Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.
Ülésnapok - 1927-361
324 Az országgyűlés képviselőházának 36 megszorítását látom, a magam részéről ezt nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik! Fitz Arthur jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Az ajánlási rendszer önmagában véve meghamisítása az egyenesen érvényesülő választói akaratnak. Legyünk végre őszinték egymáshoz ebben a kérdésben és legyen szabad mélyen t. képviselőtársaim elé állítanom a következő szemléletet. Amikor ráírják egy ilyen ajánlási ívre 14 jelölt nevét, akkor — valljuk be — az a választópolgár ott künn a külső Soroksári-úton, aki egész nap azzal van elfoglalva, hogy a kenyere után járjon, aki újságot sem igen olvas, hiszen az emberek ma már nagyon megfontolják, hogy kiadjanak-e 10 vagy 12 fillért újságra, ismeri a listavezető nevét. Tegyük fel, hogy Wolff Károly, a listavezető. Minden polgár ismeri Budapesten. A később megnevezett urakat azonban — bocsássanak meg, nem akar ez bántó persziflázs lenni — a külső soroksári-úti választópolgár, vagy az óbudai választópolgár nem ismeri, nem ismeri Buday Dezső nevét (Zaj és felkiáltások balfelől: Ismeri! — Malasits Géza: Aki villamoson megy, mind ismeri és áldja! — Usetty Béla előadó: A Ferencvárosban ismerik! — Peyer Károly: A soroksáriak ismerik Hirig Simont, onna került ki. Hirig Simont csak ismerik a soroksáriak!) De Buday Dezső működését, törvényhatósági bizottsági tagsági minőségét, vagy azt, hogy a Beszkárt. egyik igazgatósági tagja-e, szóval azt, ami egy működés elbírálásánál az objektív álláspont elfoglalását és a közjogi érettség megnyilvánulását igényli, nem ismeri. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Miért adunk akkor neki szavazati jogot? — «Viczián István: Az általános szavazati jog ellen beszél!) Arról kívánok beszélni, hogy gyakorlatilag mit jelent ez a szelvényrendszer? (Malasits Géza: Ügy látszik, sajnálja a miniszter úr, hogy ennyi jogot is kénytelen adni!) Mit jelent tehát ez a szelvény rendszer? Bevallott célja ugyebár az, hogy komoly ajánlás előzze meg, ÍPetrovácz Gyula: Ügy van!) azt a választási aktust, amely a szavazásban nyilvánul meg. Komoly kiválasztási és jelölési eljárás csak olyan lehet, amelynél a választó azoknak, akiket kiválaszt arra a célra, hogy őt a törvényhatóságban képviseljék, egyéniségét, működését ismeri. A többséget, azokat, akik harmadik, negyedik, ötödik helyen vannak, vagy a póttagokat egyáltalában nem ismeri. (Mihálffy Vilmos: Akkor meg kell szüntetni a listaszavazást! — Wolff Károly: Pártra szavaznak!) Mindjárt rátérek erre. Nagyon objektíven akarok bírálatot mondani és objektíven akarom a magam igénytelen nézetét közölni. Pártra szavaznak, az igaz, de mit jelent az a párt? Azt jelenti, hogy nem a választókon és nem a választók szabad akaratán nyugszik a kiválasztási képesség, hanem egy pártabszolutiamuson. Ezt a pártabszolutizmust átültetni és mechanikai közegekké süllyeszteni a választókat egy modern törvényhozásnak nem lehet a célja. ( Wolff Károly: Ez megint más! A lajstromos szavazás ellen beszél!) Nem beszélek a lajstromos szavazás ellen, (Wolff Károly: Az ellen beszél!) csak annak ilyen előkészítése ellen! (Wolff Károly: Másképpen nem lehet lajstromos szavazás!) Ha t. képviselőtársam megtisztel azzal, hogy meghallgat, akkor meg méltóztatik látni, hogy igenis létezik. (Wolff Károly: Egyéniség nincs a lajstromos szavazásnál!) Mindig van egyéniség, aki a párt kebelében azt a méltóságot