Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-350

Àz országgyűlés képviselőházának È50. ütése 1930 február 7-én, pénteken. 443 delkezéseket tartalmazzon a fővárosi javaslat, ezeknek azonban nemcsak formaiaknak kell lenniük, hanem lényegbevágóknak is. Nemcsak annak a különbségnek kell lennie, hogy a vidéki törvényhatóságoknál például a kormány exponensét főispánnak nevezik, Budapesten pedig főpolgármesternek, hanem a törvényhatóság hatáskörében is mutatkoznia kellene annak a különbségnek, amelyet kulturális és gazdasági szempontból ezek a különböző közületek felmutatnak. Itt .azonban éppen fordítottja történik mindennek. Nem az történik, hogy tekintetbe veszik azt a nagy kulturális erőt, amelyet Budapest, reprezentál, nem azt veszik tekintetbe, hogy Budapest lakossága a kultúrának olyan magas fokán áll, hogy ezt gyámkodás alá tenni immár tovább nem szabad, hanem éppen úgy kezelik, mint akármelyik másik vidéki nem is törvényhatóságot, hanem kis falut. Petrovácz t. képviselőtársam tegnapelőtti felszólalásában polemizált velünk és azt mondta, nem akarja, hogy jogtalanok bekerüljenek a névjegyzékbe. Helyes! Viszont azonban mi nem akarjuk azt, hogy arra jogosultak kimaradjanak. (Petrovácz Gyula: Helyes! Együtt vagyunk! — Esztergályos János: Es ha a törvény rossz, még nem jelent jogtalanságot!) Minden törekvésünk tehát oda irányult, hogy azokat, akiket a törvény jogosultaknak ismer el, a névjegyzékbe felvegyék. (Petrovácz Gyula: Együtt vagyunk!) Ebben a törekvésünkben azonban a keresztény községi párt támogatását, sajnos, nélkülözni voltunk kénytelenek, valószínűleg azért, mert a keresztény községi párt minden idejét arra szentelte, hogy arra vigyázzon, nehogy valahogy véletlenül egyetlenegy olyan ember is belekerüljön a névjegyzékbe, 'akit a törvény erre nem jogosít. (Esztergályos János: Helyesebben, akinek görbe az orra!) Már pedig szerintem sakkal nagyobb baj az, ha arra jogosultak kimaradnák, mintha esetleg egy-két ember jogosulatlanul kerülne be. Mert ha még a törvény szellemében ítélve is meg, jogosulatlanul kerülnének is be néhányan a választói névjegyzékbe, ez legfeljebb csak annyit jelentene, hogy bekerül egynéhány olyan jogosult, akit a törvény erre jogosultnak ugyan nem ismer el, akit azonban ez megillet az emberi jog szerint, amely szerint minden felnőtt és ön jogú embernek joga van ahhoz, hogy politikai jogait gyakorolja. Azt is mondta t. képviselőtársam, hogy azért kell a törvénybe olyan intézkedéseket felvenni, amelyek, hogy úgy mondjam, korrigálják a választások eredményeit, mert — azt mondja — nem lehet ilyen nagy érdekeket f a választások esélyeinek kitenni. Szerény megítélésem szerint a választások esélyeinek minden demokratikus közület ki van téve, ebből azonban bajok sohasem származtak. Sohasem abból származtak a bajok, hogy szabadon, minden megszorítás nélkül, minden befolyásolás nélkül választhatták az emberek, a népek a maguk vezetőit, akár parlamentjükbe, ^ akár egyéb közületbe, hanem mindig abból származtak a bajok, hogy meghamisították a nép^ akaratát és nem tették lehetővé azt, hogy a nép szabad akarata érvényesüljön. Nagyon helyesen említette meg Szilágyi t. képviselőtársam, hogy amikor először kezdtek beszélni arról, hogy a fővárosi törvényt módosítani kell, vagy új törvényt kell alkotni, akkor nagyon sokan még a túlsó oldalon is azt hitték, hogy csak az adminisztrációs rendelkezések megváltoztatása fog következni és senki sem gondolt