Képviselőházi napló, 1927. XXV. kötet • 1930. február 11. - 1930. március 12.

Ülésnapok - 1927-353

Az országgyűlés képviselőházának 353. gerre viszi. Nem vette ugyanis figyelembe sem a hullámhosszakat, sem a hullámmélységeket, nem vette figyelembe a part mineműségét és minőségét, nem vette figyelembe a zátonyokat, amelyek véletlenségből éppen arra a területre estek, ahol ezt az elméletileg igen helyesen elgondolt hajóját vízrebocsátotta. Amint jeleztem egy-két szóval, az autonómia nem öncél, az autonómiát tehát hozzá kell formálni az adott helyzethez. Itt is tehát a székesfővárosnak a maga sneciális helyzetét figyelembe kellett venni. Ez az a tenger, az élet tengere, amelyhez képest a hajót, az autonómiát konstruálni kell. Igen t. képviselőtársam megfordítva csinálta, mint én, de azt hiszem, nekem ebben talán már több tapasztalásom, több élettapasztalásom van, és én ezt praktikusabban és helyesebben tettem, mert olyan autonómiát teremtettem a székesfőváros tengerére, amely ennek a tengernek megfelel, igen t. képviselőtársam pedig konstruált egy ideális hajót, amely nem felel meg annak a tengernek, nem felel meg a székesfőváros élettengerének

