Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-359

26é Àz országgyűlés képviselőházának 35 akkor a javaslat minden intézkedésével, minden •szándékával az «autonómia elsorvasztását és tönkretételét célozza. (Gál JenŐ: Elveszik az autonómiát, mint ahogy a mozikat elvették!) Hogy rávilágítsak azokra az inkonzekvenciákra, amelyek ennek a szakasznak minden csoportjánál jelentkeznek, s hogy csak az örököstagság révén bejutottakra vonatkozó indokolást olvassam fel, azt mondja az igen t. miniszter úr (olvassa): «Az örököstagság révén a törvényv hatósági bizottság olyan egyéniségeket is megnyerhet tagokul, akiknek értékes közreműködését más módon megszerezni nem lehetne, mert idegenkednének a választási küzdelmektől.» Igen t. Ház! Az örököstagokat is csak a törvényhatósági bizottsági tagok közül lehet megválasztani, tehát ki van zárva, hogy idegenkednének a választási 'küzdelemtől, mert különben nem juthattak volna be a törvényhatósági bizottságba. Ilyen logikátlanság van a javaslatban. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Tévedés!) De igen, logikátlanság, mert küzdeniök kellett azért, hogy bejussanak a törvényhatósági bizotságba. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Tessék elolvasni a törvényjavaslatot, képviselő úr! — Usetty Béla előadó: Mást is meg lehet választani! — Scitovszky Béla belügyminiszter: Akárkit meg lehet választani! Az a legkevesebb, amikor kritizálunk, hogy legalább ismerjük a törvényjavaslatot!) Ne legyen olyan fölényes a t. miniszter úr! (Scitovszky Béla belügyminiszter: Kénytelen vagyok rámutatni erre a könynyelműségre!) Az imént nagyon hallgatott a miniszter úr. Kétségtelen, hogy nem fogják az örököstagokat mind a külső tagok közül megválasztani, hanem aminthogy már tudjuk is ezt, a túlsó oldalról már most úgy igyekeznek befolyásolni az állásfoglalásokat, hogy a meglévő bizottsági tagokat, a jelenlegieket megkörnyékezik azzal, hogy örökös bizottsági tagok lehetnek. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Bródy Ernő: A korteseket!) Egészen kis hányad tehát az, amelyet kívülről választanak meg, nagyobb részét az örököstagoknak a mostani törvényhatósági bizottsági tagok közül fogják választani. Itt tehát logikai ellenmondás van^ ha nem is teljes egészében, hanem egy partikuláris ellenmondás. De én nem is tudom, hogy azoknak az örökös bizottsági tagoknak múltja, akiket meg fognak választatni, csakugyan olyan nagy közéleti érdemeket fog-e feltüntetni, ahogy at. miniszter úr ezt szükségesnek tartja indokolásul megemlíteni. (Gál Jenő: Aki kibukik a választáson, majd megteszik Örököstagnak! — Woff Károly: Tévedés!) Attól tartok, hogy olyanokat fognak örököstaggá megválasztani, akik bizonyos célokat fognak szolgálni a városházán. Hogy a jogfolytonosság biztosításának címe alatt választatnak Örökös bizottsági tagokat, ez is nevetséges, mert történhetik olyan rendszerváltozás, amely a mai irányzatot p a városházán éppen az ellenkezőjére fordítja. Mit fog csinálni az a 32 örököstag... (Fábián Béla: Nyugdíjba küldjük őket! — Wolff Károly: Ha lehetne! — Fábián Béla: Nyugdíjba fogjuk őket küldeni! — Wolff Károly: A véleményszabadság nevében! — Fábián Béla: Nem, hanem majd hozunk mi is olyan törvényt, hogy ezeket a tagságokat meg fogjuk szüntetni! — Wolff Károly: A véleményszabadság jegyében! — Fábián Béla: Nem! Majd meg fogjuk szüntetni ezt az intézményt! — Wolíf Károly: Ez a véleményszabadság? — ' Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Pakots