arra, hogy a törvényjavaslat éppen a politikai részt fogja fenekestül felforgatni, az adminisztrációs rész pedig ezzel szemben elhomályosul. Amikor mégis csak kísérletet teszek arra. hogy egyrészt bírálatot mondjak a fővárosi törvényjavaslatról, másrészt pedig, a velem nem egy politikai nézetűeket is igyekezzem meggyőzni, akkor kutatok, keresek valami olyan közös plattform után, amelyikre helyezkedve azután megindulhatunk a bírálatban és vitában, vitatván azt, hogy vájjon ezt a közös célt milyen eszközökkel lehet elérni. (Esztergályos János: Közös plattform csak egy van: vissza ezzel a törvényjavaslattal! — Meskó Zoltán: Visszavissza!) Ezt talán megjelölhetném abban, hogy a békés fejlődésnek hívei vagyunk valamenynyien és úgy érezzük, hogy a munkásság és polgárság egyaránt békességet akar, békét akar; senki sem akar forradalmat, felfordulást, mindenki azt szeretné már, hogy végre-vaianara legyen elég az úgynevezett történelmi időkből. A történelmi időknek vannak mindig hősei, ellenben a történelmi időkben élő emberek rendszerint a legboldogtalanabbak, mert a történelmi idők sohasem hoznak és sohasem jelentenek békességet, békés emberi munkát. Ha tehát azt a célt tartjuk szem előtt, — s azt hiszem, ebben valamennyien egyetérthetünk — hogy törvényalkotásainkban olyan elvet kövessünk, amely ezt a békés fejlődést igyekszik előmozdítani, akkor meg kell állapítanom azt, hogy ez a törvényjavaslat ezt a célt nem szolgálja. Nem szolgálja azért, mert a lakosságnak egy igen tekintélyes részét keseríti el az a körülmény, hogy isínét törvényes úton és törvény útján van statuálva az ő másodrangúsága. Ha megnézzük azt, hogy vájjon mennyire akarja és tudja ez a törvény biztosítani e magas kultúrájú budapesti lakosság szabad akaratának érvényesülését, akkor meg kell állapítanunk, hogy amíg egyrészről kétségtelen, hogy az általános, s ha talán nem is az egészen ideális, de mégis általános és titkos választójogalapján fogják megválasztani a fővárosi törvényhatósági bizottságot, addig másrészről gondoskodnak arról, hogy ez megfelelően ellensúlyoztassék, vagyis a választók szabad akaratából összeülő közgyűlést valamiképpen kireparáSják, tehát a lakosság akaratát valamlKéppen meghamisítsák. Erre szolgál az, ami egyike a javaslat legsérelmesebb részeinek, hogy a választott 140 tagon kívül még külön 80 taggal hígítják fel a törvényhatósági bizottságot a hivatali állásuknál fogva, úgynevezett szakszerűség címén és egyéb címen bekerültekkel. Ezeket én szívesen látnám ebben a törvényhatósági bizottságban, ha csak arról lenne szó, hogy megfelelő, okos jótanácsokkal szolgáljanak a törvényhatósági bizottságnak, mert én azok közé az emberek közé tartozom, akik a tanácsot mindenkitől nagyon szívesen fogadják. A hiba azonban ott van, hogy a törvény ezeket szavazati joggal is felruházza, aminek következtében beáll az a helyzet, hogy a 220 tagú városi közgyűlésnek nem is egészen kétharmada az, amely a választók akaratából kerül be a törvényhatósági bizottságba. Hogy egy kissé eltérjek gondolatomtól, ezzel kapcsolatban nem tudom elfojtani magamban azt a meggyőződést, hogy ez nem az utolsó fővárosi törvény, hogy ezzel a törvényjavaslattal, ha ez törvényerőre emelkedik, ez a kérdés még megoldva nincs (Propper Sándor: A kurzus fogytáig!) és amint az utóbbi néhány esztendőben ez már a harmadik törvényjavaslat, azonképpen az a meggyőződésem, hogy következik igen rövid idő múlva egy újabb törvényjavaslat.