Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-364

Az országgyűlés képviselőházának 364. ülése 1930 március 7-én, pénteken. 39? élet egy nagy temetővé vált, ahol mindennap egy-egy jogot, egy-egy reményt és egy egész jövendőt zártunk a sírba. A nemzeti erő, a közszellem, az alkotó eszmék mind megbénultak vagy kivesztek». Ezt mondotta Gyulai Pál a szatmári r 'békekötés utáni idők magyar közéletéről. (Jánossy Gábor: Kazinczy fölött tartott emlékibeszedében!) Ügy van. Grünwald Béla továbbmegy és megállapítja, hogy mi volt az oka ennek a borzalmas süllyedésnek. (Petrovácz Gyula: Az érdekképviselők ! — Derültség a jobboldalon.) Tessék csak figyelni, tessék csak bevárni a mondatom végét, ne tessék abba iá hibába esni, hogy a mondatom közepén megakaszt. Grünwald Béla azt mondja, amikor keresi az okokat... (Zaj a balközépen.) A név ne tévessze meg az urakat, mert nem egy destruktív zsidóról van szó, hanem egy jóravaló keresztény történetíróról és közjogi íróról. (Jánossy Gábor: Zólyom megye alispánja volt!) Sokan ezt sem tudják. Egyszer, amikor már erre hivatkoztam, a Háznak egy igen kiváló tagja, aki ezidőszerint a piros bársonyszékben ül, azt mondta: «Ugyan kérem, hagyjanak engem békében ezzel a Grünstem zsidóval.» (Kabók Lajos: Igen, Gömbös Gyula!) Elnök: Kérem, ne méltóztassék felekezeti vitát folytatni, a 18. §-ról van szó. (Derültség. — Usetty Béla: Ez tetszik neki, mert Ő római katholikus!) Csendet kérek! Propper (Sándor: Nekem tulajdonképpen szabad volna, mert én a felekezeti szempontoktól igen messze, imagasan állok, engem az ilyesmi nem feszélyez. (Zaj.) Elnök: Méltóztassék csak a 18. §-nál maradni. : Propper Sándor: Grünwald Béla tehát azt mondotta... (Petrovácz Gyula: Nem a szanátóriumos?) Elnök: Csendet kérek! Propper Sándor: Grünwald Béla ugyancsak a szatmári békekötés utáni időkről azt mondja (olvassa): «A nemzeti élet példátlan gyöngeségének és süllyedésének egyik oka az, hogy a nemzet organizmusa csonka volt, hiányzott belőle egy tag, mely az európai nemzetek emelkedésének, hatalmának és kultúrájának főtényezője, a magasabb gazdasági és szellemi .munka orgánuma: a város és a városi népesség.» Azt mondja továbbá:.«A város nemcsak gazdasági fejlettség eredménye, hanem az emberi kultúra magasabb fejlődésének feltétele. A történelem bizonyítja, hogy tulajdonképpen nincs is más kultúra, mint a városi kultúra.» Azt .mondja Grünwald Béla, hogy a paraszt kunyhója nem sugározza ki magából a kultúrát, és az arisztokrácia legfeljebb fogyasztója a kultúrának, de sohasem termelője. (Strausz István: No! No! Hát Széchenyi! — Bogya János: Széchenyi és Eötvös példája mást mutat!) Marad tehát a városi polgárság, a városi munkásság, az ipar és a kereskedelem; Grünwald ezt nyiltan megmondja, ez a kormányzat pedig két kézre fogja a cséphadarót akkor, amikor a magyar kultúrának ezt az egyetlen megmaradt forrását szétrombolni igyekszik. Az ebben a törvényhozói elgondolásban és abban 'a törvénysorozatban megnyilvánuló szellem, amely törvénysorozatot már is meghoztunk, nem egyéb, mint a magyar kultúra forrásának, a városnak szisztematikus pusztítása, s ez a szellem bennefoglaltatik ebben a javaslatban is. Grünwald Béla rámutat arra, hogy Olaszország, Spanyolország, Franciaország és Németország a maguk különleges magasabb fokú kultúráját annak köszönhetik, hogy már évszázadok óta a város fejlesztésére