Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-346
308 Az országgyűlés képviselőházának 3 hogy Budapestet ebből a szempontból egy második kategóriába sorozzuk. A magam részéről tehát nem tudom elfogadni e javaslatnak azt a részét, amely a főpolgármester, illetve a kultuszminiszter úr jóváhagyását, vétójogát állapítja meg. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ezt abszolút elhibázott és méltánytalanságnak tartom az ország első törvényhatóságával szemben. Az autonómiának meghatározása tekinteté; ben főleg a jogász urak részéről nagyon sok elasztikus definieió hangzott el, de megítélésem szerint az autonómia az életet jelenti és ebből a törvényjavaslatból is csak az értékes, ami az életbe átvive eredményeket tud biztosítani. Tudom azt, hogy a belügyminiszter úr mint régi közigazgatási ember, át van attól hava, hogy a közigazgatásnak és az életnek egyet kell jelentenie és hogy a közigazgatásnak az élethez kell alkalmazkodnia s nem a paragrafusokhoz kell az életet szabályozni, hanem az élet tapasztalatait kell paragrafusokba önteni. Ennél a törvényjavaslatnál olyan beavatkozásokat is látok, amely beavatkozásokat nem tudok hozzáértő beavatkozásoknak minősíteni. Egészen bizonyosan megáll gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunknak az a megállapítása, hogy azok, akik nem ismerik a nemzetközi helyzetet, nem gyakorolhatnak megfelelő kritikát. Megítélésem szerint ezt fővárosi vonatkozásban is felállíthatjuk, hogy: azok, akik a főváros életét nem ismerik (Petrovácz Gyula: U n, y van!) azok, akik a főváros életében nem vesznek részt, (Petrovácz Gyula: Ügy van!) nem gyakorolhatnak helytálló kritikát. Innen eredteik azok a kisiklások, .amelyek egyszerű riportok felhasználása alapján itt elhangzottak. A főváros ügyeinek ismeretéhez évek hosszú során át gyűjtött tapasztalat és a főváros hihetetlen nagymennyiségű anyagának tanulmányozása alapján lehet eljutni, neon pedig egy hírlapi riporton keresztül. Tiszteletté] kérem mindazokat a képviselőtársaimat, akik a főváros dolgaival foglalkozni akarnak, hogy méltóztassanak legelsősorban magát a fővárost megismerni. Mert nagyon szépen hangzik az, hogy a falu és a város harmóniáját biztosítani kell, — ezt mondják a vidéki képviselők és mondják a városi képviselők — de amikor arról van szó, hogy a város a faluval szemben gyakorolja a maga belátását, a imaga szeretetét, akkor minden rossz körülményt mindig kifejezetten a székesfőváros rovására írnak. Soha sem esik szó Szegedről, Debrecenről, vagy más nagyvárosról, hanem ha valami rossz, ha valami alkalmas arra, hogy hátrányos színben tüntesse fel a várost a falu szemében, iákkor mindig itt van Budapest, mintha az történnék, hogy itten a fővárost a szégyenpadra kiterítik, és mintha mindenki örülne annak, hogy mellette elmenve, egy vesszőcsapást mérhet a fővárosra. Itt elhangzanak kritikák, amelyeket a főváros abszolúte meg nem érdemel, és amelyek csak azzal magyarázhatók, hogy a fővárossal szemben az ő ügyeit, viszonyait nem ismerők saját egyéni felfogásuk szerint, sokszor egészen kicsinyes egyéni felfogásuk szerint gyakorolnak kritikát és általánosítanak. Nem egyszer a főváros rendészete ellen, a köztisztaság ellen, a közkórházak ellen és mindennap a Beszkárt. ellem hangzanak el kritikák, amelyek oda csúcsosodnak ki, hogy a kritikus mindig azt szeretné, hogy a Beszkárt. egy olyan közlekedést rendezzen ibe, — tekintet nélkül arra, hogy ebbe belepusztul-e ez az