Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-336

Az országgyűlés képviselőházának 336. joggal. Létrejött a Tervezet, nagy T-vel mondom, az, amelyet a belügyminiszter úr gombai magányában a nyári szünet alatt izzadott ki. (Jánossy Gábor: Akkor meleg volt!) A tervezet, amelyet ismerünk, nemcsak a főváros, hanem az egész ország népének felháborodását váltotta ki és olyan szégyenteljes rendelkezéseket tartalmazott, hogy a belügyminiszter úr, noha kijelentette, hogy nem kell komolyan venni az a tiltakozást, amely ennek nyomában járt, mert hiszen ez csak a kifutott tejhez hasonlítható, amely már kifutott, kihűlt és megaludt, mégis ilyen kijelentések után is kénytelen volt a maga eredeti elgondolásával, a maga tervezetével visszavonulni, meghátrálni, ami egymaga is elégséges volna alkotmányos országban ahhoz, hogy egy olyan miniszter, aki csak így látja a közvéleményt, aki csak így tudja megmérni a közvéleményt és a közszükségletet, vegye az irattáskáját, tervezetével együtt pakoljon, menjen el és adja át a helyét olyan férfiúnak, aki jobban fel tudja ismerni az ország közviszonyait, közszükségleteit és közhangulatát. Megszületett tehát a tervezet és el is süllyedt, de viszont jött a másik javaslat, amelyet most gyúr odalent a közigazgatási bizottság, most már hetek óta, aminek folyamán szintén szerencséje volt a belügyminiszter, úrnak ahhoz, hogy már hatszor-nyolcszor leszavazták abban a bizottságban, de azért ő rendületlenül, jó katona módjára kitart az őrhelyén, az pozíciójában, nem törődik azzal, hogy őt leszavazták, ö úgy képzeli a dolgot, ahogyan a miniszterelnök úrtól hallotta, hogy ő valamiképpen Isten rendelése folytán van a helyén és ezt a helyet neki elhagynia nem szabad. (Jánossy Gábor: Szép hivaáás!) Igen, nagyon szép, csak jobban kellene betölteni. (Jánossy Gábor: Majd a történelem megállapítja!) Nem mulaszthatom el megállapítani azt, hogy miközben itt a kis pestmegyei községben, Gombán a belügyminiszter úr vajúdott a tervezettel, ugyanabban az időben Európában igen nagy átalakulások mentek végbe. Végtére ma olyan korszakban élünk, amelyben egyetlenegy ország sem mondhatja el magáról, hogy teljesen önálló és elvont életet él; ma az országok sorsa összefügg egymással, és ma bizonyos kölcsönhatáok jelentkeznek és mutatkoznak, amelyek alól egyetlen egy ország sem vonhatja ki magát a nélkül, hogy ne veszélyeztetné önmagát és saját érdekeit. Egy időben tehát^ azzal, amikor ez a gombai mű elkészült, Angliában történt egy kis átalakulás, nem kisebb, mint az, hogy munkáskormányt nevezett ki György angol király; Dániában ment végbe egy kis átalakulás, ahol szintén munkáskormányt nevezett ki a király; Ausztráliában ment végbe egy kis átalakulás, ahol szintén munkáskormányt neveztek ki; Berlinben is történt egy kis átalakulás, ahol munkástöbbség került a munieipiurn élére. Azt látjuk, hogy éppen ez az idő, éppen ez a néhány hónap, amikor az önkormányzat utolsó bástyáit akarják itt rombadönteni, idézett elő az egész világon olyan átalakulást, amely ennek a javaslatnak pontosan az ellenkezőjét tenné szükségessé, mert ennek az ellenkezője volna nemcsak hasznos, hanem okos dolog is, mert csak ilyen alapon lehetne ebbe az új, nagy világáramlatba belekapcsolódni. Ezzel az áramlattal szembenáll a miniszterelnök úr világszemlélete és elmélete, amelyet néhány esztendővel ezelőtt egy budai, délivasúti kocsmában bocsátott világgá, s amelyben azt mondotta, hogy el kell szakítani a munkásságot a polgárságtól. (Jánossy Gábor: Ezt nem mondotta!) Igenis, azt mondotta a miniszterelnök úr ülése 1929 december 6-án, pénteken. 