Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-352

48 Az országgyűlés képviselőházának 352. ülése 1930 február 12-én, szerdán. felvéve arra vonatkozólag, ha valaki visszaél az ajánlási szelvénnyel, ha valaki ezt tényleg pénzért eladja, vagy pénzért megvásárolja. A gyakorlati életből tudjuk, hogy nem volt az 1925-iki választás után sem egyetlen alkalom sem, amikor valakit ezen a jogcímen felelősségre vontak volna. Ép így lesz ez a jövőben is, mert .odáig nem tud elnyúlni az igazságszolgáltatás keze, hogy megfogja ezeket a visszaéléseket. Ellenben mindenki, aki a gyakorlati életben átélte ezt az időt, nagyon jól tudja, hogy igenis presszióval, kényszerrel elszedték a gyárakban, a műhelyekben, az irodákban alkalmazott, tehát függő helyzetben lévő emberektől ezeket a választási szelvényeket, és így volt lehetővé téve azon álpártok, vagy nem létező pártok, vagy pedig olyan pártok részére, amelyeknek csak a címük van meg, de a jellegük nincs meg, hogy induljanak a választásba, holott egyébként még indulni sem tudtak volna. A törvényjavaslat 14. §-a az adóhoz, tehát vagyoni cenzushoz köti a választhatóságot. Ebben a kérdésben is súlyos hibát és súlyos hátrányt látunk, és valósággal hátrányosabb helyzetet találunk a törvényjavaslatban, mint amilyen helyzet a vidéki törvényhatóságokra, és pedig úgy a megyei, mint a városi, törvényhatóságokra vonatkozólag fennálL Itt is szükséges két intézkedés. Az egyik az, hogy tisztázni kell a helyzetet, az állami-, községi- és keresetiadó kérdésében, nehogy ebben a kérdésben is visszaélés legyen megint a választóközönség rovására, s nehogy közjogi, közigazgatási és pénzügyi vitákat rendezzenek a felől, hogy a keresetiadó állami adóje vagy pedig községiadó, vagy pedig a községeknek átengedett államiadó. Hiszen ezen labilis viták folyamán valahogy elvész maga a lényeg, és ennek következménye az, hogy egyes embereket megfosztanak szavazati lehetőségüktől és attól, hogy jelölhessék őket és a választási küzdelemben résztvehessenek. Az sem nyugtat meg bennünket ebben a törvényjavaslatban, hogy a javaslat a mandátumok időtartamát 6 évben kívánja megállapítani. Ezt mi túlhosszú időnek tartjuk, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) különösen a moistani változó gazdasági és politikai viszonyok mellett. A politikai viszonyok^ ugyan Magyarországon egyáltalában nem változnak, úgy látszik meg vannak kövesedve, de mégis ha szemünket a külföldre, a külállamok helyzetére irányítjuk, meg kell állapítanunk azt, hogy ebben a rohanó gazdasági és politikai életben nem lehet egy ilyen nagy intézményt

% amely egy ilyen nagy város ügyeinek az intézésiére van hivatva, ahol fontos politikai, gazdasági, kultúra-, lis és közegészségügyi kérdéseket kell elintézni, megkövesíteni és nem adni lehetőséget a felfrissülésre, amely felfrissülés feltétlenül csak a közületek érdekében történnék meg. A törvényjavaslat 21. §-ára is fel kell hívnom a kormány figyelmét. A 21. § korlátozó rendelkezéseket tartalmaz abban a tekintetben, hogy a hirdetményeknek, tehát a plakátoknak ügyét teszi rendezés tárgyává és teszi meg azokat a szigorú intézkedéseket, amelyek a választójogi törvényben is benn foglaltatnak. Az a helyzet azonban, hogy míg választójogi törvényünkben rendelkezés van a plakáttilalonira vonatkozólag, addig bizonyos módosítás és bizonyos lehetőség van gyűlések tartására vonatkozólag. Ott a nem kodifikált gyülekezési jogunkkal szemben van egy bizonyos kodifikáció, amely megállapítja, hogy mikép lehet gyűléseket tartani a