Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-337
70 Az országgyűlés képviselőházának 3é sőbaloldalon. — Esztergályos János: Az előbbi kormányok bűne és következménye! — Peirïî Gyula: Az összes háborúcsináló kormányok bűne!) Ebben talán van valami igazság", t. Ház, mert hiszen nyilvánvaló, hogyha az ember a mostani egész európai gazdasági helyzet nagyon sok szempontból, kétségbeejtő mivoltát figyeli, akkor hajlandó megátkozni önmagában még azokat is, akik bármi módon felvetették a háború gondolatát; mindazokat, akik a béke után következő 10 esztendőben próbálják anynyira elválasztani egymástól a nemzeteket, vagy legalább a nemzetek csoportjait, hogy lehetetlenné válik a gazdasági élet tökéletes szanálása. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ha a szociálpolitika kérdését nézem, nem kell külön konstatálnom, hogy olyan jelenséggel állunk szemben, amely kétségtelenül segítésre szorul. Azt sem kell megállapítani, hogy a kormány ezzel a kérdéssel állandóan foglalkozik, mert hiszen nincs szükségünk arra, hogy külön-külön sarkantyúzzanak bennünket ilyen problémáknak tüzetes vizsgálatára. Jelét adtuk ennek s a gazdaságpolitika irányítása szinte egyetlen és kizárólagos célként tűzi ki maga elé azt, hogy ezt a problémát, ezt a jelenséget legalább enyhítse. Akármennyire ellenszenves és elkoptatott is ma már az az állítás, hogy az új európai berendezkedés oka sok minden szempontból a mi nyomorúságunknak, mégis erre kell rámutatnom nekem is elsősorban. Végre is a hitelpolitikát mi kicsi állam és szegény állam a magnk anyagi erejének alákötöttségében nem tudjuk^ sein irányítani, sem a magunk részére maradék nélkül megoldani. A tőke rendkívül érzékeny valami. Azt hiszem, a t. szociáldemokrata párt ezt szinten nagyon jól tudja, mert hiszen a szociális kérdésekkel foglalkozik, a szociális kérdések pedig a gazdasági, tehát a hitel-, a tőkekérdéstől el nem választhatók. Már most kérdezem: ha az egyik oldalon konstatálnunk kell azt, hogy a magyar gazdasági élet tökéletesen megegészségesedni — régi béke mértékkel mérve — nem tud, azért, mert hiszen nyersanyag forrásaitól, piacaitól el van szakítva, mert gazdasági értelemben igazán nem barátságos államokkal van legnagyobb részt körülvéve, (Farkas István: Ebben része van a mai magyar kormánynak is!) mert szimpátiákon és antipatiákon túl konstatálni lehet a világban egy olyan gyilkos versenyt, a gazdasági életnek olyan elképesztő autarchiáját, az egyes államok Önellátására való törekvésének olyan mértékét, amely kétségtelenül megszüntetendő vagy csökkentendő lesz, ha csak nem akarjuk azt, hogy nem egyes országok, hanem egész Európa gazdasági termelése válságba kerüljön, mondom, ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor konstatálnunk kell, hogy nekünk, kicsi országnak ilyen helyzetben a saját hitelpolitikánkat, tőkeigényeinket önmagunknak elintéznünk nem lehet. Az egyik oldalon itt van a polgárság panasza a miatt, hogy nem bírja el az állami terheket, a másik oldalon felénk gördül, felénk hullámzik az úgynevezett takarékosságig hullám, amely azt követeli tőlünk, hogy az állami költségvetést csökkentsük (Helyeslés a .jobboldalon.) és így lehetőleg enyhítsük a polgárság terheit, viszont megint más oldalon igen nagy igények állíttatnak a kormány felé, amelyeket mással, mint beruházási munkálatok megindításával nem lehet kielégíteni. Tisztelettel kérdezem tehát, hogyan lehetséges az egyik oldalon takarékoskodni, tehát nem kézbe kapni amaz