Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-337
Az országgyűlés képviselőházának 337. nak-é a hitel felvételéhez szükséges kedvező körülményeké (Friedrich István: Két évvel ezelőtt állottak! A miniszterelnök úr többször bejelentette itt, hogy rendelkezésünkre állottak!) Vájjon rendelkezésünkre áll-e most, vagy állott-e 1924 óta bármikor az állam pénzügyi szuverenitásának az a mértéke, (Jánosy Gábor: Ügy van! Ez az!) amely lehetővé teszi nagyobb arányú ilyen pénzügyi hiteltranzakció lebonyolítását? Nyilvánvalóan azt kell mondani, hogy nem, mert hiszen a bankok bekapcsolása nélkül az állam hitelt felvenni nem tud. De ez a kérdés sem tartozik az én kompetenciámba. En ezeket csak meg akartam említeni, azért, hogy valamiképpen megfessem azt az általános képet, amely a felvetett kérdéssel mégis csak kapcsolatos. Az a kérdés mármost, hogy minő módon le- , het segíteni a munkahiány szociálpolitikai és gazdasági tünetén. En nem hiszem, hogy segíteni lehet rajta, sem nagy részében, sem annál kevé«b'bé maradék nélkül, a munkahiányos biztosítás bevezetésével. A munkahiányos biztosítás kérdését most azért nem tartom időszerűnek és megvalósíthatónak, mert a magyar gazdasági élet az én meggyőződésem szerint most és a belátható közel jövőben nem bírja el ezt a megterhelést. Ebből következik tehát, hogy más módon kell megoldani a kérdést. (Propper Sándor: Ezt mondja Fenyő Miksa is, ezt mondja a Gyosz. is! — Simon András: A kisgazda is ezt mondja! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Hat • évvel ezelőtt mást mondott a miniszter úr! — Malasits Géza: Kende Tódor is ezt mondja! Jó társaság! — Jánossy Gábor: Mindenki ezt mondja, mert így van! — Zaj. — Elnök csenget. — Simon András: Minden adófizető ezt mondja!) Azt hiszem, t. Ház, hogy nekem a magam részéről nem kell az előbb hivatolt igen tiszteletreméltó tekintélyekre hivatkoznom. En a magam meggyőződését mondom és vállalom a konzekvenciáját akkor is, ha esetleg korábbi kijelentéseimmel ellentétbe kerülök. (Farkas István: De mennyire ellentétbe kerül!) Volt olyan idő, amikor magam is hangsúlyoztam azt, hogy... (Peidl Gyula: Hogy nem sikkasztja el a kérdést! Ezt méltóztatott mondani!) Méltóztassék megengedni, hogy én mondjam el, amit el akarok mondani. Ha a t. képviselő úr kíván helyettem beszélni, tessék felállani, átadom a szót. (Zaj a svélsőbaloldalon. — Felkiáltások: Halljuk! Halljuk) A szociálpolitikai biztosítási szisztéma addig nem teljes, amíg a munkahiány esetére szóló biztosítási ágazat sincs megvalósítva. Ezt az állításomat most is vallom, mert hiszen, hogy nincs meg a munkahiány esetére szóló biztosítási ágazat, ennek visszahatását súlyosan látjuk a betegségi ágazatnál. Méltóztassanak egynéhány adatot figyelembe venni. A betegségi ágazatnál az a tény, hogy munkahiány esetére szóló biztosítás nincs, azt eredményezi, hogy míg a megelőző, mondjuk, normálisabb gazdasági időkben az összes befizetett járulékpénzek 40%-át kellett a pénztáraknak betegségi táppénz címén kifizetniök, addig most — ez a tegnapelőtti adat — az összes befizetett járulékok 64%-a megy ki betegségi táppénzek címén. (Farkas István: Leromlottak a munkások!) Egészen nyilvánvaló az, hogy a munkásság betegségi állománya nem emelkedett ilyen nagy mértékben, ellenben nagyon sok munkás kénytelen betegállományba jelenteni magát, hogy a táppénzt kapja, azért, mert nincs munkája, nincs keresete és ilyen módon próbálja megtalálni azt a darab kenyeret, amelyet a munkásbiztosítópénztár nyújt. Úgyhogy ha ezt a szempontot vesszük figyelembe, kétségkívül azt kell ülése 1929 december 10-én, kedden. 