérséklésekkel is elő lehetne ezt segíteni. En voltam az, aki a munkanélküliség problémájával foglalkoztam pártom megbízásából a fővárosnak egyik rendkívüli közgyűlésén. Akkor ezeknek a kérdéseknek egész komplexumát határozati javaslatba foglaltam és ezt az én határozati javaslatomat a közgyűlés egyhangúan magáévá tette, ezt felterjesztették már a t. kormányhoz. Nem tudom még, hogy a kormány a közgyűlésnek erre a határozatára nézve valami elhatározásra jutott-e, valami választ adott-e, de kérdezem, minthogy évek során át tapasztaltuk, hogy a fővárosnak sok jóravaló, okos és élelmes ideája elsorvadt és elveszett a minisztériumok bürokráciájában, vájjon nem ugyanez történt-e most is? Mert hiszen csak egyet említek: a tranzitókereskedelem kérdéséről, annak fontos problémájáról évek óta memorandumok készültek a fővárosnál, eljutottak a kormányhoz, de ebben az irányban még semmiféle komoly intézkedés nem történt. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Dehogy nem!) Itt vannak, itt fekszenek egymásután azok az igen jelentékeny gazdasági megoldási lehetőségek, amelyekhez csak ho^zá kell nyúlnia a kormány3 77. ülése 1930 április 2-án, szerdán. nak kellő időben, mert hiszen, ha a dolgokat ilyen lassan és kényelmesen intézi, el is késik az intézkedés, de ha kellő időben hozzányúl, akkor meg is tudja oldani. Nem akarok arra hivatkozni, hogy mi ezen az oldalon, az én emlékezésem szerint, hányszor tettük szóvá azt, hogy nem indult meg az építkezés akkor, amikor nagyon rossz pénzzel, papírpénzzel lehetett volna az inflációs korszakban építkezni. Voltam bátor annakidején ezt a miniszter urak figyelmébe ajánlani, még négyszemközt is beszélgettünk erről a dologról. Iszonyú fölényesen intézték el az ilyen naiv ellenzéki dolgot. Végeredményben mi történt 1 ? Az történt^ a külföldi országokban, — miniszter úr ne méltóztassék mosolyogni ... (Bud János kereskedelemügyi miniszter; Bocsánat, nem mosolyogtam!) Németországban és más országokban... (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Zárjuk le ezt a régi teóriát és menjünk át a mai időkre!) Nem zárjuk le, mert ez a kritikája annak, hogy az urak mit csináltak és mit nem csináltak. Kállay akkori pénzügyminiszter úr elmulasztotta ezt az alkalmat, elzárkózott ez elől a kérdés elől, és az őt követő miniszter urak is elzárkóztak ez elől, azt mondták, hogy így nem lehet, ezzel tönkremegy a nemzeti vagyon és mindenáron azt akarták, hogy a valutát feljavítsák, és nem arra gondoltak, hogyan lehet ezzel a valutával valami értéket termelnL S idáig jutottunk, hogy ma a legnagyobb pénzszűke van és a legnagyobb lakáshiány van. Mindazt a sok, nagyszerű, konstruktív munkát nem végeztük el, amit akkor nyugodtan elvégezhettnük volna. Ezt csak azért említem meg, mert hiszen most is, amikor unos-untalan jövünk ezekkel a kérdésekkel, a t. miniszter urak nem fogják fel olyan komolyan az ellenzéki oldalról jövő intelmeket, mint ahogyan azok elhangzanak. Tessék elhinni, nincs sok öröm abban, hogy minduntalan ezekkel az ügyekkel zörgetünk a miniszter urak ajtaján. Nincs sok öröm abban, amidőn azt látjuk, hogy hiába zörgetünk, és az ellenzék már kimerül ebben a munkában és az ellenzék érdeklődésének is, amely állandóan intenzív, feltétlenül meg kell törnie, amikor azt látja, hogy ilyen merev elzárkózás mutatkozik a kormány részéről. Micsoda meddőség az, hogy mi naponta kemény harcban állunk itt, gyakorlati gazdasági kérdésekkel jövünk és mintha a t. kormányt nem érdekelné az egész dolog, elhangzanak az interpellációk, megadják a választ többékevésbbé úgy, ahogyan diplomatikusan egy ilyen választ meg lehet adni, azután mennek a dolgok tovább, semmiféle segítség nem jön es javulás nem történik. Egy gazdasági válság mélypontján vagyunk. Tessék megnézni, hogyan áll ez az ország. (Fábián Béla: Azt mondja, hogy mélypont?! Még mélyítik!) Tessék megnézni, hova züllöttünk, hova jutottunk, a ffazdák, az iparosok, a kereskedők, a szabad foglalkozásúak hogyan panaszkodnak. Nem érzi a t. kormány a felelősséget? Amikor a nyári szünetnek vége volt, a t % miniszterelnök úr a gazdasági válságról beszélt és azt mondotta, hogy a gazdasági válság voltaképpen világjelenség és vismajor áll fenn az aratás, a búzaárak rohamos hanyatlása miatt, amin ő nem segíthet és ezek a jelenségek egészen olyan világösszefüggések, amelyeket ő nem tud megszüntetni. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Pakots József: Kérek negyedórai meghoszszabbítást! Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítáts megadni? (Egy hang a jobboldalon: Sok!