József kép9. ülése 1930 febmár 25-én, kedden, viselő urat illeti a szó, nem Fábián Béla képviselő urat. Pakots József:... amikor otfr fog ülni a főváros törvényhatóságában egy idegen világ közepén, tehetetlenül. Ez a 32 Örökös bizottsági tag akkor bármely jogfolytonossági feladat megoldása nélkül ott fog ülni egy tehetetlenségi pontra jutva és nem tudja majd, hogy mit csináljon egy egészen új összetételű törvényhatósági bizottságban, (Zaj a szélsőbaloldalon.) hiszen teljesen ellenkező világfelfogás is érvényesülhet a városházán. Azt a célt sem éri el tehát a t. miniszter úr, hogy a jogfolytonosságot biztosítsa, vagyis azt, hogy megőrizze azt a szakszerűséget, szakértelmet, amely a régi bizottsági tagokban megvan. De itt is megvan az a logikai ellentét, amelyre az előbb rámutattam. Az örököstagság intézményének az is egyik indokolása, hogy ez az intézmény biztosíthatja & régi bizottsági tagoknak a városházán szerzett tapasztalatainak további érvényesítését az elkövetkezendő törvényhatósági közgyűléseken és bizottságokban. Ha ez így áll, akkor megint nem igen választhatnak kívülről örökös bizottsági tagokat, mert a kívülről választott örököstagok nem szerezhetnek tapasztalatokat a főváros adminisztrációjáról, közigazgatási és egyéb bizottságairól. Nem fogadhatjuk el tehát sem az örököstagság intézményét, sem pedig a szakszerűség képviseletét, amely már megbukott a városházán. Szakszerűség címén már a mostani törvényhatóságban is ott ülnek a miniszter úr kiválasztottal, de ezek semmiféle szakszerű kérdésben semmiféle nyilatkozatot még nem tettek. (Fábián Béla: Ott volt a forgalmiadó! Ügy hallgattak, mint egy fadarab!) Voltak igen fontos gazdasági, pénzügyi és egyéb problémái a főváros törvényhatósági bizottságának, de soha nem hallottuk felszólalni ezeket az urakat, sohasem adták le az ő szakszerű véleményüket sem a bizottságokban, sem <a főváros közgyűlésén, tehát azt a szerepet, amelyet nekik a t. miniszter úr előírt, ezek sem töltötték be. (Fábián Béla: Nem bizony!) Azután itt • vannak az érdekképviseletek. Az érdekképviseleteknek ez a rendszere szintén a szakszerűségnek a főváros különböző kérdéseiben való érvényesülését célozza. Erről csak azt mondhatjuk, hogy az érdekképviseleti rendszernek ez a kiépítése teljesen ellentmond a parlamentarizmus fogalmának. Ez egy egészen új, a világháború utáni idők szellemében gyökerező kísérlet, (Fábián Béla: Jó orosz minta!) amelyet intézményesen kiépítettek Olaszországban, amely azonban eredetileg visszavezethető Oroszországra. (Fábián Béla: Orosz minta!) Ezek az érdekképviseletek, ha most bejuthatnak, érthető dolog, hogy valamennyien kívánkoznak oda. Hiszen megvannak a maguk szakmabeli és érdekképviseletben érdekeik, tehát örvendenek, ha bejuthatnak oda. Ez kétségtelen. De kérdem, vájjon eddig az érdekképviseletek szakmabeli kérdéseit a fővárosnak választott törvényhatósági bizottsági tagjai nem képviselték-e a legbecsületesebben, a legodaadóbban és sokkal nagyobb lelki ösztönzés mellett, mint amilyen az érdekképviseleti tagoknál meglesz 1 Mert hiszen azok a választott törvényhatósági bizottsági tagok érezték, hogy mire kaptak mandátumot, s ott volt a nagy választó tömeg, amely őket ellenőrizte, felelősségre vonta és számonkérte tőlük működésüket. Ennélfogva sokkal ideálisabb és reálisa értelemben is sokkal mélyrehatóbb munkája van egy ilyen teljesen a választók akaratából bekerült törvényhatósági bizottsági tagnak, mint egy érdekképviseleti ki-