Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-363

Az országgyűlés képviselőházának 363. lönben kénytelen leszek a képviselő urakkal szemben szigorúbban fellépni és a mentelmi bizottsághoz való utasítást indítványozni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: T. Ház! Hogyan lehetne apró kis bűntettesek amnesztiájának nevezni ezt az általános kegyelmi elhatározást, aimikor egy évig terjedhető szabadságvesztésibünteté&ek kategóriájára terjed ki, mégpedig a nélkül a korlátozás nélkül, (Propper Sándor: De a felét előbb le kell ülni!) amely ezt kizárólag a vétségekre szorítaná, ellenben egyik pontjában kifejezetten kiterjed a 92. $ alapján vétséggé korrekciónálizált bűntettekre nézve is. Lehet, hogy t. képviselőtársam ezeket is apró tolvajoknak nevezi, én azonban egyet tudok: iha megnézem azokat a számokat, amelyeket a statisztika mutat, akkor látom, hogy 1926-ban 20.659 szabadságvesztésbüntetést szabtak ki ebben az országban, ebből egy évnél hosszabb időtartamú csupán 1039, és látom, hogy évről-évre visszatérő szám az, hogy a szabadságvesztésibüntetések évi száma átlagban 20.000 és ebből az egy éven felüliek átlaga csak 1000. Megállapítom tehát, hogy az egy évre (kiszabott szabadságvesztésbüntetések számát figyelembe véve, 5% az, amelyre nem terjed ki az amnesztia és 95% az a kör, amelyen ez az amnesztia-rendelet felépül, és amelynek óriási széles kiterjedésével ezreket és ezreket érint. Méltóztassék 20.000-re és 1000-re gondolni és nem csupán egy esztendőre gondolni, hanem az évek sorozatára, amelyre vonatkozólag kiterjed ez az amnesztia. Ezren és ezren kapják vissza szabadságukat, ezreknek és ezreknek feje felől hárul el az erkölcsi és anyagi romlás veszedelme; ennek az amnesztiának kegye ezer és ezer magyar hajlékba süt be, ahova visszatér az erkölcsi megujihodás lehetősége és ahova visszatér a kenyérkereső. Ezzel az amnesztiával kapcsolatban, amely a magyar nép ezreinek új életet nyit meg, amit rajtunk követel Propper t. képviselőtársam; amely megnyugvást kelt minden erkölcsösen gondolkodó magyar emberben, de nem kelt egyúttal erkölcsi megrendülést a nemzetért aggódó lelkekben, mondom, ezzel az amnesztiával kapcsolatban kell, hogy minden magyar ember hódolattal meghajoljék a kormányzó úr Ő.főméltósága magas elhatározása előtt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől, a baloldalon és a középen.) Méltóztassanak tehát ezt a kérdést elválasztani attól, hogy vájjon miért és mennyiben felelős ez a kormány. Ennek is állok elébe, ennek is szívesen megfelelek. Mert arról lehet szó, amit t. képviselőtársam mondott, hogy bizonyos hiedelemben voltak-e ők vagy sem és hogy történt-e e tekintetben megtévesztés vagy — ahogyan az egyik lap szerint, ugyancsak a fővárosi ünneprontó felszólalás során mondták — «becsapás» a kormány részéről? Ezzel szemben igen szívesen és könnyen tudok helyt állni. (Peyer Károly: Ezért az ünneprontásért helytállunk! — Kot h en stein Mór: Az amnesztia volt ünneprontó!) Elnök: Rothen stein képviselő urat rendreutasítom. Kérem, méltóztassék csendben maradni ! Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Ha t. képviselőtársam folytatja

