Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-347

Az országgyűlés képviselőházának BU dályok voltak, s a személyi akadályokat nem tudták elintézni. Vagy esetleg bátortalanok voltak. Félek, hogy elnöki rendreutasításban részesülök, — mondjuk — bátortalanok voltak a személyi kérdéshez hozzányúlni, mert ebbe sokan beleszóltak és az igen t. belügyminiszter úrnak talán nem is volt lehetősége rá. (Rassay Károly: Csak az egymilliós lakosság nem tud beleszólni! — Gál Jenő: Jönne el egyszer egy népgyűlésre a miniszter úr, akkor hallaná, hogyan gondolkozik a polgárság! — Rassay Károly: Nem fontos, maid az intéző-tanács elintézi! — Bródy Ernő: Fizethet a polgárság, joga van fizetni!) Be kell ismerni, hogy amikor az igen t. kormány a megoldási formák között választott, személyi szempontból választott. A klikkben, amely uralmon van, egyszerűen nem volt alkalmas személy. A klikkben nem volt alkalmas személy a megoldásra, így a személyekhez kerestek megfelelő megoldási formát, nem pedig a megoldáshoz személvt. Ez mindennek az oka, hogy e közben még odáig is elkalandoztak, hogy a javaslattevőnek a vallását is kutatták és még a református és ikatholikus kérdést is felvetették. Erről most közérdekből nem óhajtok beszélni. (Friedrich István: Pedig nem rossz dolog!) Tény, hogy mesteries zűrzavart csináltak ebben a tekintetben, az egyszerű és világos, könynyen keresztülvihető megoldást eltaszították maguktól és választották a nehezebbet. (Scitovszky Béla belügyminiszter: A képviselő úr magáról beszél?) Ügy van! (Scitovszk^ Béla belügyminiszter: Mert mi nem beszéltünk a képviselő úrról. Szóba sem jött — Rassay Károly: Szóba sem jött? Nagyon jó!) Vagyok olyan gavallér, hogy bizalmas tárgyalásokat nem viszek a nyilvánosság elé. Amennyiben a kérdést itt bírálnom kell, csak annyiban tértem ki bizonyos dolgokra. (Scítovszky Béla belügyminiszter: A képviselő úr beszélt velem erről a kérdésről? Pedig én talán illetékes tényező vagyok?) Egyébről sem beszéltem, mint a székesfővárosi kérdésről. (Scitovszky Béla belügyminiszter: öh igen! De személyi vonatkozásban?) Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy beszédideje egy perc múlva lejár. Szilágyi Lajos: Tisztelettel kérem beszédidőmnek egy órával való meghosszabbítását, bár előreláthatólag nem fogom teljesen igénybevenni. Elnök: Kérdezem a t. Házat, méltóztatnak-e hozzájárulni, hogy a képviselő úr beszédideje egy órával meghosszabbíttassák? (Zajos felkiáltások a baloldalon: Igen! — Jobbfelöl: Nem!) Kérem azokat, akik a meghosszabbítást megadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház tehát a meghosszabbítást megadta és így a képviselő úr beszédidejét meghoszszabbította. Szilágyi Lajos: Annyi bizonyos, t. Képviselőház, hogy ha a székesfőváros jelenlegi közgyűlése egy panamák fertőjében elmerült közgyűlés volna, ha a székesfőváros jelenlegi tanácsa olyan társaság volna, amely becsületében és tisztességében kétes egyénekből áll, vagy olyan társaság volna, akikről pletykálnak, roszszat mondanak, akkor talán-talán volna értelme annak, hogy egy ilyen törvényjavaslattal jöjjön a belügyminiszter úr, amely formálisan pallosjogot ad a főpolgármester kezébe. De mikor visszagondolok az elmúlt esztendőkre és arra gondolok, hogy a közgyűlésnek, a tanácsnak egyetlen egy tagja ellen sem merült fel ilyen szempontból, sőt semilyen szempontból komoly kifogás, akkor nem értem, miért ez a megtorló \ ülése 1980 február 4.-én, kedden. 