t Hiába bólintgat képviselőtársam a fejével, ez így van, mert az életet megcáfolni még eddig senkinek sem sikerült, t. képviselőtársamnak sem fog sikerülni. (Gr. Hunyady Ferenc: Különbözőképpen lehet megítélni!) En csak dicsérem abban a tekintetben, hogy ideálisan el tudott srondolni egy autonómiát, amely magában, teoretikusan, hermetice elzárva szép, de a valóságiban, az életben semmi körülményeik között sem felelt volna meg, és ezért megnyugodhatik abban, hogy nem ebben a formában került ide ez a törvényjavaslat, tehát nagyobb baj nem fog történni. . Nem mellőzhetem Gáspárdy igen t. képviselőtársam felszólalását sem. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Egy szónok sem került abba a kellemetlen szituációba, hogy felszólalását annak elmondása időpontjában, első betűjétől utolsó betűjéig félreértették, és egy szónok sem került abba a kellemes szituációba, hopy a vita bezárásával ma minden képviselőtársunk nagy vonatkozásban egyetért az ő felszólalásával. (Üpy van! Ügy van! a jobboldalon.) ö felszólalásában nem a jelenlegi állapotokat ecsetelte, hanem ecsetelte azokat az állapotokat, amelyek, ha nem is teljesen, de részben már korrigálva vannak, és éppen az, hogy nem teljesen vannak rendben, igazolta az ő felszólalása tendenciájának helyességét, ö az 1927. évi állapotokról beszélt, amit kétszer is nyomatékkal kifejezett volt, amit azonban itt a Házban senki sem hallott, és éppen azért a rektifikáció során sem ment át a köztudatba, hogy néni a jelenlegi állapotot kritizálta, hanem az 1927. évi állapotokat és ennek során mutatott rá arra, hogy ezen a téren még ma is vannak tennivalók, amelyeket el kell végezni. (Petrovácz Gyula: Rosszindulatú kritika volt! — Ellenmondások a jobboldalon. — Jánossy Gábor: Nem vezette rosszindulat! Egv képviselőnek sem lehet rosszindulatot tulajdonítani!) Azt hiszem, meg méltóztatnak e-yőződve lenni arról, hogy^ ebben a pártban senki sincs, aki a székesfővárossal szemben rosszindulattal viseltetnék. Még az erős kritika is jóindulattal jön, és mindenkinek a legnagyobb erőssége mindig az, ha a legerősebb kritikát is el tudja viselni. Méltóztassanak megengedni, én lis kijelenthetem: a kritikától sohasem féltem és nem félek, mert az intéző köröknek is mindig az kell, hogy legyen a törekvése, hogy mindent a lehető legjobban oldjanak meg. Ha ez a törekvésük megvan, akkor elbírják a legerősebb, legsúlyosabb kritikát is. (Ügy van! Ügy van! a ülése 1930 február 13-án, csütörtökön. 99 jobboldalon.) Senki se féljen a kritikától, ne féljen a főváros se a szigorú igazságos, objektív kritikától. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebből a kritikából csak haszna lehet a székesfővárosnak. (Wolff Károly: Igazságos legyen a kritika!) Magam is éltem ezzel a fegyverrel, magam is minden évben a költségvetésre vonatkozó leiratomban nyomatékkal éltem azzal a jógámmal, hogy kritikát gyakoroljak. Nem vettem rossznéven Wolff Károly t. képviselőtársamtól és t. barátomtól azt sem, hogy azt mondotta: a belügyminiszter úr magas lóra ült. Kénytelen voltam magas lóra ülni, mert különben nem értem volna el a székesfővárost, olyan magasan volt. Lóra kellett ülnie a belügyminiszternek, hogy megsúghassa a maga kívánságait és óhajtásait. (Elénk derültség.) Most én is leszálltam a lóról, a székesfőváros is leszállt és barátságosan ülünk egymás mellett, hogy együttműködjünk, együtt dolgozzunk és igyekezzünk közös erővel kiirtani mindent, ami nem méltó a székesfővároshoz, ami nem való a székesfővárosba, és odavinni mindent, aminek erkölcsi, polgári, nemzeti, kulturális, szociális, humanitárius és egyéb szempontokból ott kell lennie, és^ ami ezekből ott van, azt tovább fejleszteni. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Itt honorálni kívántam Wolff Károly igen t. képviselőtársam felszólalásában azt a felhívást, amelyben arra szólította fel a kormányt, hogy barátságosan és a székesfővárossal együttesen intézzen és tárgyaljon minden kérdést. Azt hiszem, ebben a tekintetben én nem voltam az, aki ridegen elzárkóztam. Nem tolakodtam fel, mert elvégre én vagyok fent, de ha jöttek, szívesen és készséggel álltam rendelkezésre. S ha ez az érintkezés ilyen barátságos alapra helyezkedik, nincs kizárva, hogy én fogok jönni. Ez mindig attól függ, hogy a székesfővárossal milyen hangnemben, miiven modorban és milyen eszközökkel kívánjuk ezeket az ügyeket intézni és rendezni. Bennem megvan a készség, és azt hiszem, minden belügyminiszterben megvolt és meglesz a készség a székesfőváros érdekeit támogatni, a székesfőváros hóna alá nyúlni, segítségére lenni és különösen az ügyeket már preventive elintézni, nehogy fait accompli-k teremtéséve lehetetlen helyzet adódjék. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Szilágyi Lajos t. képviselőtársam felszólalására is kell egy pár szóval reflektálnom. Nem akarom igen t. képviselőtársamat egy címmel illetni, (Halljuk! Halljuk!) mint a kormánybelső titkos tanácsosát. Képviselőtársam előadta azt, hogy tanácsokkal szolgált a kormányzatnak. (Szilágyi Lajos: írásban!) írásban is, szóval is. A képviselő úr elmondotta azt, amit előterjesztett és mondott. (Szilágyi Lajos: Mindent nem!) En természetesen nem nyilatkozom, (Szilágyi Lajos: En sem!) mert hiszen diszkrét természetű megbeszélések folytak ezekben a kérdésekben. Ha elmondanám azt, amit én mondottam külön, és amit képviselőtársam mondott el külön, akkor természetesen egész diskurzusunkat elmondottam volna. De nem mondok a magam részéről erre vonatkozólag semmit sem. Képviselőtársunk igyekezett nekünk tanácsokat és felvilágosításokat adni a város politikai részét illetően. Azt mondotta, hogy politikai törvényszakaszokra és rendelkezésekre nincs szükség. mert lehet egy közös plattformot találni a pártok között. Most jöttem arra a gondolatra, hogy vájjon nem liberális alapon kívánt volna-e ez létrejönni? Kozma Jenő képviselőtársam felszólalása közben gondoltam erre. (Rothenstein