Képviselőházi napló, 1927. XXVI. kötet • 1930. március 13. - 1930. április 10.

Ülésnapok - 1927-375

Az országgyűlés képviselőházának 375. A 2. bekezdés első mondata után pótlást indítványoz Temesváry Imre képviselő úr. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a javasolt pótlást elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház elfogadja, ennélfogva a 2. bekezdést a javasolt oótlással ielentem ki elfő ff adottnak Következik a 72. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa a törvényjavaslat 72. §-át): Györki Imre! Györki Imre: T. Ház! A 72. § rendelkezik a vagyonelidegenítés és vagyonszerzés módjairól. Ennek a szakasznak 1. bekezdésére vonatkozik az a módosító indítványunk, amely azt célozza a törvényjavaslat szövegével ellentétben, — amely szöveg esak úgy intézkedik^ hogy a vagyonelidegenítés és vagyonszerzés tárgyában a törvényhatósági bizottság, illetőleg a^ törvényhatósági tanács névszerinti szavazással döntsön — hogy kétharmad többség legyen szükséges úgy a vagyonelidegenítésnél, mint pedig a vagyonszerzésnél. Utóvégre mindkét kérdés elég komoly ahhoz, hogy ne egyszerű névszerinti szavazással intéztessék el, hanem akár vagyonelidegenítésről, akár vagyonszerzésről van szó, igenis, nagyobb számú többsége a törvényhatósági bizottság tagjainak, vagy a törvényhatósági tanács tagjainak legyen szükséges ahhoz, hogy ilyen tárgyban határozatot hozni lehessen. A másik észrevételem a szakasz 2. bekezdésére vonatkozik. A 2. bekezdés tartalmaz ugyanis rendelkezést arra vonatkozólag, hogy a székesfőváros tulajdonát képező vagyon elidegenítése milyen módon történjék. Erre vonatkozólag a 2. bekezdés azt mondja, hogy rendszerint nyilvános árverés útján történik, azonban a következő mondatban máris intézkedés van, hogy az esetben azonban, ha az árverés sikertelen marad, akkor lehessen szabadkéziből is eladni és elidegeníteni a főváros vagyonát. Én semmiféle tekintetben és semmiféle körülmények között nem tudok hozzájárulni a javaslatnak ilyen szövegezéséhez. Minden tekintetben ragaszkodom ahhoz, hogy az elidegenítés csakis nyilvános árverés útján történhessek; a szabadkézből való eladást minden körülmények között meg kell akadályozni. Abban az esetben, ha nyilvános árverés útján nem lehet a főváros vagyonát elidegeníteni, akkor tessék egy későbbi alkalmas időben új nyilvános árverést tartani és akkor " megkísérelni a főváros vagyonának elidegenítését. Soha nem lehet olyan sürgős a főváros vagyonának elidegenítése, hogy mellőzni kelljen a székesfővárosban a nyilvános árverést és szabadkézből történhessék meg ezeknek az ingóknak és ingóságoknak eladása. Ha a törvényjavaslatban ezt a szöveget fogadjuk el, akkor alkalmat és lehetőséget adunk arra, hogy á főváros vagyonát elkótyavetyéljék. Minthogy itt fontos közvagyon megőrzéséről van szó, ennek érdekében feltétlenül szükséges, hogy az elidegenítés mindenkor nyilvános árverés útján történjék. Ezért kérem, hogy a javaslat második bekezdését ilyen szövegezésben méltóztassék elfogadni. Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Wolff Károly! Wolff Károly: T. Ház! Sajnálatomra nem tudok hozzájárulni Györki képviselő úr fejtegetéseihez, mert nem vette figyelembe, hogy ez a törvény most új rendelkezéseket tartalmaz a kártérítési kötelezettség tekintetében. Sokkal nagyobb jogi konzekvenciával van tehát sújtva a szavazás, mert világosan kodifikálva van a kártérítési kötelezettség. (Peyer Károly: Ez csak elmélet!) Ez nem elmélet, és akkor igazán ülése 1930 március 28-án, pénteken. 