Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-346

318 Az országgyűlés képviselőházának érdekeiket az ország érdekeivel azonosítani, amikor azonban a főváros szegény, rosszultáplált, vérszegény és csenevész gyermekeiről van szó, akkor a főrangú urak nem nagyon erőltetik meg magukat. Alig páran vállaltak néhány gyermeket, úgyhogy ez az akció csődöt mondott. A fővárosnak magának kellett tehát gondoskodnia arról, hogy a gyermekeket valahova elvigyék. 1922-ben 500 gyermeket jelöltek ki nyaraitatás céljából s ebből az 500 gyerekből a fővárosban 464-et nyaraltattak. 1923-ban már kijelöltek 3000 gyermeket, s e 3000 gyermekből 700-at nyaraltattak, 1924-ben 6050 gyermeket, ebből 140-et nyaraltattak a fővárosban és a vjdéken nyaraltattak valami 742-t, Az új törvényhatóságnak első dolga az volt, hogy a gyermeknyaralást egészségesebb alapokra helyezze. így 1926-ban már 6010 gyermeket nyaraltatott, 1927-ben 10.809-et, 1928-ban 14.844-et, 1929-ben 17.832-t. Az új törvényhatóság tehát, amelyben a szociáldemokrataüárt is benne van és amelyben a szociáldemokratapárt képezi az élesztő-kovászt, a gyermeknyaraltatás tekintetében is kissé továbbment, mint a keresztény szellemtől sugallt keresztény községi párt. De nézzük a közvilágítást. A közvilágítás terén, — amint mondottam — amikor a kereszténypárt volt uralmon, pislákoltak a lámpák. 1925 december 31-én 11.237 különböző nagyságú villanyégő volt, továbbá 5461 gázlámpa 5478 lánggal, összesen tehát 16.698 lámpa volt. 1930ban 17.080 villanylámpa és 9664 gázlámpa égett, úgyhogy elmondhatjuk nyugodtan, hogy Budapest ma egyike a legjobban világított nagyvárosoknak a kontinensen. Ezen a téren tehát megtette a közgyűlés a magáét. De megtette más tekintetben is. Szülészeti kórházat tartott fenn, kijavíttatta a kórházakat és gondoskodott a lakosság egészségügyi védelméről. De továbbment ez a törvényhatóság. A közgyűlés eltörölte a fogyasztásiadót, _ és ez az, amit a belügyminiszter úr annakidején nem hagyott jóvá, ami viszont a főváros lakosságára meglehetősen nagy teherrel nehezedett. Amikor tehát a szegények istápolásáról van szó, a miniszter szűkmarkú és ráparancsol a fővárosra, hogy minél kevesebbet adjon a szegényeknek, vagy a szegényeket gyámolító egyesületeknek; amikor a fogyasztási adó eltörléséről van szó, a miniszter úr ezt nem hagyja jóvá, mondván, hogy a fogyasztásiadó eltörlése a főváros háztartásában érzékeny terhet okoz. Ellenben a közgyűlés kimondotta, hogy behozza a telekértékemelkedési adót, behozza azt az adót, amely a közművek létesítése által gazdagodó háztulajdonosok, telektulajdonosok vagyonából valamit levesz a köznek. Ezt a miniszter úr mai napig nem hagyta jóvá, úgyhogy ezt a mai napig nem lehetett érvényesíteni. Amint méltóztatik látni, antiszociális intézkedésekben a miniszter úr nem szűkölködött. Ha tehát azt bírálom, hogy mi szükség van erre a törvényjavaslatra, akkor mindenekelőtt az előbb elmondottak alapján minden tárgyilagos ember megállapíthatja, hogy a közgyűlés munkaképessége szempontjából, a főváros lakossága érdekeinek védelme szempontjából erre a törvényjavaslatra szükség; nincs, mert a mostani törvényhatósági bizottság is és ha még egy választást csinálunk ennek a most érvényben lévő törvénynek alapján, az ebből kikerülő közgyűlés is nagyszerűen meg tudja védeni a főváros lakosságának érdekeit és nem hoz olyan határozatot, amely indokolttá tenné a kormánynak kíméletlen beleszólását. Kérdezi 'tehát magától minden fővárosi