Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-377

Az országgyűlés képviselőházának 3 77. ülése 1930 április 2-án, szerdán. 385 Következik Reisinger Ferenc képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. A képviselő úr szintén kérelmet kíván előterjeszteni. Reisinger Ferenc: Kérem a t. Képviselőházat, járuljon hozzá ahhoz, hogy interpellációmat a jövő interpellációs napon mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik ehhez hozzájárulni? (la en!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik Pakots József képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, méltóztassék az interpelláció szövegét felolvasni, (Felkiáltások a .jobboldalon: Megadjuk! — Fábián Béla: Azt elhisszük!) Szabó Zoltán jegyző (olvassa): „Interpelláció a m. kir. belügyminiszter úrhoz az államrendőrség átszervezése tárgyában. 1. Igaz-e, hogy a m. kir. államrendőrség fizetésrendezésénél igazságtalan és méltánytalan mellőzés éri a fogalmazói kart? 2. Igaz-e, hogy ez az egyoldalú fizetésrendezés csak kiinduló pontja a rendőrség átszervezésének? 3. Mi indokolja ^ azt a reformot, amely a vidéki főkapitányságok megszüntetésével országos rendőrigazgatóságot állít s a rendőrség egységes felülvizsgálására országos rendőrfőfelügyelői állást szervez?" Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Pakots József: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt csodálkozásomat fejezem ki afelett, hogy nincsen itt benn a teremben a t. belügyminiszter úr, (Fábián Béla: Rőtön bejön, itt van a folyosón, majd bejön.) mert olyan kérdésről kívánok interpellációt előterjeszteni, amely kérdés immár körülbelül két hete izgatja a közvéleményt és amely kérdésnek szerencsétlen kezelési módja okozta azt, hogy komolyan tartanunk kellett mindannyiunknak attól, hogy a kiváló testületi szellemű rendőrségben a legkomolyabb visszavonás jelei kerekednek felül. T. Képviselőház! Tegnap történt a pénzügyi bizottság költségvetési tárgyalása során, ahol a belügyi tárca költségvetését tárgyalták, hogy azokkal a koncentrikus támadásokkal szemben, amelyek pártkülönbség nélkül megindultak a belügyi kormányzat felé, a belügyminiszter úr kénytelen deferálni és elejtette azt a szerencsétlen tervét, hogy csak egyoldalú fizetésrendezéssel ajándékozza meg a rendőrséget. (Fábián Béla: Remek eljárás!) A t. miniszter úr úgy képzelte a dolgot, hogy a felügyelői kar és az őrszemélyzet flzetésrendezésével megközelíti azt a célt, amely cél felé igyekeztünk hosszú időn át buzdítani és gyorsabb tempóra bírni a miniszter urat. Én voltam az (Fábián Béla: Ügy van!), aki a rendőrlegénység és általában a rendőrség fizetése ügyében több ízben voltam bátor kérdéseket intézni a miniszter úrhoz, (Fábián Béla: Ez így igaz!) adatokkal illusztrálva azt, hogy a rendőrlegénység és általában a rendőrség súlyos közbiztonsági, bűnügyi és egyéb szolgálata ellenértékeképpen a legnyomorultabb javadalmazásban részesül és figyelmeztettem a kormányt arra, hogy a közbiztonságnak nagy és fontos érdekei kívánatossá teszik, hogy a rendőrségi szervezet anyagi ellátása méltányos és igazságos legyen. A miniszter úr akkoriban minden egyes intelmemre kijelentette megnyugtatólag, hogy a fizetésrendezés nem fog KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXVI, késni. Ezek a kijelentések azonban csak ígéretek maradtak, mindösisze az történt, hogy egy interpellációm után csakugyan kedvezőbb lakásviszonyok közé kerültek a rendőrök, ezt eredményezte a dagályuccai építkezés, amellyel rendőrotthonokat létesítettek. Csodálattal láttam és tapasztaltam azonban azt, hogy amikor végre a fizetésrendezésnek bizonyos tervezetét magáévá tette a miniszter úr, olyképpen próbálta azt megoldani, hog'y csak a rendőrfelügyelői kart és az őrszemélyzetet részesítette fizetésrendezési kedvezményben, a fogalmazói karról pedig megfeledkezett. Amikor azután ez a kérdés a nyilvánosság elé került, a fogalmazói karban a rendőrségi testületen belül a legaggasztóbb jelenségek mutatkoztak, amelyekért a felelősséget nem másoknak kell viseiniök. Sem ön, t. miniszter úr, sem a, belügyi államtitkár úr ne méltóztassanak azt mondani, hogy külső erőtényezők, külső tényezők izgatása és hangulatkeltése támasztotta fel a rendőrség kebelében ezt a visszavonásos hangulatot. Nem, maga a t. kormány idézte elő azt, hogy majdnem szembeállította a rendőrfelügyelői kart a rendőr fogalmazói karral, amikor ezt az igazságtalan és méltánytalan fizetésrendezési kísérletet elkövette. A legjobban bizonyítja ezt, hogv a kritikát maga a miniszter úr vállalta a maga ténykedésével szemben, amikor a tegnapi napon kénytelen volt beígérni a fizetésrendezést az egész vonalon. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nem ígértem meg!) A t. miniszter úrnak ez az egész elgondolása nemcsak, hogy az igazságnak nem felelt meg, de még a további nyilatkozatok, — amelyeket itt szeretnék csokorba kötni, hogy épüljön a közvélemény, mert hiszen máról holnapra elfelejtődnek ezek — amelyek ebben a kérdésben úgy a belügyminiszter úr, mint a belügyi államtitkár úr részéről egymást követőleg gyakran megjelentek a napisajtó hasábjain, pontosan mindig egymást ütötték agyon; ellenkező dolgokat mondottak, vagy pedig — kénytelen vagyok megállapítani — a helyzet nem ismeréséből származtak. Ha a t. miniszter úr épülni akar, akkor a saját nyilatkozatait vagyok kénytelen felolvasni arra nézve, hogy mennyire félreismerte a helyzetet, menynyire nem látta azt, hogy voltaképpen micsoda kísérletet merészelt elkövetni és hogy még a kérdés anyagi vonatkozásait is ismerte a maguk egész teljességében. Mert hogy a kérdésnek erről a részéről beszéljek, a t. miniszter úr azt mondotta, hogvha a fogalmazási kar fizetési státusa is rendeződnék, akkor ez 2 millió pengő többletet jelentene a költségvetésben. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ezt én nem mondottam, képviselő úr!) Itt van a miniszter úr nyilatkozata. (Scitovszky Béla belügyminiszter: De ezt nem mondtam! — Fábián Béla: Melyik lapban van?) Az Est munkatársa előtt. Az Est 1930. március 28-iki számában nyilatkozott a t. miniszter úr. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Lehet, hogy ott van, de én nem mondottam. — Fábián Béla: Nem tetszett megcáfolni! — Scitovszky Béla belügyminiszter közbeszól.) Legyen szabad ezzel szemben annak bizonyítására, hogy ez a nyilatkozat mennyire nem felel meg a tényeknek — és a miniszter úrnak ezt tudnia kellene, — hogy mindössze 660 fogalmazási karban levő tisztviselő van. Ebből a' 660-ból 300 esik Budapestre. Ha a 660 fogalmazási karbeli tisztviselőnek fejenként évi 1000 pengő fizetéstöbbletet juttatnának, ez mindössze 660.000 pengő többletet jelentene, de nem 2 millió pengőt. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Mondom, hogy ezt én nem mondottam, 65