fogja betölteni, hogy a választók bizalmára első sorban érdemes. Ehhez f. ülése 1930 február 27-én T csütörtökön. pedig az kell, hogy lehetőség és mód adassék egyénenkint arra, hogy a választó maga választhassa ki. Hoe-yan történhetik ez? Mindjárt meg méltóztatnak látni. Legyen szabad egy paralellát vonnom. Minden mozgalom, amely a legmagasabb etikai színvonalon áll, jönnek olyan kísérő körülmények, amelyek ezt leszállítják. Például egy nemzet életében a hadviselés a lét- vagy a nemlét kérdése; az a legnagyobb próba és olyan aktus, amelynél a nemzetnek, pszichikai és fizikai összes erőinek latbavetésével kell síkra szállnia. Nézzék meg: valamennyi háborúban az élősdiek serege kihasználva a szituációkat vagy üzlettel vagy kémkedési szervezetekkel mindig pénzkeresésre adja magát. Benne van minden állani törvényho'iásáöan és minden állam diplomáciájában a tisztaság gondolata, mégis folyton-folyvást ott settenkedik az árnyék és azt a tisztaságot levágni, letarolni, folyton-folyvást ott settenkedik a háttérben a pénzkeresés és haszonlesés ármánya. A választási eljárás sem egyéb, mint az erőknek belső összemérése. Itt is etikai szempont kell, hogy irányadó legyen. Mindenütt hangoztatják a tiszta választást, a tiszta közigazgatást, a korrupció üldözését. Nem elég azonban hirdetni, hogy a korrupciónak ellenségei vagyunk. Olyan intézkedéseket kell tenni, amelyek a korrupt eljárást megakadályozzák. A korrupt embert nem lehet megfogni. T, Képviselőház! A magyar közéletben nem ok nélkül való az, hogy valósággal megborzongunk arra, hogy mindig kénytelenek vagyunk feltenni a kérdést: kinek az üzlete, kinek a ki? Ha az ellenzék részéről bizonyos konkrétebb megjelölések foglaltatnak az előterjesztésekben, mindjárt megvan a felhördülés: neveket kérünk, tessék megmondani! Ez olyan hydra, amelynek — fájdalom —nincsenek egyéni nevei, de ezek a fertőző miazmák itt élnek a magyar közéletben. Mindnyájan át vagyunk hatva attól, és félünk, remegünk, hogy ez a korrupció, amely megtelítette a levegőt, minden intézményünket átjárja. Az előbb azt mondta t. képviselőtársam, hogy én mint büntetőjogász nyilatkozzam. Most azt mondom: a paragrafusok sohasem védenek meg minket a közszellem, tisztaságának őrzésében, valamint a családi élet tisztaságának őrzésében sem. Ott van a büntetőtörvénykönyv, amely fogházzal bünteti a házasságtörést, (Petrováez Gyula: A fajtalanságot!) vagy az ilyen erkölcstelenségeket. Az ujjain olvashatja meg az ember, hogy a büntetőtörvénykönyv életbeléptetése óta hányszor volt ilyen eset. A házasságtörési perek ennek a társadalomnak levegőjében olyanok, amelyeket ez a nyilvánosság nem bír el, és mint ahogy a korrupt ember eljárásának nincsenek tanúi s a házasságtörésnek nincsenek felismerésre alkalmas bizonyítékai az objektív tanúságtétel módjára, azonképpen egy közéleti korrupciónak rejtelmei, amelyek a szelvényrendszer ilyen módszerében ott élnek és terjengeni fognak a választási eljárás során, mint ahogy ezt tapasztaltuk is, kifürkészhetetlenek maradnak. Bocsásson meg nekem Wolff mélyen t. képviselőtársam, akinek jogi tudását és politikai egyéniségét a köztünk lévő nagy különbség ellenére rendkívül nagyrabecsülöm, de ő 500 aláírást látott, amelyek egy kéztől származtak a szelvényrendszer alapján, pedig ez, mint visszaélés, máskor is büntetendő volt. Hogyan képzeli, hogy most azért, mert oda van biggyesztve ennek a törvénynek végéhez az, hogy a visszaéléseket büntetéssel sújtják, nem lesz 500 ilyen alá-