fordítottak igen magy gondot és igen nagy erőt. Bámutat arra, hogy ahol nincs város, nincs városi kultúra, nincs városi polgárság, nincs ipar és kereskedelem, (Petrovácz Gyula: Nincs érdekképviselet!) ott hiányoznak a kultúra előfeltételei. Nekünk Magyarországnak, sajnos, a trianoni békediktátum után nagyon kevés városunk, a kultúrának nagyon kevés forrása maradt. Mondhatnám, ezidőszerint Budapesten kívül talán két-három centruma lehetséges a kultúrának, két-három nagyobb vonalú városunk van. (Petrovácz Gyula: Mondja hozzá: mea culpa.) Budapest természetesen a kultúrának főforrása, és ha a budapesti polgárságot, munkásságot, ipart és kereskedelmet, a budapesti tudományt mind béklyóba szorítjuk, akkor Magyarország számára a kulturális fejlődés úgyszólván lehetetlenné van téve. Ezzel, az önkormányzattal, ezzel a javaslattal, ennek a javaslatnak ezzel a 18. §-ával megbénítjuk a főváros önkormányzatát és lehetetlenné tesszük számára annak az igen fontos, nagy nemzeti és kulturális szerepnek betöltését annak az igen fontos, nagy nemzeti és kulturális szerepnek betöltését, amelyre Budapest egyébként hivatott. Lesz majd Budapestnek ennek alapján is önkormányzata kétségtelenül, mert hiszen egy foszlány megmarad belőle, de ez nem lesz az a független magyar testület, nem lesz az az önkormányzati erő, amely Budapestet idáig tudta fejleszteni és amely tovább tudná fejleszteni, iha meg tudna maradni, ha a kormány engedné működni,

f ha nem gáncsolná el, nem kötné meg a kezét és a lábát. T. Képviselőház! Arra, hogy ez az érdekképviselet mit jelent, Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársam mutatott rá igen klasszikusan. Itt nincs más, mint pártpolitikai szempont. Itt politikai álláspontok ütköznek össze. Például a választás módszerénél az egyik álláspont a kormánypárt álláspontja, hogy tudniillik az érdekképviseletek maguk válasszák meg delegátusaikat, s ezzel szemben áll a kereszténypártnak az az álláspontja, hogy az érdekképviseletek osak jelöljék a tagokat és majd a közgyűlés fogja azokat megválasztani. Eltekintve a gondolat torz voltától, maga Petrovácz Gyula t. képviselőtársam nyilt szavakban is megállapította^ hogy miről van szó. Ö azt mondja, hogyha az érdekképviseletek választanák, azok lehiggadt öreg urakat fognak beküldeni, akik már nem kombattánsok, nem harcosok, akik pártpolitikai szolgálatokat nem tehetnek, akik öregek, kényelmesek, (Petrovácz Gyula: Akik nem munkaképesek! — Jánossy Gábor: De tapasztalatokban gazdagok, bölcsek! Az öregség bolcseséggel jár! — Petrovácz Gyula: Nem mindig! — Jánossy Gábor: Többnyire! — Zaj.) akik legföljebb érdekképviseleti szempontokból és szakszempontból tudnak a kérdésekhez hozzászólni, de hogy politikai téren szolgálatába álljanak a reakciónak, (Petrovácz Gyula: A haladásnak!) amelynek Petrovácz Gyula képviselőtársam valószínűleg igen hosszú életet szán — arra nem alkalmasok. A reakció sohasem haladás, t. képviselőtársam, hanem az mindig visszafelé haladás, visszafejlődés. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. (Petrovácz Gyula: önök a legvörösebb reakciót képviselik!) Kérem, szíveskedjék tehát beszédét befejezni! Propper Sándor: Tisztelettel kérek tíz percnyi meghosszabbítást! Elnök: A képviselő úr beszédidejének tíz percnyi meghosszabbítását kéri. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen! Nem!) Kérem azo-