Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-350

Az országgyűlés képviselőházának 35 nem az önkormányzat fejlesztése adja meg azokat a szabadságjogokat, amelyekből egy nemzeti államot ki lehet alakítani. Ennél a fővárosi törvényjavaslatnál mind ennek az ellenkezője mutatkozik. Ez egy felcicomázott álönkormányzat, aLalkotmanyossag, egy olyan prüdéria, amelynél többet jelent a feldíszítés és a látszat, mint a valóságos tartalom. Nézzék csak meg, hogy Angliában, — amelyre annyiszor szeretünk hivatkozni és joggal, mert nincs Európában állam, amelynek alkotmánya és jogfejlődése annyira hasonlatos volna a szigetország alkotmányához és önkormányzatához, mint a múlt, a békebeli Magyarországnak önkormányzata és alkotmánya, Bródy Ernő: Ugy van! A 40-es évek Magyarországának!) — hogyan áll a helyzet! Itt nálunk széttépték és ronggyá tették mindazt, amit hagyományként és a békeévek törvényes institúciójaként felállítottak abból a célból, hogyha akadna kormányzat, amely a maga hatalmi túlkapásaival el akarná orozni az alkotmánynak az önkormányzatban rejlő biztosítékait, akkor a magyar vármegyéknek és városoknak legyen erejük az ellenmondásra. Ki tagadhatja meg, hogy a darabont korszak idején a székesfővárossal élükün mondottak ellen a törvényhatóságok annak a rendszernek és buktatták azt meg? (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gál Jenő: Miért kell kivetkőztetni ezt cl SZ<eL~ badságjogokkal felruházott, ezt az ékes, dísszel és magyarsággal telített önkormányzatot a maga mivoltából? Miért kell átalakítani bürokratikus gyárrá, szabály rendeletgyárrá, engedelmes tömeggé? Mert ott — mint a belügyminiszter úr tervezi — a törvényhatósági elhatározások csak az ő jóváhagyásával kelhetnek életre, sőt bizalmasa, a főpolgármester útján mindig felkéretheti magához az elhatározást s azt nem lehet végrehajtani addig, míg a belügyminiszter úr a jus placeti jogával nem él és nem mondja ki hogy: most már ezt nem ellenzem. Ez nem önkormányzat, ez egy drillbe besorozott olyan testület, amely kiszolgálja a kormányt. Már pedig nekem olyan fővárosi Önkormányzat nem kell, amely kiszolgáltatja a kormánynak, és nem kell az autonómiának olyan védelmezője sem, mint amilyen a keresztény községi párt részéről megszervezett segédcsapatokként itt áll a kormány oldalán, (Pakots József: Alorcás autonomisták ! Farsang van, álarcban járnak a kereszténypárti autonomisták. — Jánossy Gábor: A jus placeti királyi jog és nem miniszteri!) Annál rosszabb, t. képviselőtársam, mert, mint helyesen méltóztatott mondani, a kánonjogban magában a jus placeti a legteljesebb vétót jelenti. Ilyennel felruházni a belügyminisztert nem szabad. (Jánossy Gábor: Csak a királynak van placetum joga! — Pakots József: Most annyi kiskirály van! — Krisztián Imre: Egyet Pakotsnak is hívnak!) Nem akarok eltérni az igazi témától, r nem hasonlatokkal és parallelákkal, hanem tényekkel kell elintézni ezt a kérdést. Nézzék csak meg, t. uraim, hogy a történelmi fejlődés szempontjából hol szakadt meg Budapestnek igazi önkormányzata? Egészen a világháború kitöréséig állandó fejlődés mutatkozott itt kulturális és gazdasági tekintetben. Nagyon szeretném, ha már egyszer végre leszegeznők, hogy ezt a haladást nem akarjuk elkönyvelni a demokratapárt hatalmi szavának. A demokratapártnak sohasem volt többsége a városházán, (Meskó Zoltán: Nem is lesz!) csak meggyőző erejű szónokai és cselekvő tagjai voltak, olyanok, akik áthatva a köz iránti érzület'. ülése 1930 február 7-én, pénteken. 