41 azon a délivasúti kocsmában tartott vacsorán, — tessék elővenni az újságokat és elolvasni,— hogy el kell szakítani a munkásságot a polgárságtól, a polgárságnak külön kell mennie, mert hiszen a munkássággal együtt való menetel veszedelem. Körülbelül nézet alakult ki ennek a jelszónak a nyomán, hogy az, aki a munkássággal politikailag szövetkezik, a demokrácia érdekében, az elárulja a polgári érdekeket. Ha ez az elmélet áll (Gr. Bethlen István miniszterelnök tagadólag int. — Jánossy Gábor: Ezt Propper mondja, és nem a miniszterelnök úr mondta!) — hiába int nemet a miniszterelnök úr, mert hiszen ez nyomtatásban is megjelent, legfeljebb úgylátszik (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Félremagyarázzák!), privát szorgal1 ómból az újságíró urak máskép adták elő a dolgot, de az így van lerögzítve, — akkor a miniszterelnök úr a saját speciális magyar álláspontja szerint külömb polgár akar lenni, mint V. György angol király, aki ennek a korszaknak szüksége és nyomása alatt kénytelen volt munkáskormányt kinevezni, akkor külömb polgár, mint Hindenburg, köztársasági elnök, aki szintén szocialista kancellárt nevezett ki, és különb polgár minden uralkodónál, minden államfőnél, akik számolva a mai korszakkal, a mai korszak szükségleteivel, — nem zárkóznak el az elől, hogy saját egyeduralmukat feladva, megosszák az uralmat a néppel. (Gr. Bethlen István miniszterelnök: Ez mind nagyon szép, csakhogy én azt a kijelentést nem tettem! A logika ugyan gyönyörű, de a kiindulási pont téves!) Természetes ebben a pillanatban nincs a mellényzsebemben a miniszterelnök úr elhangzott bölcsesége, (Jánossy Gábor: Az a baj!) de fel fogom használni a legközelebbi alkalmat, hogy a miniszterelnök úrnak ezt a bölcseségét nyomtatásból felolvassam itt a miniszterelnök úrnak, hogy ő is elhigyje és tudomást vegyen arról, mit mondott négy esztendővel ezelőtt. (Farkas István: Azt már elfelejtette!) Ugyanakkor, amikor a belügyminiszter úr ezt az ő tervezetét kovácsolta, Hágában és Genfben komoly és nagy világpolitikusok s nagy elmék komoly békemunkát folytattak és komolyan mutattak rá arra, hogy szükség van a demokratikus átalakulásra, szükség van a népek megértésére és együttműködésére. Ismétlem, ugyanebben az időben született meg az a tervezet, amely nemcsak kifelé, hanem befelé is felháborodást és megrökönyödést keltett és amely nem az előremenetelt, hanem a visszaesést jelenti. Ezzel az áramlattal szemben, amely — hangsúlyozom — világáramlat, amelyet lehet tagadni, amely előtt ideig-óráig lehet szemet hunyni, amelyet azonban megsemmisíteni nem lehet, itt alantas mesterkedéssel találkozunk, amelyekkel a reakció tüzeit életre galvanizálni próbálják. Megkérdem azokat, akiket illet: mi az, ami miatt a főváros autonómiáját meg kell csorbítani? Mit követett el a főváros autonómiája, mit csinált, vagy inkább mit nem csinált? Mik azok a bűnök, mi az a bűnhalmaz, amely a fővárost erre a büntetőexpedicióra éretté tette? Először azokat a dolgokat sorolom fel, amelyeket nem tett. Nem udvarolt a kormánynak, nem szállított bizalmat, nem választott díszpolgárokat. Eeszegepiskolt, Butykóbakató és a többi nagy közületek és törvényhatóságok parancsra és telefonhívásra mind promt szállították a kutyabőröket, csak Budapest törvényhatósága, Budapest székesfőváros közönsége volt megközelíthetetlen és nem volt hajlandó a reakciót a maga votumával alátámasztani. Ez elégséges volt a reakciós kormánynak ahhoz,