eszközöket, amelyekre a beruházásoknál szükség van, a másik oldalon beruházásokat sürgetni 7. ülése 1929 december 10-én, kedden. a nélkül, hogy az eszközöket kézbe adnák? Méltóztassék megmondani, hogy ilyen körülmények között mit csináljon a kormány? (Esztergályos János: Ne csináljon Lillafüredet, ne adjon tyúksegélyt, ne adjon a Budapesti Hirlapnak pénzt, és a többi milliókat! — Elnök csenget.) Nyilvánvaló, hogy bizonyos mértékig el kell ismerni a takarékosság sürgetésének igazságát is (Friedrich István: Készben! — Jánossy Gábor: Ez a legelső! — Rassay Károly: Tíz év óta most tetszik felébredni rá?) Engedtessék meg, hogy egészen őszintén szemközt is álljak ezzel a felfogással és mély tisztelettel arra kérjem a t. Ház figyelmét, ne méltóztassék egy jelszó divatosságát minden további kritika nélkül elfogadni. (Farkas István: Mi cLZ cl jelszó?) Mert hiszen példának okáért az én tárcámnál alig van olyan tétel, amelynél a takarékosság elvét a közérdek kára nélkül érvényesíteni lehetne. (Peyer Károly: Ne ott kezdjük, hanem mondok más tárcát, amelynél lehet könnyebben kezdeni! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! (Peyer Károly: Külügyi futárok!) Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: Méltóztassék megengedni, hogy minden szenvedelem nélkül mondhassam el a f magam véleményét; egészen tárgyilagosan kívánom ezt a kérdést kifejteni. Az én tárcámnál alig találok olyan rovatot, amelynél ezt >a takarékossági elvet érvényesíteni lehetne a tárcám gondozására bízott érdekek sérelme nélkül. A rokkantak tételét csökkentsem, a kórházi ápolási tételeket csökkentsem? (Farkas István: Melléje tetszik beszélni; ezt sohasem mondtuk! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Más tárcákról van szó! — Friedrich István: A miniszter urat nem bántottuk e tekintetben soha!) En mindamellett eleget kívánok tenni a költségvetés összeállításánál ennek a posztulátumnak és ott, ahol lehet és amennyire lehet, megpróbálom én is a kiadásokat valahogyan csökkenteni. En azonban inkább arra szeretném felhívni a t. Ház figyelmét, hogyha, mondjuk, az egész költségvetés 5%-os csökkentését visszük keresztül, ha ezt valahogyan keresztül lehet vinni, ez mintegy 45—50 millió pengőt jelent. Ha 45—50 millió pengőt nem veszünk ki az adófizetők zsebéből, ha ez szétoszlik 8 millió ember között, (Peyer Károly: Rothschild-elmélet! Ezt már Rothschild elmondta!) nem mondhatjuk, hogy ez valami túl nagy könnyebbséget okozna az adófizető polgárok terheinél. (Rassay Károly: Ezzel a teóriával 50-nel emelni is lehet!) Bocsánatot kérek, nem úgy van, mert nem ezt a két dolgot kívánom egymással szemközt állítani, hanem azt kívánom szemközt állítani, hogyha 50 millió pengőt, mint ki nem vett adóterhet benn hagyok 8 millió ember gazdasági értelemben vett egységében, ez nem okozza annak a 8 millió embernek jelentékeny megkönnyebbedését, ha azonban elmarad 50 millió pengő, mondjuk, beruházás, akkor ennek az 50 millió pengőnek a beruházásoknál való elmaradása kétségtelenül jelentékeny kárát okozza ugyanannak a gazdasági organizmusnak, (Rassay Károly: De nincs meg az 50 millió!) Ezzel a kérdéssel azonban nem kívánok bővebben foglalkozni azért, mert nem az én kompetenciámba tartozik. Marad ellenben a harmadik lehetőség, amely ugyan szintén nem az én kompetenciámba tartozik, hanem ia pénzügyminiszter úréba, de amelyet a logikai sorrend kedvéért mégis megemlítek: nevezetesen ia hitelfelvétel. De kérdezem, vájjon rendelkezésünkre álla-