Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-362

330 Az országgyűlés képviselőházának 362. ülése 1930 február 28-án, pénteken. tartozónak véli a munkásságot is. (Jánossy Gábor: Minden magyar embert!) Ha ez így van, akkor a törvényjavaslat szelleme és a belügyminiszter úr kijelentése között sehogy sem vagyok képes még a legjobb akarat mellett sem a logikai Összefüggést felfedezni. Mi a törvényjavaslat részletes tárgyalásánál nem a távoljövő társadalma szempontjából ítéljük meg az egyes szakaszokat, hiszen ezeknek ahhoz semmi közük sincs. Ezt nii a gyakorlat és a napi politika szempontjából bíráljuk, így ítéljük meg az egyes szakaszokat és mondjuk el a magunk kritikáját. Az utóbbi időben azonban, sajnos, azt tapasztaljuk, hogy a kormány minden törvényjavaslatot, amelyet ide terjeszt, azzal indokol meg, hogy kvázi ettől függ a polgári társadalom léte vagy^ nemléte. Az utóbbi időben akármilyen törvényiavaslatot hoznak ide, mindig azzal érvelnek, hogy: hiszen ez a polgári rend borul fel akkor, ha a Képviselőház ezt a törvényjavaslatot nem fogadja el. Folyton ijesztgetik az ország népét, folyton rémítgetik valami nemlétező veszedelemmel, folyton azt hangoztatják, hogyha a kormány nem folytatja itt azt a politikát, amelyet folytat, akkor ez tulajdonképpen a bolsevista veszedelmet hozza közelebb hozzánk. Ezt a hamis látszatot igyekeznek kelteni akkor is, amikor a szociáldemokrácia erőlködését látják. Azt akarják elhitetni a polgársággal, hogy nemcsak a szociáldemokráciának, hanem egyáltalában a demokráciának térhódítása a bolsevizmushoz vezeti közelebb az országot. Már pedig egész Európában tapasztalhatjuk, hogy a bolsevizmus azoktól az országoktól áll a legtávolabb, amely országokban legfejlettebb a demokrácia. A bolsevizmusnak tehát legkitűnőbb ellenszere éppen a demokratikus berendezkedés. Ha Magyarországon ezt a módszert nem próbálták volna ki, akkor' (megítéléseim szerint sokkal közelebb állana ez a veszedelem, azonban éppen azért, mert kipróbáltuk, szerintem talán mi vagyunk a leginkább beoltva ez ellen a veszedelem ellen. Sajnos, az a politika, amelyet a kormányzat folytat, igen nagy nértékfoen teszi lehetetlenné az oltószer hatásosságát. En megérteni azt, iha a kormány és az egész (társadalom fél a bolsevizmustól; ezt meg tudom érteni; azt azonban nem tudom megérteni sehogy sem, hogy a kormány miért fél a polgárságtól, mert hiszen azok a rendelkezések. amelyek ebben a törvényjavaslatban, és ebben a 17. §-ban is kifejezésre jutnak, nem a bolsevizmus ellen, hanem a polgárság akaratának érvényesítése ellen állítanak fel tilalomfát. Ha foglalkozunk a törvényjavaslat 17. §-ával, akkor elsősorban is az 1. pontnál meg kell állapítanunk azt, hogy vannak benne kijelentések, amelyek ellen senki kifogást nein emelhet. Az első pont azt mondja, hogy az arányos képviseleti rendszer szerint titkosan választják meg a törvényhatósági bizottság tagjait. Ez rendben is van. Ebből következnék az a felfogás, hogy a törvényjavaslatnak, illetőleg a törvényjavaslat alkotóinak intenciój lel » i '/ kellett volna hogy legyen, hogy ebiben a városban minden társadalmi réteg, minden politikai felfogás kifejezésre juthasson a megalkotandó törvényihatósági bizottságban, mert az arányos képviseleti rendszer behozatala mindenütt ezt a célt szolgálja. Ezzel szemben azonban már a következő pont lehetetlenné teszi ennek a gondolatnak a gyakorlatban való életrehívását, érvényre juttatását. A 2. pont a választókerületekben legalább ezer választót követel meg, hogy azok