Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-377

Az országgyűlés képviselőházának 3 77. ülése 1930 április 2-án, szerdán. -367 elé megyünk ezzel a kérdéssel, vajion tartoznak kártérítéssel, vagy nem. (Buday Dezső: Meg kell tewni az indítványt!) Vállalta, tegye meg. (Buday Dezső: Én nem tehetem!) Az inkompatibilitás kérdésében is csak azt a sajátszerű megkülönböztetést látom, hogy itt az üzemi igazgatóságnak tagjai unokatestvérig bezárólag oldalági rokonok és ilyenek házastársai ne lehessenek. Én az ilyen inkompatibilitást nem szeretem, mert az inkompatibilitás etikai és erkölcsi kérdés és ennek nincsenek vonatkozásai odáig, hogy valakinek valaki milyen rokona. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) T. belügyminiszter úr, méltóztassék visszaemlékezni: Tisza István idejében a kormány tagjai közt ott volt Sándor János mint belügyminiszter; tehát magában a kormány összetételében sem lehet a rokonsági fokozat inkompatibilitás, mert az etika és becsület kérdésében a nyilvános számadásra kötelezett férfiaknál ez nem lehet olyan szempont, hogy ezért mindjárt stigmatizáljuk. Hogyan? Hát ha például valakinek van egy oldalági rokona, aki a legkiválóbb elektromos szakember és azt akarja alkalmazni, ezt csak azért, mert a véletlen folytán ilyen rokonságban van, ne lehessen alkalmazni? Ne ebben keressük az összeférhetlenségi okokat, nem ilyen természetűek azok, amelyektől idegenkedik a tiszta etikai felfogás. Mindig anyagiakban és anyagi vonatkozásokban kell az okokat keresni. „Akár rokon valaki, akár nem, ha például a főváros egy üzemében üzemvezetői vagy igazgatósági tagságot vállal valaki, és eltűri, hogy neki ezért nagy pénzeket adjanak, amelyeket bizonyos időszakban nem vesz fel, mert addig inkompatibilis, amíg tagja például a törvényhatósági bizottságnak, azonban a javára írják neki, és elkülönítik, úgyhogy abból egy nagy összeg lesz, és csak a közvélemény erős nyomására, a parlamenti és törvényhatósági felszólalásokra történik az meg, hogy ezeket az összegeket törlik, vagy visszakönyvelik, ilyen inkompatibilitásnak nem szabad előfordulnia. Annak nem szabad előfordulnia, hogy a közpénzeknek ilyen elherdálása megtörténhessék, már pedig ez történik, amikor semmiért kapnak egyesek fizetést, munka nélkül. (Dabasi Halász Móric: Az a kérdés, dolgozik-e érte!) Nem dolgoztak semmit. (Dabasi Halász Móric: Ezt nem lehet így állítani.) T. képviselőtársam, ne játsszunk a szavakkal és ne tréfáljunk. (Dabasi Halász Móric: Éppen ezt mondom én!) En például azt, iha valaki elmegy az ülésre és végig hallgatja, amíg a szakemberek vitáznak, azután elmegy onnan és ezért a jelenlétért kap bizonyos Összeget, ezt nem tartom munkának, ezt kötelességnek tartom. Ez nem az a komoly munka, amelynek ellenértékét meg kell fizetni. Csak a produktív munkáért, csak azért a teljesítményért, amelynek ellenértéke a köz jövedelmű vállalatban kifejezésre jut, szabad fizetést elfogadni, főleg ezekben az időkben, amikor a pauperitás réme kopogtat mindenütt. Ne játsszunk tehát ezekkel, mert olyan összegről van szó, amelyet a törvény tilalma ellenére állítottak így be. Amikor tehát ilyesmit olvasok, nagyon kérem a belügyminiszter urat, szíveskedjék ezt revízió tárgyává tenni. Ne féljen magától a rokonságtól, mert hiszen, ha a rokonság visszaél, éppen úgy érvényesülhet vele szemben a törvény szigora. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Akkor a nepotizmus lesz a vád elsősorban a képviselő úr részéről!) Higyje el nekem, t. belügyminiszter úr, soha nem indulok, soha nem gyanúsítok látszatok alapján, de ha tények vannak kezeim között, nem takarékoskodom azok megállapításával. Mindig tisztelettel vagyok, amíg nem látok bizonyított adatokat. Az, hogy valaki a matrikulában hogyan van bevezetve, az illetőt még nem teszi előttem képessé arra, hogy tisztességtelen legyen és a köz rovására cselekedjék. Azt nem stigmatizálom előre és nem állítok fel olyan korlátokat, amilyeneket fölállítok a büntetőtörvénykönyvben, vagy olyan törvényekben, ahol meg van mondva például, hogy valaki nem bíráskodhatik unokatestvére ügyében. Ez természetes, de, hogy egy üzemben ne lehessen két embert alkalmazni, akinek közös nagyapjuk volt, az, bocsánatot kérek, ez csak fitogtatása az inkompatibilitásnak, amikor a valóságos inkompatibilitás előtt szemethúnyunk olyankor, ha a fizetések és a munkanélküli jövedelmek tekintetében engedményeket adunk. Itt látok egy másik kitételt, amely nagyon furcsa a mai szomorú viszonyok között. Ez azt mondja: hogy üzemvezetők a törvényhatósági tanács, az^ egyéb alkalmazottak pedig az üzemigazgatóság engedélye nélkül semmiféle más foglalkozást nem folytathatnak. A mellékfoglalkozás kérdését jó lesz kissé jobban szemügyre venni. Emlékszem, volt már idő Magyarországon, amikor az úgynevezett mellékfoglalkozásokat, a kisemberek mellékfoglalkozásait mindenki örömmel látta. Aki délelőtt hivatalban van, azért, hogy családjának nagyobb darab kenyeret adhasson, hadd dolgozhasson az esti órákban, csak olyan helyen ne dolgozhasson, amely konkurrens vállalata annak az üzemnek, amelyben ő alkalmazva van. De megtiltani, vagy a hivatalfőnök engedélyétől függővé tenni, hogy valaki kenyeret kereshessen, megengedett módon, tisztességes munkával: ez nem olyan gondoskodás, amelyet jóakaratú gondoskodásnak szoktunk nevezni. Ez semmi más, mint a kisemberek kiszolgáltatása a hivatali főnök kényének, aki azt mondhatja neki, hogy nem vagyok önnel megelégedve, s nem engedem meg, hogy délután eljárjon X. Y. üzletébe könyvelni, hogy eljárjon ide, vágy oda egy másik ilyen vállalathoz kisegítő alkalmazásra, mikor az az üzemnek nem árt. Nem ajánlatos a munkalehetőségeket csökkenteni, az embereket ettől távoltartani és őket a főnöki kegynek kitenni. Azt gondolom, hogy ebben a^gazdasági korszakban, amelyben mostanság élünk, mindent meg kell tenni arra, hogy minden alkalom és minden munkalehetőség megadassék. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Méltóztassék befejezni. Gál Jenő: Tisztelettel kérek 5 percnyi meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbításhoz hozzájárul. Gál Jenő: Mondom, minden munkalehetőséget és minden munkaalkalmat meg kell teremteni arra, hogy az emberek elhelyezkedhessenek, hogy az emberek a magánvállalkozások körében is találhassanak munkát. Ha ilyen közüzemi alkalmazottnak módja és alkalma nyílik ilyen munkavállalásra, ez ne függjön az üzemfőnök engedélyétől, ez ne legyen ehhez szükséges, mert ott csak az a fontos, hogy kötelességét teljesítse és megfeleljen annak, amit neki előírnak. Hogy azonban a szabad idejével mit tegyen, hogy ezt hogyan használja fel, arra-e, hogy szórakozzék, vagy arra, hogy dolgozzék és becsületes munkával jobb megélne-