Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-352

Az országgyűlés képviselőházának 352. ülése '1930 február 12-én, szerdán. el azokat az üzleti élelmesség Franciaországba, Amerikába, sőt más helyekre is, úgyhogy a magyar filmgyártás a svéd után, amely akkor az első volt, a második helyre került, tehát túlszárnyalta még a németeket is, pedig Németországban nagyon hamar felismerték a film jelentőségét. Mi történt? Jöttek a forradalmak, jöttek a felfordulás sorozatos jelenségei, s a magyar filmgyártás megbénult, de alapjában véve nem az bénította /meg, ami különben az egész gazdasági életre ólomisúllyal nehezedik, hogy tudniillik az ipari termelésben is beállott a legteljesebb rendszertelenség, hanem, egy különös dolog: az állami beavatkozás idézte elő a magyar filmgyártás csődjét. A ma^ar filmgyárak mögött ugyanis hatalmas pénzintézetek állottak, akik jól felismerték ennek az iparnak jelentőségét, finanszírozták a filmgyárakat s minthogy a magyar filmgyártás a maga különböző expozituráival már megtalálta a külföldi piacot, s minthogy márkája elsőrangú volt: a filmgyártás folyamatossága nem volt veszélyeztetve, és ha Magyarországon továbbra is gyártottak volna ilyen elsőrendű filmeket, kétségtelenül ínég tudták volna maguknak a külföldi piacokat tartani. Megjelent azonban 1921-ben egy ominózus rendelet, az úgynevezett mozi-rendelet, amely — minthogy engedélyhez volt kötve a mozik nyitása — osztályozta a mozitulajdonosokat és azoktól, akik hazafias szempontból nem voltak megfelelőek, vagy pedig fajilag úem voltak kívánatosak, elvonta a moziengedélyt. A magyar filmgyárak között a két leghatalmasabb, a Star és a Corvin voltak az úgynevezett első hetes bemutató mozgók, de egyéb mozgószínházakra is vonatkozott ez a rendelet, már pedig egy üzlet nem tűri meg a korlátozást; ennélfogva e mozi-rendelet megjelenésével- a filmgyárak mögött elhelyezkedett tőkeérdekeltségek visszavonultak. Hogy ez a rendelet miként mérte az igazságot, arra a legjobban rávilágított az, hogy például egy Stead nevű angol ezredes — akiről sok szó esett annakidején — mozikat tudott kapni, tehát fajilag megbízható volt és hazafias szempontból is elnémult vele szembe minden aggály. Ez volt az akkori helyzet karakterisztikonja. Itt kapta az első halálos csapást a magyar filmgyártás. Ettől kezdve a gyárak megszüntették munkájukat és ott állt cLZ cl sok magyar ember munka nélkül, ott álltak munka nélkül a legkitűnőbb szakemberek, operatőrök, laboratóriumok vezetői, filmrendezők, maguk a művészek és a munkások egész tömegei. Mi történt? Ez az állapot természetesen elviselhetetlennek bizonyult. Azok a kiváló emberek, akiknek nevét a filmekről megismerte a külföld, elkerülhettek külföldre és ma megállapítható, — büszke önérzettel, bár fájdalmasan — hogy kint külföldön egy csomó elsőrendű magyar művészember van a legnagyobb filmgyárakban, Hollywoodban, Berlinben és mindenfelé, akik a magyar tehetségről tesznek tanúságot, akik a magyar névnek dicsőséget szereznek, akik alapjában kényszerűségből kerültek ki külföldre s most ott idegen államok és országok nemzetgazdasági érdekét szolgálják s tehetségüket nem tudják idehaza érvényesíteni. De ez a dolognak kisebb része s kevésbbé mondható bajnak. A legnagyobb baj az, hogy idehaza viszont egy csomó művészember, egy csomó szakmabeli ember munka nélkül maradt, a filmgyártás teljesen megszűnt, az a nagy exportlehetőség, amely a magyar filmiparban