Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-359

262 Az országgyűlés képviselőházának í lanyha érdeklődést, amely ilyen fontos kérdés tárgyalásánál itt mutatkozik. Hát van-e azoknak az uraknak, akik távollétükkel tündökölnek, érzékük iaz iránt, mit jelent Budapest székesfőváros önkormányzatának megóvása, megőrzése és képviselőtestületének megalkotása iránti rokonszenv, mit jelent a fontosság szempontjából és mit jelent majdan a városházának? Miért küszködjék a városi ember, amikor tudja, hogy meg lesz örökítve az annalesekben, hogy abban az időben, midőn ennek a törvényjavaslatnak megalkotásáról volt szó, az ellenzéket kivéve, senki igazi érdeklődést nem mutatott?! Hát, szólalnak fel, hagyják folydogálni a vitát, rendben van, — de legalább jelen legyenek, legalább mutassák a Képviselőház őméltósága iránti tiszteletet azzal, hogy amikor ezt a fontos törvényjavaslatot tárgyaljuk, akkor részt vesznek a tanácskozásban s legalább meghallgatják az ellenvetéseket. T. Képviselőház! Ez elernyedése a közfunkciónak, s ennek az elernyedésnek gyökere itt ínufcatkozák a Képviselőházban és majdan folytatódni fog iaz így összealkotandó törvényhatóságban. Ez a közélet süllyedését jelenti, ez a közdolgok iránti érdeklődés ; lanyhulását mutatja. Nem lesz anár a polgárságban érzék ez iránt. A «laisser faire, laisser passer» elve át fog vonulni a törvényhatósági életen, egy unottság fogja el a tanácskozó testületet. Hiszen tessék megnézni, hogyan vibrál ott még ma is az élet, hogyan leplezi le a szabadon gondolkozó független polgári elem a mai gazdálkodást s hogyan száll szembe a gazdálkodásnak azzal a módjával, amelyre nézve egyetértünk a t. miniszter úrral abban, hogy az egy szigorú bírálatot érdemel, de útjaink ott válnak külön, hogy a miniszter úr azt mondja, hogy: «»ahol ekképpen sáfárkodnak, ahol ilyen fizetéseket szavaznak meg, nekem az ilyen (törvényhatóság nem kell, én azit megsemmisítem», a mi álláspontunk pedig az, hogy: ez helytelen, mi megjavítjuk, de az önkormányzat szabad bástyáinak és várainak megépítésével és megerősítésével és megőrzésével, a szabad akaratnyilvánulásnak, az önkormányzati méltóságnak és az; önkormányzati erőnek teljes épségben tartásával. Akkor tehát, /amikor ez a törvényjavaslat a létszámot így lefokozza... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Kérem szíveskedjék beszédét befejezni. Gál Jenő: Tisztelettel kérek 15 percnyi meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kérelemhez hozzájárulni? (Igent) A Ház a meghosszabbítást megadja. Gál Jenő: T. Képviselőház! Amikor tehát így voltam bátor kifejteni, hogy a létszám tekintetében semmi szükség nincs arra, hogy ez a degradáció megtörténjék, akkor rá kell mutatnom arra is, hogy az összeállítás módja ugyanezt a degradálást szolgálja, mint amelyet a létszámapasztás mutat. Hogyan állítja össze a mélyen t. miniszter úr törvényjavaslata a törvényhatóság létszámát? Most nagy kegyesen felemelni szándékozik a létszámot 150 tagra. E mellett pedig egy olyan korrigáló vegyes t elemet visz bele, amely megosztva mindenképpen olyan numerikus r beavatkozást jelent az elhatározásba, a törvényhatósági határozatok keletkezésébe, amely a mellett a dirimáló erő átszáll azokra, akik miniszteri vagy kormánykegyből jutnak be. Harminckét örököstagot tervez a mélyen t. miniszter úr. Mit jelent az, hogy örököstag? örököstag valami kitüntetésféle. Szoktak címeket és rangokat osztogatni. Ha nyugalomba vonul egy