431 tői, meggyőzték a másik oldalon ülőket arról, hogy a város érdekében mit kell tenni. 1920 után bevonult a városházára a gyűlölet, bevonult oda egy olyan rendszer, amely még a bizottmányokból is kizárta az ellenzéket, amely csak maga akart uralkodni és mindent magának, a maga számára akart. Hát, jól van! De akkor viselje most a felelősséget is, mégpedig én állítom, t. Képviselőház, hogy a fővárosi törvény alapján nemcsak erkölcsi, hanem anyagi felelősség is terheli azokat a bizottsági tagokat, akikről bírálatom során ki fogom mutatni, miképpen orozták el a főváros tekintélyes vagyonát, (Dabasi Halász Móric: Na, na!) miképpen teremtettek régi közlekedési vállalatokból más vállalatokat olyan módon, hogy a főváros szörnyűségesen megkárosíttatott. (Dabasi Halász Móric: Kettenetes vád kérem! Bizonyítani kell! — Mozgás.) Adatokkal fogok erre nézve szolgálni. (Dabasi Halász Móric: Halljuk! Ez nagyon súlyos vád! — Pakots József: Nem mi adtuk :a mammut-fizetéseket sem!) Elnök (csenget): A képviselő urat figyelmeztetem, hogy tartózkodjék olyan^ természetű kijelentésektől, amelyek általánosságban való gyanúsítást tartalmaznak! Gál Jenő: T. Képviselőház! Nagyon jól tudom, hogyha állítok valamit, kötelességem azt bebizonyítani. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) éppen azért az elnök úr figyelmeztetése folytán méltóztassanak megengedni, hogy mielőtt folytatnám magának a törvényjavaslat konstrukciójának bírálatát, ezt a kérdést mindjárt itt tisztázzam és bizonyítékokkal szolgáljak. (Általános helyeslés.) Az alkotmányosság helyreállítása után a nemzetgyűlés hozott egy törvényt, amely az 1920 : IX. tcikkben látott napvilágot. Ez az 1920 : IX. te. a főváros közigazgatása tekintetében a következőket mondja^ (olvassa): «A főváros javadalmait, vagyonát vagy gazdászatát érintő határozatok ellen közvetlenül a belügyminiszterhez van fellebbezésnek helye és az ily határozatok fellebbezés hiányában is csak a belügyminiszter jóváhagyása után hajthatók végre». Ez a kijelentés tehát annyit tesz, hogy vagyoni kérdések tekintetében, amelyek a főváros közönségének, egész lakosságának érdekeit érintik, nincs jogosítva a törvényhatóság végrehajtani olyan elhatározásokat, amelyek vagyonában érintik a főváros népét. Később, 1924-ben, a következő rendeletet adta ki erre a törvényre vonatkozólag gróf Bethlen István m. kir. miniszterelnök úr — méltóztassanak megengedni, hogy olvassam, egészen rövid (olvassa): «A törvényhatósági bizottsági tagok megbízása 1923. év végével lejárt. A végből, hogy az önkormányzat működésében esetleges zavarok ne álljanak elő, hogy továbbá az egyes törvényhatóságok az önkormányzati jogok gyakorlásában a törvényhozás további intézkedéséig egyöntetűen járjanak el, a beállott kényszerhelyzetben a m. (kir. minisztérium a következőket rendeli: Budapest székesfőváros közigazgatását az 1920 : IX. te. 23. §-ának négy utolsó bekezdésében foglalt rendelkezések szerint kell intézni.» A 23. §-nak ez a rendelkezése tehát a jelenlegi kormány elnök úr által kiadott öfsszminisztériumi rendelettel fenntartatott és megtiltatott ennélfogva az, hogy a főváros vagyona felett, miután az akkori átmeneti időben nem volt együtt a törvényhatósági bizottság, ezen kívül határozzanak, azt eladják, másra átruházzák. Ez ma is élő törvény és ez soha hatályon kívül nem helyezett rendelet. Most pedig engedje meg a t. Ház és engedje 63*