Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-351

Az országgyűlés képviselőházának 351. dens — legalább is budapesti vonatkozásban — megvan. Most mi történt? Az történt, hogy a főpolgármester úr csakugyan harcba szállt a polgármester úrral, Sipőezezel, a polgármesteri székért és az a baleset érte, hogy megbukott Sipőczczel szemben. (Meskó Zoltán: Mindnyájunkat érhet baleset!) Természetes, hogy ez bizonyos feszültséget hagyott maga után, és ha Ripka az üzemekhez nyúlt, az üzemeket kritizálta, bizony sokszor az a gyanú vetődött fel,— amelyet nem teszek magamévá — hogy a főpolgármester úr ezt csak azért csinálja, hogy esetleges ellenjelöltjének, a polgármesternek kellemetlenkedjék, így a nagy garral megindult üzemvizsgálat, amelynek eredményeiről egész köteteket láttam, teljesen homokba fúlt; a megbukott polgármester visszaült a főpolgármesteri székbe, és az üzemek körüli fronton mély csend uralkodik. Hogy még egy olyan problémát említsek fel, amely szintén elaludt úgy, ahogy elaludt az elektromos centrale ügye, s ahogy minden elalszik: itt van a csepeli kikötő ügye. Itt az állam felépített egy nagy kikötőt, sok-sok pénzt fektetett bele; a főváros ezen nekibuzdult és épített a mellé egy helyi kikötőt. (Wolff Károly: Mi előbb kezdtük!) Most hallom, hogy a főváros előbb kezdte. Most tehát mi a helyzet? A fővárosnak megvan a helyi kikötője, amely kiegészítő része a nagy állami kikötőnek, az állami kikötőnek azonban — sajnos — nincs, aki kikössön, az állami kikötő üres, és így a fővárosi kikötő, amely annak kiegészítő része fővárosi élelmezési viszonylatban, szintén üresen, sőt félig abbahagyva áll ott. (Eri Márton: Most tél van!) Tessék csak elgondolni, micsoda óriási tőkéket fektetett bele az állam és a főváros ezekbe az elgondolásokba?! Hol van itt a produktivitás? Ott vannak ezek a kikötők, ott van egy pár igazgató-tisztviselő, akik azokra vigyáznak, (Bródy Ernő: Üresek a raktárak!) de közgazdasági haszna az egészből az országnak egyáltalában nincsen. (Zaj.) Még egyszer felemlítem ezt a helyzetet, mert nagy súlyt fektetek arra, hogy az egész közvélemény figyelme ráterelődjék erre a lehetetlen beruházási politikára. Lillafüreden melegvizet tételeznek fel és építenek hozzá egy nagy palotát. A palota felépül, de kisül, hogy nincs melegvíz. Felépítik a bánhidai centrálét azért, hogy a Máv.-ot elektrifikálják; a Máv.-ot nem elektrifikálják, nem tudom miért, legalább is az késik, a centrale azonban készen van, és az annuitás tiszta ráfizetést jelent. (Rassay Károly: Es törik a fejüket, kire sózzák az áramot! — Zaj.) S itt van most a kikötők kérdése is, ezekbe is óriási tőkék vannak invesztálva, amelyekből a közéletnek semmi haszna nincsen. Most azután felelhetek igen t. képviselőtársamnak, aki azt mondta, hogy ezekre bizony nincs pénz. Igyekeztem egy kis számadást adni, t. képviselőtársam. Ez párszázmilliót tesz ki, amelyet méltóztattak invesztálni olyan helyekre, amelyekből senkinek a világon semmi haszna nincs. (Rassay Károly: Es a sok szövetkezet?!) En előbb t rekonstruáltam volna a Máv.-ot és aztán^ építtettem volna. (Zaj.) Például én ezt csináltam volna: vártam volna a Talbot-centráléval. Nem veszi észre. t. képviselőtársam, hogy egy idő óta az egész elektrifikálási kérdés Magyarországon nyugvópontra került? Nem tűnt ez fel képviselőtársamnak? (Dezseöffy Aurél: Ep az előbb említette a képviselő úr, hogy nincs Budapesten elég áram!) Mégis csak csodálatos, hogy egy évvel ezelőtt a Talbot-centrálé kérdése sokkal nagyobb lendülettel tudott beleágyazódni a közéletbe, mint ülése 1930 február 11-én, kedden. 