választások tartania alatt. Ebből a törvényjavaslatból ez a rendelkezés kimaradt, ami nyilvánvalóan azt a szándékot rejti magában és azt célozza, hogy ne tudjunk a választókozönséghez hozzáférkőzni, hozzájutni sem plakáttal, sem röpirattal, de ne tudjunk hozzájutni élőszóval sem. Mert teljes titokzatossággal akarják a választásokat keresztülvinni és^ elnémítani a választási agitációt. Ezen is feltétlenül változtatni kell. Az is teljesen tarthatatlan rendelkezése a törvényjavaslatnak, amely a kijelölőválasztmány intézményét szabályozza, a kijelölőválasztmányra vonatkozó rendelkezést nem csupán a választással kapcsolatban kívánja kodifikálni a törvényjavaslat, hanem most már az örököstagok választásával kapcsolatban is. Az egyik oldalon a törvényjavaslat rendelkezése szerint, vagy a törvényjavaslat indokolása szerint és a miniszter úr és Wolff Károly képviselőtársunk felszólalása szerint is azért kell az örököstagsági intézményt bevezetni, hogy ezzel az állandóságot valahogy biztosítsuk; a másik oldalon pedig a törvényjavaslatban nem ez a jogcím arra, hogy az örököstagság intézményét bevezessék, hanem a törvényjavaslat rendelkezése szerint az, hogy kiváló, érdemeket szerzett férfiakat kíván felruházni az örököstagsággal. Ha ez az indok áll, nem pedig az, hogy állandóságot kívánnak bevinni a főváros életébe, akkor legalábbis meg lehet kívánni azt, hogy ne általános többséggel lehessen az örököstagokat megválasztani, hanem ahhoz, hogy valaki örököstag legyen, kapja meg legalábbis a kétharmad szavazattöbbséget, vagy a háromnegyed részét az összes szavazatoknak, hogy annak az örököstagságnak legyen valami jelentősége, legyen valami súlya, mert ha így marad a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése, így megy keresztül, az annak az örököstagnak semmiféle díszt, semmiféle méltóságot, semmiféle dekórumot nem jelent. Akkor csak az történik meg, amit így is, ezeknek a rendelkezéseknek, korrektívumoknak törvénybeiktatása mellett is látunk, hogy az örököstagsági intézmény bevezetése nem más, mint a többségi pártok felduzzasztására vezető intézkedés. A mai délelőtti ülésen Fábián t. képviselőtársam már szóvátette a szakbizottságok zárt ülésének rendszerét. Teljesen tarthatatlannak tartjuk azt, hogy ne legyen meg továbbra is az a nyíltság, amely eddig meervolt a fővárosi bizottságok tanácskozásainál. Részben a miniszter úrtól a bizottsági tárgyalások során, részben pedig a javaslatot védő kevésszámú felszólaló részéről azt hallottuk, hogy azért kell a szakbizottságok üléseit zárt ülésekké tenni* mert hiszen a Képviselőháznak is különféle bizottságai zárt ülésben tanácskoznak, és ebből semmiféle baj és semmiféle hátrány nem származott. Ez az összehasonlítás azonban súlyosan sántít. A Képviselőházban nem gazdasági természetű ügyeket tárgyalnak, a Képviselőházban a bizottságok működése a törvények megtárgyalására szorítkozik, nem pedig szerződések megkötésére, adásvételi ügyek perfektuálására. Gazdasági kérdések megtárgyalása nem annyira domináns a képviselőházi bizottságok üléseinél, míg viszont a fővárosi bizottságok üléseinél ezek képezik a bizottsági anyag túlnyomó részét, amely anyagnak feltétlenül el kell bírnia a legnagyobb nyilvánosságot is. Ha én kormány lennék, igenis, kormányzati érdekből tartanám szükségesnek, hogy lássa a sajtó, lássa a nagy nyilvánosság, hogy mi történik ezekben a bizottságokban, mi történik az egyes szerződések megkötésénél, mi történik az ajánlások odaítélésénél. Tiszta helyzetet kell teremteni, s a közületnek