üzem 6. ülése 1930 január 31-én, pénteken, vagy nem — amely őt a kapunál felveszi és a kapunál leteszi. Ha valamiképpen az a megállóhely és az a szolgáltatás nem elégíti ki a teljes kényelmet, akkor itt elhangzik szóról -szóra a Beszkárt. forgalmi viszonyainak elítélése, szóval egy olyan kedvezőtlen kritika, .amelyet a főváros: a Beszkárt, semmiképpen sem érdemel meg. A megyei törvénnyel összehasonlítva ezt a törvényjavaslatot, olyannak tekintem, hogy méltóztattak a megyei törvényben meglévő sok jó dolgot egyszerűen innen kihagyni és viszont a múltból fenntartani olyan intézkedéseket, amelyeket bátran ki lehetett volna hagyni. Gondolok a leglényegesebb szervnek, a törvényhatósági tanácsnak összeállítására. A megyei törvényben a belügyminiszter úr méltóztatott koncedálni, hogy a törvényhatósági tanáccsal korreszpondeáló szerv, a kisgyűlés választás útján állíttassák össze, és ezt már nem méltóztatott a fővárosnál koncedálni, holott ezt méltóztatott konoedálni a törvényhatósági joggal felruházott városoknál is, amiben egyáltalában nem lehet felfedezni az autonómia növekedését, hanem egy olyan központi beavatkozást, amelyet megítélésem szerint indokoltnak nem tartok. Később ezeknek a különböző intézkedő^ szerveknek összetételénél erről még beszélni kívánok. Méltóztassék megengedni, hogy én egy pár adattal megismertessem főleg vidéki t. képviselőtársaimmal Budapestet. Azok az adatok, amelyeket itt ismertetni fogok, valószínűleg olyanok, amelyek részben meglepik az urakat és amelyekre nézve részben azt fogják mondani, hogy ők egyáltalában nem gondolták, hogy a főváros viszonylatai ilyenek. Már maga az, hogy a főváros évi költségvetése 416 millió pengőt tesz ki, (Scitovszky Béla belügyminiszter: Az üzemek költségvetésével együtt!) összehasonlítva ezt az államnak 1400 millió pengőt kitevő költségvetésével, jelenti a főváros- egyharmadrésznyi súlyát az összehasonlításban. A községi háztartás költségvetése 193'7 millió, az alapoké 16*7 millió és az üzemeké 205*7 millió. De az üzemeket is adminisztrálnia kell a fővárosnak és az üzemek a fővárossal e*?y testet képeznek, egy-két részvénytársasági formát kivéve, — amely formák a részvénytársasági jellegtől a beavatkozások hihetetlen sorozata által már egyébként is meg vannak fosztva, úgyhogy azokat csak nevetséges részvénytársaságoknak lehet nevezni, amelyek pártarány szerint intézik el még a konkrét autonóm ügyeiket is, — ezek annyira beolvadtak az egész fővárosi életbe, hogy a 416 millió pengős költségvetést méltán vetem arányba az állami költségvetéssel, illetőleg méltán vonok párhuzamot az állami költségvetés és a székesfőváros költségvetése között. Ebben az óriási költségvetésben a főváros 150 millió pengőt ad ki személvekre. Ez az öszszeg a tiszti illetményeken felül a munkabéreket is tartalmazza. Dologi kiadásokra 266 millió pengőt ad ki a főváros, amely óriási summa felhasználása magában Budapest székesfővárosában, de a környéki községekben is kenyeret jelent, mert ez az óriási pénzösszeg itt Budapesten és a közvetlen környező községekben élő szegény munkásnép közé kerül. A főváros tehát nagymértékben teljesíti azt a kötelességét, amelyet egyébként minden nagy közületnek teljesítenie kell, hogy a nehéz gazdasági helyzetben segítsen az államnak azokat a terheket viselni, amelyek előttünk állanak. A főváros 36.124 alkalmazottja útján ugyanannyi családnak ad kenyeret. Tisztviselői minőségben a közigazgatásnál van 3428 alkalmazott,