5 ma. (Rassay Károly: Most a kulisszák közt ágyazódik!) Akkor még három vállalat: aMág., a Salgó és egyebek egymással konkurrálva harcoltak Magyarország elektrifikálásáért. Most azonban megegyeztek egymással, megvan az elektrifikáló kartell, szétosztották Magyarországot bizonyos elektrifikálási érdekterületekre (Gaál Gaston: Szokás szerint!) lés nézzék, milyen csend van minden vonalon. Ki beszél ma Magyarországon elektrifikálásról? (Scitovszky Béla belügyminiszter: Mindenütt beszélnek róla!) Nem beszélnek, már csinálják. Szépen szét vannak osztva az érdekterületek és a szabadverseny ki van kapcsolva. Mi lesz ennek az eredménye? Az, hogy a magyar közgazdasági élet ennek a megegyezésnek áldozatul fog esni. (Rassay Károly: Azzal jöttek, hogy azért kell elektrifikálni, hogy a hegyeshalmi vonalat elektrifikálják! De ez nem lesz meg! — Dezseöffy Aurél: Meglesz! — Rassay Károly: Mikor? — Dezseöffy Aurél: A centrale egy év múlva kellene, hogy megkezdje a működését, és már megkezdte! — Bródy Ernő: A centrale már kész van, de az áramra nincs vevő! — Rassay Károly: A fŐ volt a centrale megépítése!) Elnök: Osendet kérek, képviselő urak! Friedrich István: Az is nagy hiba, ha ilyen óriási beruházást egy évvel vagy kettővei előbbre állítottak be, 'mint amikorára arra szükség van. Ez is hiba. De az még a legkisebb hiba, hogy koraszülött, hogy egy-két év múlva is jöhetett volna a világra. (Rassay Károly: Kényszerítik a fővárost, hogy onnan vegye az áramot! — Jánossy Gábor: Nem kényszeríthetik, rajta áll! — Bródy Ernő: Az örököstagok fogják megszavazni! — Jánossy Gábor: Ahhoz azok kevesen vannak! — Elnök csenget.) A főváros keservesen érzi, hogy a kormány •passzív figyelője gazdasági életünknek, és amikor mint részvényes például konzerveket gyárt vagy mint részjegytulajdonos bizonyos álszövetkezetekben szerepet vállal, nem lép fel irányítólag gazdasági életünk kialakulásában. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) Nem lép fel, és ennek a következménye azután az,hogy Budapest székesfőváros egész közélelmezési ügye egy valóságos toihuvabohuban, iszenved és vergődik. Hogy csak egypár példát mondjak, (Halljuk! Halljuk!) a pékek emelik a kenyér és a sütemény árát, a malom emeli a liszt árát, viszont a búza ára állandóan lemegy, a malomnak is rosszul megy, a pékeknek is rosszul megy, és a gazdáknak is rosszul megy. (Meskó Zoltán: De leginkább a fogyasztóknak! — Gálffy Dénes: Miért van a fővárosi élelmiszerüzem? — Rassay Károly: Éppen arról beszél! — Szilágyi Lajos: Éppen az egyik legkitűnőbb üzem! — Zaj. — Elnök csenget.) Nagyon hálás vagyok az ilyen közbeszólásért, mert legalább kitérhetek erre az üzemre is. Hogy a közélelmezés ügyénél maradjunk, vegyük elsősorban a burgonyát. (Farkasfalvi Farkas Géza: Lengyel burgonyát hoznak!) Nem helyesli ezt senki. En elítélem éppúgy, mint ön! A burgonyát vidéken négy fillérért veszik. (Gaal Gaston: Bocsánatot kérek, métermázsáját 1 pengő 80 fillérért!) Mondjuk, két fillérért veszik. Budapesten a burgonya detail-ára 16 fillér. Kérdem, mit jelent ez, ha ezt tízezer vagonra veszem? Azt, hogy kap az agrártársadalom kétmillió pengőt azért a burgonyáért, amelyet Budapesten a fogyasztó 16 millióért vesz meg; a snannung tehát itt 14 millió pengő. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az agrártársadalom önköltségen alul adja oda a burgonyát, a fogyasztók pedig uzsoraáron veszik. De még sem