Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-346

Az országgyűlés képviselőházának 34. tényleg az önkormányzat barátja, mint ahogyan a Pesti Naplóban megjelent s általam idézett cikkében magáról állítja s ha ezt komolyan mondja és valóban el is akarja hitetni, akkor nincs más út, mint az, hogy ezt a javaslatot visszavonja. Ami pedig a belügyminiszter úrnak azt a véleményét illeti, hogy az autonómiának Magyarországon igazán csak addig volt létjogosultsága, amíg együtt élt Ausztriával s hogy Magyarországnak az osztrák császár elleni védekezésben volt szüksége az autonómiára, ma azonban azért, mert Magyarország független, erre az autonómiára szükség nincsen, akkor én ellenkezőleg azt mondom, hogv úgy, mint annak idején lehetett és főképpen azért volt szükség erre az autonómiára, hogy Magyarország az osztrák császárság ellen védekezhessék, ma szükség van erre az autonómiára azért, hogy a nép, a választók védekezhessenek i túlságos kormányhatalom ellen. Ezért is szükség van egy teljesen független autonómiára. Ha ez nincs meg, akkor ma már nem lehet arról beszélni, hogy egy olyan város, mint Budapest, egészségesen és természetesen fejlődhessék. Ennek a természetes és egészséges fejlődésnek útjában áll ez a tör vény javalat és én kérem a belügyminiszter úrtól befejező szavaimban is: gondolja meg, hogy mit akar, mit kíván tenni. Mindezeknél fogva én a javaslatot el nem fogadom. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Buday Dezső! Buday Dezső: T. Képviselőház! Olyan törvényjavaslat tárgyalása előtt állunk, amely törvényjavaslat az én megítélésem szerint hézagot pótol. Mintegy hatvan éve szabályozták a székesfőváros igazgatását és ebből a hatvan évből alig múlt el egy-két decennium, amikor már kormányrendelkezésekkel, szabályrendeletekkel, szóval újabb jogszabályokkal javítást kellett eszközölni az eredeti, 1872. évi alaptörvényen. Ezek a javítások azonban végeredményben az idők során meglehetősen ellentétes intézkedéseknek bizonyultak, úgyhogy a főváros igazgatásának egységes rendezése immár elhalaszthatatlanul szükségessé vált. En örülök, hogy az igen t. kormány ezt a kérdést napirendre tűzte és végre rendezni akar az ország egyik legnagyobb törvényhatóságában olyan gazdasági kérdéseket is, amelyeknek rendezése nélkül ennek a törvényhatóságnak megfelelő fejlődése megítélésem szerint meg van bénítva. A törvényjavaslat egy kódex, amely tulajdonképpen két részből áll. Az egyik rész elintézi a politikai problémákat, amelyek ezzel a kérdéssel kapcsolatosak, a másik rész pedig foglalkozik a székesfőváros adminisztrációjával, amibe beletartozik a gazdasági rész. Az én megítélésem szerint a két résznek egészen külön súlyt kell tulajdonítani. A politikai részben általános és országos vonatkozásoknak kell érvényesülniük, a gazdasági részben, az adminisztratív részben azonban a törvényhatóságnak magának kell döntő szóval latba esnie. Hogy a politikai részt a főváros törvényhatóságának különösebb meghallgatása nélkül méltóztatik elintézni, ezt még valahogyan megértem, de hogy az adminisztrativ részt, a gazdasági részt, a főváros háztartásának vezetésére vonatkozó megállapításokat a főváros polgármesterének előzetes meghallgatása nélkül intézik el, azt hibásnak kell jeleznem. Az előzetes tervezgetések és elgondolások dilettáns munkák voltak, amelyeket kívülről szállítottak, nem tagadható, hogy sugalmazásra. Ez a dilettáns munka olyannak bizonyult, hogy 6. ülése 1930 január 31-én, pénteken. 