rejlett, teljesen végetért és ebből folyó nemzetgazdasági káraink természetesen kiszámíthatatlanok. Kereskedelmi mérlegünk ezt szintén megsínyli, mert a magyar filmprodukcióknak Magyarországon való elhelyezése egyrészt előidézné azt, hogy kevesebb külföldi filmet kellene behozni, mert az kétségtelen, hogy el tudná jól látni a magyar piacot a magyar filmgyártás* — ez azonban csak egyik része a bajnak — másrészt, és ez a fontosabb rész, ellátná a külföldi piacot is, aminek ellenértékeképpen igen sok külföldi pénz folyhatnék oe Magyarországba. Most viszont mindez a lehetőség teljesen megszűnt és a magyar filmszakma nyugtalankodása mindinkább érezhetővé válik. Maga a kormány is tudomásul vette ezeket a jelenségeket és^ érezte, hogy valamit kell a közvélemény nyomása alatt cselekedni s ekkor jelent meg az a bizonyos filmrendelet, amely alapul szolgált arra a reményre, hogy a kormány támogatásával a filmgyártás ismét életre fog kelni. Annak idején éppen én voltam az, aki amikor a filmrendelet első formája megjelent^ interpelláltam itt a Házban és az én interpellációm nyomán történt meg, hogy a filmrendeletbe egy olyan passzus vétetett fel, amely a mozgó fénykép színházakra súlyos adóterhet jelent, de legalább az a reménység származott belőle, hogy egy filmipari alap fog összegyűlni, amely alkalmat ad a kormánynak a finanszirozásra, támogatásra, kölcsönnyújtásra, szóval a magyar filmgyártás alátámasztására. Ez a filmrendelet méterenként 20 fillérben állapítja meg minden külföldről behozott film után ia mozgófényképszínházaknak fizetési kötelezettségét. Meg- kell mondanom röviden, — mert a t. Ház nem ismeri a filmgyártás egész nagy hivatalos apparátusának struktúráját — hogy van egy cenzúrabizottság, amely cenzúrabizottság minden filmet megvizsgál és azt különböző, a rendeletben foglalt szempontok szerint megbírálva, engedélyezi vagy nem engedélyezi. A cenzúrabizottság cenzori teendőiért díjakat, egészen jelentékeny díjakat szed. Szóval azok a filmek, amelyek keresztülmennek a cenzúrán, anayagilag erősen meg vannak terhelve. Mindezek az összegek azonban, amelyek így a filmcenzurabizottság révén, mint cenzori pénzek összeszedetnek, mind a filmrendelt után megalakult úgynevezett Filmipari Alap pénztárába folytak be. Ez a Filmipari Alap egy tárcaközi bizottság, amelybe a minisztérium delegálta a maga hivatalnokait. Elnöke Pékár Gyula képviselőtársunk, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) helyettes elnöke Horváth Elek nyűg. belügyminiszteri helyettes államtitkár, aki egyúttal a cenzúrabizottságnak is elnöke, újabban pedig — amiről majd később beszélek — a Hunnia filmgyár rt.-nak is elnöke; azonkívül delegálva vannak tisztviselők a kereskedelmi minisztériumból, a belügyminisztériumból és a miniszterelnökségről. T. Ház! Meg kell állapítanom: a bürokrácia lehetetlenné tette azt, hogy a magyar filmgyártás a mai napig megindulhasson. Történtek kísérletek ezen a téren, amely kísérletek balul végződtek, igen szomorú eredménnyel jártak, amelyekről, ha a t. miniszter úr nekem választ fog adni, bizonyosan a legjobb bizonyítványt fogia kiállítani. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ügy van!) Engedje meg azonban a t. miniszter úr, hogy én, mint szakember r ebben a kérdésben, aki éveken át egy filmgyárnak voltam a dramaturg-igazgatója, s .aki e filmek közül nem egy produktumot láttam, megállapítsam, hogy az után a nívó után, amelyet a magyar filmgyár-