347 hadjárat. Mit jelent ez? Mi van itt a háttérben? Miért akar itt a belügyminiszter úr büntetni? Ha nincs bűnös, miért büntet, kit büntet és miért bünteti a székesfőváros közönségét, ha mondjuk esetleg személyek ellen van kifogása? (Rassay Károly: Preventív intézkedés!) Ezt a törvényjavaslatot három formájában láttuk eddig. Az első volt az, amelyet a belügyminiszter úr Gombán egy interjú keretében tett nyilvánossá, azután volt egy, amellyel a főáros közgyűlésének tagjai egyenként vagy csoportonként meghíva foglalkoztak és végül ez a mostani alakja. Hogy ez a mostani jobb, mint az azelőtti volt, az kétségtelen, de hogy ebből valaki f elég vakmerő legyen érdemet kovácsolni magának, ez olyan dolog, mintha a trianoni béketárgyalások alkalmával valamelyik magyar államférfi tokét kovácsolt volna magának abból, hogy az oláh határ nem a Tiszánál van, ahol az oláhok akarták,'hanem hátrább Nagyváradnál. (Rassay Károly: Ez még rosszabb, mert az nem tőlük függött, de ez tőlük függ!) Nem kétlem, hogy az igen t. urak a tárgyalás közben engedtek és ennek kinövéseit csökkentették, de ha arra gondolok, ahogy ez a törvényjavaslat megjelent, a kapkodás közben, amellyel elmúlt most néhány hét, szinte feledésbe ment az a botrányos jelenet, amikor az előadó úr ennek a törvényjavaslatnak a bizottsági jelentését idehozta. (Rassay Károly: Sürgős volt!) Már akkor felháborító volt, hogy mit kapkodnak, mit ugrálnak, mirevaló ez, miért olyan sürgős ez és bebizonyult, hogy abszolúte semmi ok nem volt rá. Azóta elmúlt már sok idő. Közben megszavaztuk a mandátummeghosszabbítást. Most sem sürgős ez a törvényjavaslat; most is ráér, le kellene tehát venni a napirendről. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldaton.) Ha az igen t. belügyminiszter úr azt óhajtaná, hogy a párizsi tárgyalások idején is mély csend legyen itt, akkor ezt a törvényjavaslatot tárgyaltatnia nem volna szabad. Az 1920. évi IX. te. egy modern fővárosi törvény volt. (Rassay Károly: Ügy van!) Az 1924 : XXVI. te. már visszaeső tendenciát mutatott és ez a mostani törvényjavaslat már nem is visszaeső, hanem visszazuhanó jellegű, retrográd irányzatú javaslat. Jól mondta Budapest székesfőváros polgármestere, akivel pedig politikai pártállásom nem egyezik, hogy ennél a törvényjavaslatnál az 1872-ik évi törvény is jobb. Ha már a t. belügyminiszter úr — mondjuk —• nem^ sokat t ad csekélységem véleményére, de a székesfőváros polgármesterének, tapasztalatokban gazdag polgármesterének, tapasztalatokból fakadó véleményére mégis csak kell, hogy adjon valamit és ha a székesfőváros élén álló polgármester megállapítja, hogy az 1872-ik évi törvény ennél a javaslatnál jobb, akkor ezzel a javaslattal kapcsolatban ennél lesújtóbb ikritikát senki sem gyakorolhat. T. Képviselőház! Nem vagyok hajlandó megszavazni olyan törvényjavaslatot, mely a székesfővárost alsóbbrendű helyzetbe hozza, mint a vidéki törvényhatóságokat. A t. belügyminiszter úr ezt a megállapításomat a közigazgatási bizottság heteken keresztül húzódó vitájában folyton tagadta s minden egyes felszólalásomnál visszavágott, hogy nem hozza a javaslat alsóbbrendű helyzetbe a székesfővárost. En egész sereg olyan részt tudok felsorolni a^törvényjavaslatban, ahol <a székesfőváros hátrányosabb helyzetben van, mint a vidéki törvényhatóságok. Azonfelül nem vagyok hajlandó egy kisebbségi uralomnak a lehtőségét megteremteni, s ilyen törvényjavaslatot, mely kisebbségi uralmat