307 kénytelen volt maga a belügyminiszter úr is egészen félretenni és ha valaki Összehasonlítja a mai törvényjavaslatot azzal az első tervezettel, akkor egészen ellentétes intézkedéseket kénytelen megállapítani, (Ügy van! Ügy van! a középen és a baloldalon.) amiből világosan látszik, mennyire fontos ezeknek a törvényjavaslatoknak megfelelő előkészítése. Különössen magyar vonatkozásban tapasztaljuk, hogy azok a törvényjavaslatok, amelyeknél az^elindulásnál nem jártak el megfelelő tanácsok alapján, rendszerint nem fejlődhetnek megfelelően. A miniszter úr a vármegyei autonómiának védelme tekintetében az 1929 : XXX. te, tárgyalásánál hangsúlyozta azt, hogy ő az autonómia embere. Elfogadom a miniszter úrnak ezt a felfogását és amikor mégis kénytelen vagyok megállapítani, hogy a fővárosi törvény tekintetében ez nem domborodik ki; ezt objektív és igazságot kereső bírálat alapján teszem. Elfogadom azt a felfogást, hogy egy hivatalnok-tanáccsal szemben, egy bürokratikus apparátussal szemben méltóztatik a törvényhatóság autonómiájának súlyát, hatalmát, imperiumát öregbíteni olyan értelemben, hogy a régi tanács cselekvési körét, hatalmát, intézkedési jogát át tetszik adni a törvényhatósági tanácsnak, ennek az én megítélésem szerint rendkívül fontos új szervnek. Méltóztassék azonban koncedálni, hogy amikor a régi hivatalnoktanácsnak egész imperiumát, hatáskörét, tekintélyét is alászállítólag el tetszenek venni, ezt nem méltóztatik odaadni az autonómiának, hanem ebben osztozkodni méltóztatik. Mert annak a hatalomnak, amit onnan elveszünk, csak egy része kerül a törvényhatósági tanács hatáskörébe, mert a másik részét a kormány önmagának tartja meg, amikor a főpolgármester kinevezési jogát öregbíti olyan területen, amely területen eddig a főpolgármesternek nem volt juris dikciója. A főpolgármester kinevezési jogával megnöveljük a főpolgármesternek és evvel együtt a centrális hatalomnak túlságos beavatkozását az autonómia életébe. Az a körülmény, hogy a főpolgármester éppen a belépő tisztviselők kinevezését kapja meg, mint hatáskört, a hatalmat jelenti, mert nem .az a rész a lényeges, amit a polgármester jogosult elintézni, hogy miként lesz a fogalmazóból titkár és a titkárból egyéb magasabbrangú tisztviselő, hanem az a lényeges, hogy^ ki kerülhet a városházára, politikai szempontból az jelenti a hatalmat, hogy kívülről kinek van módjában bejutni a főváros tiszti karába és ezt ez a javaslat tisztán a főpolgármester számára tartja fenn. Ebben tehát én egy olyan intézkedést látok, amely egyrészről ugyan az autonómiának is juttat valamit, oroszlánrészében azonban a hivatalnoktanács hatáskörét átadja a főpolgármesternek. Ez az én megítélésem szerint semmiképpen sem kvadrál azzal az elgondolással, hogy míg ebben a kérdésben az autonómiát akarjuk megerősíteni, addig a másik kérdésben, amely ezzel hasonlóan és parallel intézhető el, tudniillik a tanítók kinevezésének a kérdésében, — hiszen beszédem folyamán, amikor a közoktatással is leszek bátor vázlatosan foglalkozni, rá fogok erre mutatni — olyan intézkedést méltóztatik felvenni és a kormányhatalom számára rezerválni, amely intézkedés egyetlen törvényhatósági várossal szemben sem áll fenn, amely intézkedés a legkisebb községgel szemben sem áll fenn, mert ezek a közületek a maguk tanszemélyzetének a megválasztásában teljesen szabad kezet bírnak és ha nemzeti szempontból méltóztatik beavatkozást kívánni, akkor lehetetlenség,