főtiszt59. ülése 1930 február 25-én, kedden. viselő, felruházzák őt miniszteri címmel, ha nem is volt miniszteri állásban. Senki ez ellen nem szól, hiszen címeket és rangokat osztogatnak a közélet legkülönbözőbb területein és szokássá vált, hogy a kitüntetéseket soha senki szóvá nem teszi, ha egyénenként történik ez. De ha valami rendszer mutatkozik abban, hogy egy tekintélyfelruházás olyan módon és olyan eszközökkel történik, hogy az emberek hiúságát legyezgetik vele s a címmel és a ranggal való jelentőségadás szembe állítja az illetőket azokkal a polgárokkal, akiknek nincs egyéb kitüntetésük, mint polgártársaik szeretete és bizalma, akkor ez olyan egyenlőtlenségfélét jelent. Mindenütt lehet ilyet tenni, csak ott nem, ahol törvényhatóságról vagy törvényhozásról van szó. En például a szuverenitás csorbításának tartom, ha egy képviselő kormánykitüntetést fogad el. En a függetlenség megtámadásának tartom azt, ha valaki törvényhozói jogának gyakorlása közben sütkérezik kegyek napsütésében és világában. Azért ruház fel valakit a választó nép a maga bizalmával, küld be az önkormányzatba, vagy a Képviselőházba, hogy felfelé es lefelé függetlenségének minden attribútumával felruházva álljon ott azon a helyen, ahová őt a nép bizalma küldte. Hogyan képzeli el a t. miniszter úr, hogy az a 32 tiszteletreméltó úriember, akit ilyenképpen méltóztatnak odaküldeni, hogy már a jelen törvényhatóság ideje alatt 22 élvezni fogja ezt a kitüntetést, úgy megy be oda a törvényhatóságba, hogy kihalt a lelkéből a hála érzete azok iránt, akik őt felruházták ezzel a nagy címmel, dísszel és méltósággal, hogy amíg ő él, mindig törvényhatósági tag legyen? Nem, nem szerencsés gondolat ez, mert ez szembeállítása a nép választottainak azokkal, akiket kitüntet a kormány bizalma, mert a kijelölés alapján hiába mondják, hogy van közöttük választott is és olyan elem, amely választás útján kerül oda, ez nem igazi választás, ez nem az a váLasztás, amelyre a törvényhozási és a közigazgatási rendszerek gondolnak akkor, amikor a törvényalkotó testület mellett parallel módon tartják tényezőknek az önkormányzati testületeket. Hogyan nézne ki egy. olyan Képviselőház, amelynek bizonyos számú tagjait kineveznék^ vagy kitüntetnék? Hiszen ezek azok a korrektívumok, amelyek a felsőházi rendszernél, a két kamarás rendszernél a per Schubokat előidézik, vagyis amikor a kormány erőszakkal kívánja valamely törvényjavaslat elfogadását, amelyet még a választott Felsőház sem akceptálna, olyankor él a kormány ezekkel a jogokkal. Ez nem egyéb, mint egy állandósított és rendszeresített per Schub a törvényhozásban, egy olyan intézmény, amellyel kivetkőztetik a törvényhatóság önkormányzati rendszerét abból a szellemből, amely a névben magában megvan. Azért autonómia, mert önmagát kormányozza és azért kell, hogy kifejezésre jusson, hogy autonóm szerv a törvényhatóság, amelynek gyökere csak ott van a szabad polgári létben, ott van azokban, akik adófilléreikkel és munkájukkal fenntartjuk ezt a várost. Nem kérünk olyan intézkedést, amely ezt úgy korrigálja ki, hogy a kormánynak ellenőrző hatalma, — amely a költségvetési jognak megbírálásában már eléggé mutatkozik — még továbbfejlesztessék, úgyhogy a törvényhatósági bizottságba állandóan kiküldött, dísszel, méltósággal felruházott urakat ültessenek be, akik ott kényelemben érezve magukat függetlenek a polgárok bizalmától. Azok nem törődnek vele és nem kérnek abból, hogy mit tart róluk Budapest népe, azok