Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-352

30 Az országgyűlés képviselőházának lom áradatával. Büszkén merem állítani, hogy a nemzeti demokratapárt, amely kicsi párt volt akkor is, volt az egyetlen, amely 1918-ban szembe mert szállni a Károlyi-forradalom gőzhengerével. Mi voltunk az egyetlenek, akik nem engedtük magunkat befogatni Károlyi Mihály diadalszekerébe, mi voltunk azok, akik nem mentünk könyörögni a szoei áldemokrata szakszervezetekhez felvételért, mi, akikről Wolff Károly t, képviselő úr azt mondotta, hogy mi azért nem vagyunk eléggé megbízhatóak nemzeti szempontból, mert félő, hogy mi a szoeiáldemakratákkal szemben nem bírunk elég ellenállóképességgel. Igenis, ez a párt letette a vizsgát. Letette nemzeti szempontból a vizsgát 1918-ban, ainikor sokan nem tudták megállni a próbát. Mi nem rohantunk Jásziékhoz, akiktől minket előzőleg távolságok nem nagyon választottak el, hanem igenis, mi voltunk azok, akik ezekkel szemben megálltunk a forradalom viharában és tevékenységüket az országra vonatkozólag károsnak nyilvánítottuk már a forradalom első napjaiban. (Usetty Béla előadó: Voltak mások is!) Ne féltse tehát Wolff Károly t. képviselő úr tőlünk a nemzeti szellemet. Ebben a kérdésben, mi senkinek semmiféle fórt nem engedünk; az a párt, amelyhez mi tartozunk, megmutatta akkor, amikor meg lehetett és meg kellett mutatni, hogy nem szavaiban, hanem a szívében és a tetteiben nyilatkozik meg a hazaszeretet. T, Képviselőház! A képviselő úr tehát pártjának érdekében úgy törekszik beállítani az egész kérdést, mintha itt csak két párt volna, amely két pártnak egymással verekednie kell: az egyik a szociáldemokratapárt, a másik a t. képviselő úr pártja. (Szilágyi Lajos: A legveszélyeseibb^tan, amit hirdethet!) Én ezzel szemben... (Szilágyi Lajos: Hogyha a kereszténypárt lejárja magát, akkor ml váltja fel? A legveszélyesebb tan!) Szilágyi Lajos t. képviselőtársam mondotta most azt, amire beszédem következő része fel van építve. En tisztelettel kérek minden felelős politikust, hogy törekedjék ebben az országban más pártokat úgy beállítani, hogy azok nem olyan jó hazafiak, mint amilyenek ők, smert elkövetkezhetik az a pillanat, — amit én nem tartok távolinak — amikor Wolff Károly t. képviselőtársam pártja Budapest székesfőváros választóinak körében lejárja magát, és akkorra ő állította már ki a bizonyítványt a választók számára arra vonatkozólag, hogy ha nem akartok rám szavazni, akkor menjetek a másik szélsőséghez, a szociáldemokratákhoz. (Szilágyi Lajos: A legveszélyesebb tan!) Mi ezzel szemben kijelentjük, hogy bárhogyan akarnak is minket akármiféle szempontból bekenni és akármiféle színnel akarnak minket befesteni, mi annak a színnek képviselői maradunk, amely színnek képviselője volt ez a párt mindig és azon az úton megyünk, amelyen eddig haladtunk olyképpen, hogy a hazafiságot és a nemzetnek érdekét, a kispolgári társadalomnak érdekét nem a szánkban hordoztuk és nem beszédeinkben hirdettük, hanem tettekben igyekeztünk szolgálni. Merem állítani itt az ország nyilvánossága előtt, hogy mi, akik üvegbura alatt élünk, mert hiszen ellenzék voltunk eddig még mindig, minden rezsim alatt Magyarországon és szemben álltunk minden rezsimmel, soha más politikát ebben az országban nem csináltunk, mint a kicsi embereknek, a dolgozó polgároknak politikáját. (Zaj. — Jánossy Gábor: Ezt minden párt csinálja!) Ez az az ero, amely megtartotta a demokratapártot minden viharban. Ez az oka annak, hogy amikor nagy, hatalmas . ülése 1930 február 12-én, szerdán. pártok elpusztultak, amikor Tisza István mammut-pártja megszűnt, ebből a viharból csak egyetlenegy párt került ki, ha kicsi számban is, de tisztességben nem csökkenve, becsületben és munkában mindig a küzdelem javarészét követelve magának: ez pedig a mi pártunk. Amikor itt azt mondom, hogy a mi pártunk állandóan a kisemberek érdekében harcolt, méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek WolfP Károly t. képviselőtársam beszédének harmadik részére, amelyet én a legfontosabbnak tartok. Wolff Károly t. képviselőtársam azt mondotta, hogy fogjunk Össze a visszaélések ellen. Nem ezt a kifejezést használta, de éppen az előző közbeszólásokra való tekintettel én kénytelen vagyok ezt a kifejezést használni. (Jánossy Gábor: Mindegy!) Tehát azt mondotta: fogjunk össze a visszaélések ellen. En ezt nagyon helyesnek tartom. Nagyon helyesnek tartom, hogy tényleg fogjunk össze a visszaélések ellen. Méltóztassanak megengedni, hogy amikor Wolff Károly szavait idézem, a magam részéről azokat a pontokat soroljam fel itt a Ház előtt, amelyeknél az én meggyőződésem szerint a visszaéléseket a városházán igenis a t. képviselő úr pártjának hallgatólagos, vagy pedig határozott támogatásával követték el. (Zaj a balközépen. — Kocsán Károly: Nem áll!) T. képviselőtársam, méltóztassék megengedni. .. (Jánossy Gábor: Vannak egyáltalán visszaélések a városházán? — Zaj a jobb- és a baloldalon.) a t. képviselő úr pártjának az volna a feladata nemzeti és polgári szempontból, hogy védje a kisexisztenciákat és a régi kisexisztenciák mellé újakat állítson be a magyar nemzeti védelem gátjának falába. Ezzel kapcsolatosan térek rá az első, szerény véleményem szerint nagy visszaélésnek kérdésére: ez a nagy visszaélés az én véleményem szerint a taxi-engedélyek kiadása. (Szilágyi Lajos: Ügy van! A piros taxi!) Ebben az országban minden képviselőtársam tanú arra, hogy valamennyi képviselőtársam előszobájában százával állnak a könyörgök, akik azt mondják: ember, adj kenyeret, akármilyen kicsit, ha 100 pengős kenyeret is, de adj kenyeret, hogy meg tudják élni. — Iyénkor, amikor egy hatalmas város kenyeret adhat az exisztenciaknak, amikor 100—200—300—400, sőt 700 önálló exisztenciát teremthetne, amikor 700 karót verhetne bele a nemzeti társadalom védgátjába a szociáldemokrata áradattal szemben, azt gondolná minden képviselőtársam, hogy a Wolff Károly vezetése alatt álló városházi kereszténypárt volt az, amely a f hatalmas nagy vállalatokkal szemben kiállt védeni a szegény kistaxisokat. Mindertki azt gondolná, hogy Wolff Károly t. képviselőtársam volt az, aki azt mondta, hogy nem a hatalmas kapitalista vállalatoknak kell juttatni a taxi-engedélyeket, nem egy vállalatnak kell azokat juttatni, hanem ki kell állani a kisemberek mellé, kenyeret kell adni a kisiparosság kezébe, mert hiszen a kisiparos a leghatalmasabb védőgét minden forradalmi megmozdulással szemben. Es erre mi történt a taxi-engedélyeknél? Az történt, hogy mi felálltunk és könyörögtünk, kértük, verekedtünk és harcoltunk azért, hogy a taxi-engedélyeket adják oda a kisembereknek, a kisiparosoknak, azokna'k, akiknek ez a kenyerük, (Griger Miklós: Ebben igaza van!) olyanoknak adják oda, akik odaülnek a volán mellé, hogy legyenek itt emberek, akik maguk megkereshetik azzal a taxival kenyerüket. (Jánossy Gábor: Kik adták ezeket az engedélyeket? — Szilágyi Lajos: Tessék meghallgatni, hogy mi történt ! Az egyik legnagyobb gazság, amit most elő fog adni!)