pol6. ülése 1930 január 31-én, pénteken. gár, hogy miért kell mégis a fővárosra ráripakodni, miért kell a főváros lakosságának ezt a kozmás ételt feltálalni. Erre nézve különböző verziók vannak. Igen elterjedt verzió Budapesten az, hogy, amennyiben a főváros annak idején — engedve a kormány nyomásának — meg> választotta volna Ripka Ferenc urat polgármesternek, úgy ez a törvényjavaslat ebben a formában nem került volna a Ház elé. Ripka úr keveselte a fizetést, amit kapott, keveselte a hatáskört, amellyel bírt, több fizetést, több hatáskört kívánt, az üzemek hasznából is valamelyes részesedést, s mindez belekerült a törvényjavaslatba és mindez természetesen teljesült. így Ripka Ferenc úrnak szerintem nagy része van abban, hogy ez a minden ízében reakciós törvényjavaslat a Ház elé került. Az előadó /úr is, meg a belügyminiszter úr is egyértelműleg azt állítják, hogy erre a törvényjavaslatra azért van szükség, mert meg kell védeni a főváros érdekeit és a régi törvény erre nem ad módot és lehetőséget, s a főváros lakosságának érdeke az, hogy ez a törvény ilyen legyen. Különösen az előadó úr hirdette nekünk jobb ügyhöz méltó buzgalommal, hogy ez a törvényjavaslat minden tekintetben a polgárság érdekeit fogja szolgálni, a polgárság túlnyomó többsége, elsősorban azonban a dolgozók, sehogyan sem akarják megérteni azt, hogy az ő akaratuknak a felvizezése, az ő városuk autonómiájának elkobzása és mindazok a reakciós intézkedések, melyek ebben a törvényjavaslatban bennefog]altatnak, az ő érdekeiket szolgálnák és az ő hasznukra lenének. T. Képviselőház! Mi szociáldemokraták nyugodt lélekkel megállapítjuk, hogy ennek a törvényjavaslatnak nem az az intenciója, hogy a főváros lakosságának az érdekeit megvédje, s nem az a célja, hogy a régi törvénnyel szemben haladást jelentve, valamennyire előbbre vinné a székesfőváros közigazgatását, hanem az a célja, ha nem is mondják meg nyíltan a paragrafusokban, hogy elnyomják a felfelé törő néposztályokat, megfosszák az autonómiától a lakosságot, hogy nagyobb hatáskört kapjon a központi hatalom a főpolgármester személyében. A törvényjavaslatnak tehát ez a legfontosabb és legfőbb célja. E mellett meg kell állapítanom, hogy a belügyminiszter úr nem volt egészen őszinte az indokolásban, mert a belügyminiszter úr is kevés változtatással azt a nótát fújta, melyet az előadó úr is fújt, hogy igenis a javaslat a főváros érdekeit szolgálja és haladást jelent a múlttal szemben, mert szigorúbb ellenőrzést kell gyakorolni a főváros felett és ehhez hasonlókat. A miniszterelnök úr már őszintébb volt. A miniszterelnök úr a magyar miniszterek példája szerint az egyik német, kormány támogató lapban újévkor egy cikket írt, mely a főváros lakosságának akaratát meghamisító, a főváros autonómiáját megfosztó javaslatról azt írja, hogy ez a javaslat betetőzése annak az alkotmányjogi elgondolásnak, amelyet a Bethlen-kormány képvisel. A cikk itt van előttem és magyar fordításban a törvényjavaslatra vonatkozó része a következőképpen hangzik (olvassa): «Azt hiszem, írja a miniszterelnök úr, hogy a hármas törvényalkotással, mely a felsőházat, a kétkamarás rendszert ismét bevezette, a közigazgatási reformmal, amely az új vármegyét megalkotta, a megalkotandó fővárosi törvénnyel, amely az új Budapestet életre hívta, Magyarország új alkotmányos berendezkedését teremtette meg, amely minden további fejlődést lehetővé tesz és pedig úgy, hogy abban a hiány1 talán társadalmi egység és a szolidaritás kifeje-