t a közbeszólásokat, meg vagyok győződve, hiába beszélnék órákon át, nem tudnám nem meggyőzni, hanem meg sem értetni képviselőtársammal azokat a kérdéseket, amelyeket én itt igen röviden, igen világosan és igen egyszerűen igyekeztem a t Ház előtt feltárni. T. Házi Ez a kormány sohasem játszott az ülése 1980 március 6-án, csütörtökön, 365 amnesztia kérdésével, alku tárgyává nem tette, aminthogy nem is tehette, mert az amnesztiát nem lehet követelni, csak önként lehet megadni. Az amnesztiának nincs erkölcsi jogosultsága, ha azt pártalku, vagy pártpolitikai szempontok tárgyává teszik. (Ügy van! jobbfelől.) Ez az amnesztia mindettől függetlenül jött létre. Soha senkivel nem tárgyaltam a legszorosabban vett illetékeseken kívül, az amnesztia kérdéséről és részleteiről. Egészen másról beszélgettem; hogy miről másról, arra nézve el fogom mondani és fel fogom olvasni azokat az intézkedéseket, amelyeket ebben a más tárgyban meg is tettem. A miniszterelnök úrnak és helyettesének kijelentéseihez kapcsolják azt a vádat, hogy a kormány megtévesztette volna azokat a képviselő urakat, akik érdeklődtek, igen helyesen kifejezve itt is, hogy nem összefüggésben a kormányzói jubiláris amnesztiával, bizonyos adminisztratív intézkedések iránt. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) A miniszterelnök úr és helyettese azt a kijelentést tették, hofv lesz amnesztia és ettől függetlenül kívánatos a szökésben lévők ügyének adminisztratív úton való revíziója és hangsúlyozták mindketten mindkét alkalommal az egyéni elbírálás szükségességét. Aki az egyéni elbírálás szükségességét hangsúlyozza, az ezzel mindenki előtt világosan megmondotta, hogy az egyéni elbírálás alá kerülő ügyek az általános amnesztia keretében el nem intézhetők. Ez tehát annyira világos, hogy ebbe mást belemagyarázni csak rosszakarattal vagy — bocsánatot kérek — olyan feledékenységgel lehet, amelyre vonatkozólag én nem tudom megadni egykönnyen a felmentést akkor, amikor ezzel a váddal egy ünnepélyes aktus alkalmával léptek a nyilvánosság elé. (Ügy van! jobbfelől.) Az adminisztratív intézkedések tekintetében a bizottsági együttes tárgyaláson én tettem nyilatkozatot. Ott kifejtettem álláspontomat és hangsúlyoztam, hogv semmi összefüggés sem időben, sem tartalomban ez intézkedés közt és a jubileumi alkalom és az általános amnesztia között nincsen. Hangsúlyoztam azonban azt is, hogy milyen intézkedéseket kezdtem és milyen intézkedéseket szándékozom folytatni és bevégezni. Hogy pedig ne vitatkozzunk azon, mik voltak azok az intézkedések, amelyeket tenni szándékoztam, bemutathatom a már január 2-án kelt rendelkezésemet, amelyben — tehát jóval a bizonyos pártközi konferencia előtt — utasítást adtam a királyi ügyészségnek, hogy írják össze és gyűjtsék össze mindazokat az ügyeket, amelyek külföldön tartózkodó szökevény bűntettesekre vonatkoznak és pedig kifejezetten abból a célból, amelyet azután most a legutóbb, február 13-án kiadott rendeletemben körvonalaztam. Itt utasítottam a kir. ügyészségeket, hogy a kimutatásokba felvett ügyeket az alábbi szempontok figyelembevételével vizsgálják át (olvassa): «1. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a kimutatásokba felvett ügyek között nincsenek-e olyanok, amelyekben a vád tárgyává tett bűncselekmények büntethetősége már a vád törvényes címe szerint is elévült. 2. At kell vizsgálni az ügyeket abból a szempontból is, vájjon az eddig lefolytatott eljárás bizonyítási adatainak lelkiismeretes és tárgyilagos mérlegelése ala<pján megyannak-e az eredményesnek Ígérkező vádemelés előfeltételei, vagy előrelátható, hogy a vádemelés, illetve a vád fenntartása esetében a szükséges terhelő bizonyítékok hiányában a terheltet nem lehet elítélni. 55*