ajánlnassaniak, mert az a lista, amelyet ezer választó nem írt alá, a választáson — hogy úgy mondjam — nem futhat. Mi következik ebből? Vialóban nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a belügyminiszter úr milyen magyarázatát fogja tudni adni annak, hogy egyes társadalmi rétegnek^ érdekképviseleti csoportoknak szóhoz juttatásával, olyan társadalmi rétegeket juttat a javaslat szóhoz a törvényhatósági bizottságban, amely társadalmi rétegek az öszszességbez arányítva talán százalékokban sem, legfeljebb ezrelékekben fejezhetők ki. Hivatkozom a belügyminiszter úrnak többször hangoztatott ama álláspontjára, hogy éppen kis számarányuknál fogva ezek az elemek talán sohasem jutnának 'képviselethez a törvényhatósági bizottságban, úgy fest tehát a dolog, mintha a kisebbségnek ilyen módon való szóhoz juttatását célozná az egész törvényjavaslat. Ezzel szemben mi a helyzet? Ezzel szemben a helyzet az, hogy az a körülmény, hogy ezer választónak kell aláírni egy ívet, jelenti azt, hogy olyan politikai elgondolás, vagy olyan politikai tömeg, testület vagy párt, mely az összes szavazók 10%-ával rendelkezik, nem juthat szóhoz a törvényihatósági bizottságban. t Meg is magyarázom, hogy miért. Kerekszámot veszek alapul és feltételezem, hogy a választókerületnek van 10.000 szavazója, mert van még kisebb kerület is. A 10.000 szavazó közül ezernek kell aláírnia egy ívet, hogy az az ív futhasson. Ebből az következik, hogyha a választókerület 10 törvényhatósági bizottsági tagot választ, akkor 1000 szavazóra van szükség, hogy az illető politikai elgondolás, alakulat vagy párt egy mandátumhoz jusson. Ennek folyománya tehát az^hogy az a párt, amely csupán a választók 10% -ával rendelkezik, a választási harcban egyáltalában nem vehet részt, csak abban az esetben, ha a maga szavazóit egytől-egyig nyíltan leszavaztatja már előre,legalábbis nyilt színvallásra bírja előre, mert hiszen ezer aláírás nélkül nem futhat az illető lista. Egy olyan pártnak tehát, mely a szavazóknak csak 10% -ával rendelkezik, sokkal súlyosabb a helyzete, mint a nagyobb párté, azért, mert amíg a nagyobb pártnál elegendő, ha szavazóinak 5—6, vagy 10%-át állítja sorompóba a lajstrom aláírásánál, a választás előtt, addig az olyan kis párt, mely csak a választók 10%-ával rendelkezik, abba az egészen lehetetlen helyzetbe jut, hogy már az aláírásnál 100% -ig mozgósítania kell választóit. Ez tehát azt jelenti, hogy amíg a belügyminiszter úr egészen kis társadalmi rétegeknek szót ad a törvényhatósági bizottságban, addig ezek a kis pártok, amelyek — kerekszámot mondok — éppen 10%-os erejüknél fogva mégiscsak jelentőségteljesek, egyáltalán nem juthatnak be a törvényhatósági bizottságba. Ha most applikálom ezt az egész városra és azt mondom, hogy a város 150 bizottsági tagot választ, akkor az olyan politikai alakulást, amelyet egyébként 10%-os aránya következtében 15 képviselőt illetne meg, éppen ezzel az ajánlási rendszerrel elütjük a 15 mandátumtól s lehetetlenné tesszük számára, hogy a törvényhatósági bizottságban helyetfoglaljon, mert ez a lehetőség csak abban az egészen elképzelhetetlen helyzetben állhatna elő, ha az a párt minden szavazóját előre sorompóba tudná állítani a listák aláírásánál. Koncedálom, hogy lehetetlenné kell tenni az egészen apró-cseprő pártoknak a választásokban való részvételét; koncedálom, hogy bizonyos határokat itt is szabni kell, bár nem tartom a korlátokat egyáltalában szükségeseknek, azonban azt mondom, hogy helyes, el tudom ezt is fogadni, olyan korlátot azonban,