Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-336

42 Az országgyűlés képviselőházának 3, hogy büntetőexpediciót szervezzen és vezessen a főváros autonómiája ellen. Ezek a kormányzat, a diktatúra szempontjából borzasztóan nagy bűnök, ezt el kell ismerni. Mit tett azonban a törvényhatóság, mik azok az effektív cselekedetek, amelyek miatt magára vonta a kormány dühét és haragját? Dolgozott a fővárosért és a főváros népéért. Épített. Egy kevés szociálpolitikát is művelt, így például munkanélküli segélyek formájában támogatta azokat, akik saját hibájukon kívül munkanélküliekké váltak. Virágzó üzemeket tartott fenn árszabályozó hatással. Megszűntette a háborús hiányokat, igyekezett a közlekedés, a világítás, a közművek terén valamit alkotni, annyit, amennyit alkotni éppen lehetett. Tisztességesen bánt az alkalmazottakkal. Külön munkásügyi bizottságot szervezett» amely azelőtt ismeretlen volt, hogy a lehetőség határain belül a legmesszebbmenőleg tudja honorálni a munkát és a munkásérdekeket. Ez az tehát, amit a főváros törvényhatósága elkövetett és amit nem követett el. Ez a kettő együttvéve az a bűnhalmazat, amely miatt ma a reakciós kormányzat a főváros autonómiája ellen^ irtóhad járatot indít. Más okot nem tudok találni. Hiszen a pártok maguk, még a kormányt támogató pártok is, igy Wolff Károly t. képviselőtársam és Kozma t. képviselőtársam is számtalan alkalommal jelentették ki, hogy noha a főváros törvényhatóságában a szélsőjobboldaltól a szélsőbaloldalig minden párt és minden pártárnyalat megvan, a főváros érdekében mégis tudtak közösen együtt dolgozni és tudtak Jközösen a főváros érdekében alkotni. En tehát nem látom más okát annak, hogy a főváros autonómiáját meg akarják csonkítani, mint azt amit itt felhoztam. T Képviselőház! Azt kérdezem továbbá a kormánytól, hogy mit fog cselekedni akkor, ha az érdekelt képviselők, törvényhatósági bizottsági tagok ezt az adományt nem fogják elfogadni. Én is érdekelt vagyok, én is törvényhatósági bizottsági tagja vagyok a fővárosnak és 1928-tól kezdve ki vagyok sorsolva. Van még néhány ilyen bizottsági tag. Kérdem, hogy mit fognak cselekedni akkor, ha az illetők azt fogják mondani: «Köszönöm szépen, ebből az ajándékból nem kérek, meghosszabbított, érdemtelen mandátumra szükségem nincs, ezt nem fogadom el, mert ha ilyen közéleti aspirációim vannak, elmegyek a választóim elé, kérek megbizatást, s ha kapok, teljesítem, ha nem kapok, félrevonulok. Akkor is csonka lesz a közgyűlés. Es én itt hívom fel a többi pártot, — a nemzeti demokratapártnál ez felesleges, mert az egy szolidáris párt és valószínűleg meg fogja tenni azt, amit az önvédelem érdekében meg kell tennie — de felhívom a kétszínű játékot játszó Wolff-pártot és a még kétszínűbb játékot játszó Kozma-pártot, legyenek olyan szívesek ebben a kérdésben komolyan és őszintén, fenntartás nélkül az autonómia mellé állni, legyenek szívesek az ország első törvényhatóságának jogait megvédelmezni, legyenek szívesek és velünk együtt mondják azt, hogy, amennyiben ez őket is érinti, a kormány kegyei folytán meghosszabbított mandátumot nem óhajtják, nem igénylik és nem akarják birtokolni, (Rassay Károly: Ellenkezőleg! Életfogytiglan igénylik!) Itt az ország színe előtt, a legnagyobb nyilvánosság előtt hívom Őket erre fel, a Wolfpártot és a Kozma-pártot, illetve annak érdekelt tagjait, velem együtt mondják azt, hogy: «Nekünk ezek a mandátumok nem kellenek.» Tegyük ezt a közgyűlést csonkává, mutassuk . ülése 1929 december 6-án, pénteken. meg, hogy az autonómia védelmében nemcsak aktív, hanem passzív eszközökkel is lehet közreműködni. (Rassay Károly: Most csinálták meg az ügyrendet a régi törvényhatósági bizottságra vonatkozólag! — Zaj.) En ezt mind tudom, Kassay t. képviselőtársam, és az én szavaim inkább a jövendőnek szólnak, mint a jelennek, és nagyon jól tudom, hogy az illető urak azokat a meleg helyeket nem fogják elhagyni, amíg őket le nem fogják onnan vakarni. ^ Ezzel ' tisztában vagyok, tartozom azonban a főváros népének, amely ellen ilyen merényletet követnek el azzal, hogy ezt a felhívást megtegyem és a végén legalább annyi előnye lesz belőle a főváros közönségének, hogy látni fogja, hogy kik azok, akik őszintén, becsületesen, fenntartás nélkül védelmezik az autonómiát és kik azok, akik kétszínűsködnek és adandó alkalommal segítenek ledöfni az autonómiát. Éppen tegnap hallottuk a főváros közgyűlésében, amely impozánsan foglalt állást az atonómia védelme mellett, hogy a kormányt támogató Wolff-párt feje felállott és azt mondotta: Igazság szerint, jog szerint az ellenzéknek a panasz dolgában nincs igaza, az autonómia védelme szempontjából azonban igaza van. Tehát vagy igaza van, vagy nincs igaza. Egy olyan párt fejének, mint a Wolff-párt, egy olyan férfiúnak, mint Wolff Károly, akinek mégis befolyása van a kormányra, nem szabad ilyen álláspontot elfoglalnia. Vagy azt mondja, hogy ' az ellenzéknek jog szerint nincs igaza, s akkor vesszen el a világ és győzedelmeskedjék a jog, amint a latin közmondás mondja, vagy pedig fontosabb és szükségesebb ennél az autonómia védelme, s akkor a jogi formulákon keresztülgázolva magát az autonómiát kell megvédelmezni. De nem lehet kétféle álláspontot elfoglalni és azután szépen, csendesen félrevonulni a telefonfülkébe azzal, hogy: engem nem érdekel tovább ez a kérdés, én — Wolff Károly — szalváltam magamat. Tudniillik akárhogy dől el a kérdés, ő a fővárosi törvényhatósági bizottságban benne van és a választók előtt mindenféleképpen tudni fogja a maga álláspontját igazolni. Legalább is azt hiszi. T. Ház! Azt hiszem, beszédem eddigi folyamából kitűnik, hogy a javaslatot nem fogadom el. (Jánossy Gábor: Egészen nem tudjukj) ^En csak arra kívánom a mélyen t. Képviselőházat figyelmeztetni, — mert a kormányt hiába figyelmeztetem — hogy a diktátorokat sohasem sikerült még félúton megállítani. A diktátorok még mindig addig rohantak a lejtőn, míg fejükkel vas falb a nem ütköztek. En tehát itt meg sem kísérelem ezt. Vannak azonban olyanok, akik még komolyan veszik képviselői megbízatásukat és a parlamentarizmust, és ezeknek azt mondom, hogy: ma nekem, holnap neked! Nagyon veszélyes precedensek ezek. A történelem számos olyan példát mutat fel. amikor az ilyen precedensek statuálása későbben azután éppen azokon bosszulta meg magát igen kegyetlenül, akik ezeket a precedenseket megteremtették. III. N>apoleon esete hasonlít nagyon ehhez a mai esetünkhöz. Ez a mi korszakunk olyan, mint III. Napoleon korszaka, de III, Napoleon nélkül, csak kis Napóleon-utánzókkal, akik hasonló módszerekkel akarják az országot leteríteni és igába hajtani. III. Napóleonnak volt azonban egy olyan minisztere, aki tovább látott nála és lazoknál, akik a hatalmat kezükben tartották. Durny miniszter azt mondotta neki: Felség, ne menjünk túlmessze az abszolutizmus kiépítése terén, mert látnia kell önnek is, mint ahogy én látom és látjuk valamenynyien, hogy a világ fejlődése nem az abszolú-