71 megállapítanunk, t. Ház, hogy a biztosítási szisztéma szempontjából szükséges volna a munkahiány esetére szóló biztosítási ágazat is, mert a terhek akkor oszlanának el sokkal egyenletesebben és minden egyes ágazat csak a saját külön speciális terhét viselné. En azonban mégis kénytelen vagyok azt mondani, hogy a munkahiány esetére szóló biztosítást a jelen körülmények között és addig, amíg a magyar gazdasági élet alapvetően jobban meg nem rendeződik, nem tartom Magyarországon megvalósíthatónak. Ezen a részen tehát nem kereshetem a munkahiány enyhítésének eszközét. Kérdés, hol lehet tehát keresnünk? Erre rámutatott a t. képviselőtársam is, amikor különböző indítványokat terjesztett elő, amelyeket összefoglalhatok válogatás nélkül egy jelszóval: gazdaságpolitikát sürgetett. Nyilvánvaló, hogy amint a gazdasági élet abnormitása szüli magát a tünetet: a munkahiányt, éppen úgy a gazdasági élet normalizálása, rendbejövetele fogja megszüntetni vagy enyhíteni a munkahiányt, mint szociális problémát. Erre vonatkozólag azonban már nem én vagyok à kompetens nyilatkozatokat tenni. Én sürgetője vagyok a gazdaságpolitika olyan irányának, amely munkát ad mindazoknak, akik munkából keresik meg a kenyerüket, akár szabadpályán, akár fizikai pályán vannak is ráutalva a munkájukra. Én csak rámutatok arra, hogy a kormány a hitelhiány okán kénytelen elhalasztani olyan beruházásokat, amelyek kétségkívül már régebben esedékesek volnának. Ilyen például az. egész államvasúti beruházási ikomplexum. Az Államvasutak rekontsrukciója azonfelül, ami már megtörtént, kétségkívül esedékes volna már évek óta. (Friedrich István: Nagyon sürgős!) Méltóztassanak azonban figyelembe venni azt, hogy megfelelő feltételű tőkék megszerzése nélkül nagyarányú invesztíciókba a Máv.-nál azért nem lehet belebocsátkozni, mert ha a hitel túl súlyos feltételek mellett volna csak erre a célra felvehető, természetes, hogy a Máv.-nak, mint gazdasági üzemnek, a magyar gazdasági élet több megterhelésével kellene kihoznia, kiszivattyúznia ezeket a többköltségeket. (Jánossy Gábor: Ügy van! Tarifaemeléssel!) Én azonban mégis reménykedem, abban, (Friedrich István: Nem halasztható tovább!) hogy a kormánynak sikerülni fog ezt a kérdést megoldani, együtt például a sokszor emlegetett két híd megépítésével is. Két dunai híd megépítése igen gyönyörű mérnöki és vasipari teljesítmény. (Peyer Károly: Építsük csak meg az egyiket egyelőre!) Kérem, a kormány már mind a kettőnek az építését elhatározta. (Peyer Károly: Inkább holnap az egyiket!) Természetes azonban, hogy amint nem lehet ilyen nagy konstrukciót máról-holnapra megkonstruálni éppen úgy nem lehet máról-holnapra a munkát sem birtokba adni/ Itt van azután az útépítés és a 'kormány sok más beruházási terve, amelyeket azonban. t. Ház. ismétlem, nem lehet többé az államkincstár feleslegeiből megvalósítani, _ hanem rá vagyunk utalva a hitelkérdésre. Én örömmel látom, mint nem szakember, egyébként, hogy úgy látszik, ezek a hitelviszonyok valamiképpen mégis csak enyhülnek már, mert hiszen például építési kölcsönajániat dolgában nálam is járt idegen tőkecsoport a napokban, olyan feliételekkel, amelyek az én nem illetékes elbírálásom szerint elfogadhatók volnának. Ezeket az ajánlatokat én az illetékes tényezők bírálata alá bocsátottam és nagyon kívánatosnak tartanám, ha nagyarányú építkezés indulna meg a koratavasszal, legalább a föld11?