309 megszűnik a törvénybe vetett komolyság, ha azt méltóztatik mondani, hogy csak elmélet. En azt hiszem, hogy ezt a törvényt azért hozzuk, hogy keresztül is legyen vive és hogy foganatosítva is legyen. A kétharmad többség olyan nagy és súlyos nehézségeket jelent, hogy a domináló többség nem tudja akaratát keresztülvinni. Ezt most is láttuk, amikor egy egyszerű kölcsön felvételénél a minősített többségnél két szavazat megakadályozta a többség akaratát. Egyszerűen komikus, hogy 58 szavazattal szemben 111 szavazat kívánta a kölcsön felvételét és 2 szavazat meg tudta ezt hiúsítani, mert a minősített többség nem vált be a gyakorlatban. Ez súlyosbítása és megnehezítése a dolognak és amikor egyrészt azt kívánjuk, hogy a közigazgatásban gyorsabb intézkedések legyenek, másrészt ilyen kerékkötő rendelkezésekkel meggátolni igyekszünk a határozathozatalt, ez nem logikus. En teljesen osztozom ebben az aggályban, mert legyen meg a felelősség. En igenis kívánom a felelősséget és komolyan veszem a kártérítési kötelezettséget. Azért mondja a törvény, hogy «névszerinti szavazás,» úgy, hogy mindenki felelősség mellett fog névszerint szavazni. Borzasztó nagy dolog, hogy névszerint kell szavazni, kártérítési felelősség mellett. Ha ez így van, akkor mirevaló nekem itt még kétharmad többség? Végeredményben nincs semmi rációja, mert ha ennyi többség van, akkor ne legyen kártérítési felelősség, ha pedig van kártérítési felelősség, akkor miért vállalom a felelősséget, ha nem vagyok abban a helyzetben, hogy a többséggel eldöntsem ozt a kérdést? Ez gazdasági jelentőségű kérdés, nem politikum, hanem gazdasági kérdés. És az elidegenítés kérdésében mindenesetre vannak mindig ajánlatok, lehetőségek és helyzetek, amelyeket ki kell használni. Ha ezt, vagy azt a dolgot nem fogják gyorsan megcsinálni, akkor esetleg elmulasztják az alkalmat. En tehát nem helyeslem ezt a meggátolást, hanem — kifejezetten újra hangsúlyozom, — tekintettel a kártérítési kötelezettség kimondására, az eredeti szöveg fenntartása mellett foglalok állást. Elnök: Kíván valaki szólani? (Peyer Károly: Szót kérek!) Peyer képviselő úr kért szót. Peyer Károly: T. Ház! Azt hiszem, ez olyan szakasz, amelynél nem a politikai, hanem a gyakorlati szempontokat kell elsősorban néznünk és azt, hogy a törvény eddigi rendelkezése megfelel-e a közérdeknek vagy sem. Az 1872-es törvény igen világosan rendelkezik errevonatkozóan. Ezt olyan időben hozták még, amikor nekünk nem volt befolyásunk erre, nem lehet tehát azt mondani, hogy a mi javunkra hozták a törvénynek ezt a rendelkezését, hanem bizonyára abból a bölcs előrelátásból kiindulva, hogy valamely vagyonnak szerzésénél vagy elidegenítésénél sokkal nagyobb körültekintéssel kell eljárni, mint egy más normális ügynél. Azért rendelte el annak idején a törvény, hogy kétharmad többség kell valamely ingatlan elidegenítésénél. Annak idején az 1872-es törvény úgy rendelte, hogy kétharmad többség kell s a gyakorlatból — mióta én részt veszek a város ügyeinek intézésében — azt látom, hogy eddig semmiféle olyan körülmény nem merült fel, amely szükségessé tette volna azt, hogy a törvénynek ezen rendelkezésén változtassunk, sőt ellenkezően azt láttam, hogy a törvénynek éppen ez a rendelkezése fokozottabb módon vált a város előnyére. Ezért tartom én helyesnek azt, hogy a jövőben is fenntartassék ez a minősített szava-