Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-346

306 Az országgyűlés képviselőházának 34mokratikus elvek alapján meg sem történhetnék. Ezek között a szakaszok között van egy úgynevezett széksértési szakasz is. Budapest székesfőváros eddig ilyen szakasz nélkül is meg tudott élni és tudott boldogulni. Most nem tudom, mi történt vele. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Rothenstein Mór: Kérem az elnök urat, legyen szíves nekem talán még egy félórát engedélyezni. Elnök: Kérdem a t. Házat, métóztatik-e a kért meghosszabbítást megadni! (Felkiáltások: Megadjuk!) A Ház a félórai meghosszabbítást a képviselő úrnak megadta. Rothenstein Mór: Ez a széksértési szakasz azt célozza, hogy a rend ne zavartassék meg, most, amikor a nép széles rétegeiből is kerülnek ki törvényhatósági bizottsági tagok, akik talán nem tudják mindjárt az első időben olyan diplomatikus nyelven megértetni magukat, mint az ezen a téren már gyakorlott emberek. De eszembe jutnak az azelőtti idők, amikor még ebben a fényes Házban is, de különösen a régi képviselőházban és a főváros közgyűlésein is, ahova akkor még nem juthatott be munkásképviselő, megtörtént az, amit ma már nem is lehetne megcsinálni, hogy tintásüvegek repültek és úgy verték a padokat, hogy másnap asztalosnak kellett idejönnie, hogy azokat megjavítsa. Ezek a dolgok ma nem fordulnak elő s mégis most kell széksértési szakasz, amit azelőtt nem tartottak szükségesnek. De nem is történnek, nem is fordulnak elő ilyen esetek, amelyek a munkamenetet megakadályoznák, megakasztanák. Ez tehát csak képzelődés. Az urak, az igen t, belügyi kormányzat és az egész Bethlen-kormány fél attól, hogy valami történhetik, hogy valami bekö vétkezhetik; az ördögöt a falra festik, máskülönben nem lehetne megérteni azt, hogy szükség van egy ilyen szakaszra, amely nélkül — azt mondják — nem lehet boldogulni. E szakasz 3. pontja azt mondja (olvassa): «A széksértés büntetése 500 pengőig terjedhető pénzbírság, amelyet a törvényhatósági szegényalap javára kell fordítani. A pénzbírság kirovása nem állja útját annak, hogy az elkövetett cselekményt bűnvádi úton is megtorolják.» Ötszáz pengő, a szegényalap javára! Tudjuk azt, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok működésükért nem kapnak fizetést, sem tiszteletdíjat. Ha a főpolgármester úrnak, vagy mondjuk úgy, az elnöklőnek éppen rossz kedve van, — talán ballábbal kelt fel — és rendreutasít valakit és úgy lati a, hogy a legsúlyosabban kell az illetővel szemben eljárnia^ akkor megtörténhetik, hogy eerv tiszteletbeli állást viselőnek bírságot kell majd fizetnie. Ez is olyasvalami, ami nálunk lehetséges, de nem gondolom, hogy ezt másutt is meg lehetne csinálni, hogy a törvényhatósági bizottsági tag pénzéből akarjanak jótékonykodni és azt mondják, hogy a szegényalan iayára adiák, amikor ez a törvényhatósági bizottsági tag is lehet olyan szegény, mint azok, akiket ebből az alánból alamizsnával támogatnak. Azt mondia a 4. nont, hogy: «A széksértésben elmarasztalt bizottsági tag tagsági jogait mindaddig nem gyakorolhatja, amíg a kirótt bírságot le nem fizette.» Itt tehát számol a törvényjavaslat azzal, hogy lesznek bizottsági tagok, akik ezt a bírságot, nláne egy összegben, nem tudják megfizetni. A tiszteletdíjból nem lehet levonni, mert tiszteletdíj ott nincs. Ha itt pénzbírsággal sújtanak bennünket, akkor azt egyszerűen levonják a tiszteletdíjból. De mi történik ott azzal a bi6. ülése 1930 január 31-én, pénteken. zottsági taggal, aki nem kap tiszteletdíjat, azonban bírságot fizethet, mert, mondjuk, elragadtatta magát egyszer és a magas, méltóságos elnöki széket megsértette ï Ezek mind olyan dolgok, amelyek a kritikát erősen kihívják és amelyeket nem lehet szó nélkül hagyni. Más kérdés az, hogy a mi felszólalásaink olyan hatással lesznek-e az igen t. belügyminiszter úrra, hogy ezen még változtatni fog a részletes vita alkalmával. Reméljük, hogy beterjesztett módosításaink alapján talán mégis meg lehet győzni a belügyminiszter urat arról, hogy ő ebben a javaslatban nagyon sok rendelkezésben téved. Ezekkel a szakaszokkal kapcsolatban, még a bizottsági vita végén a belügyminiszter úr egy meglepetéssel élt; mégpedig a 107. §-ban, amely úgy rendelkezik, hogy ezek a szakasznak a 30., a 31. és a 34—40. §-ok a törvény kihirdetése napján máris életbelépnek, míg a törvény maga csak akkor léphet életbe, amikor a főváros törvényhatósági bizottságát újból meg fogják választani. A többi tehát egy évre halasztást szenved; csak akkor lép életbe. Ezek az ügyrendi pontok azonban azonnal életbe fognak lépni. Hogy miért olyan sürgősek ezek, az magyarázatra szorul. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Jó volna tehát, ha a miniszter úr lenne szíves zárószavában kitérni arra, hogy miért kellett ilyesmit csinálni. Mert tudtommal olyan még sem volt nálunk, hogy a törvény egyik része azonnal életbelép, a törvény másik része pedig csak később. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Pedig még azt sem tudjuk, lesznek-e jövő őszre törvényhatósági választások Budapesten. Nálunk mindenre el lehet az ember készülve. Most elhalasztották, elhalaszhatják még egy évre. A többség rendelkezésére áll, határoz, a kisebbségnek pedig bele kell törődnie. Az, hogy miért kellett ehhez az eszközhöz nyúlni, hogy a törvényjavaslat egyik része azonnal életbelép, másik része pedig majd csak akkor, ha az új törvényhatóság összül, legalább is magyarázatra szorul. Van azután a javaslatnak még egy berendezése, ez pedig a törvényhatósági tanács. Nem tagadom, hogy ez egy olyan berendezés, amely jó lehetne, de nálunk, imég ha valami jót akarnak is csinálni, azt is elhibázzák; tudniillik az összetételt. Ha ezt a tanácsot a közgyűlés kebeléből választanák kizárólag és egyformán, akkor, ugyebár, rendben volna, mert hasznos munkát végezhetne. De itt a törvényjavaslatban előírja az egyik szakasz, hogy ennek az összetétele milyen legyen, hogy részben választás útján, részben kinevezés útján, részben pedig azon az alapon tevődik össze, hogy csak egy 14 tagból álló csoport ajánlhat valakit erre a tisztségre; tehát itt is az ajánlási rendszer van meg, ugyebár, amelyet — úgy látszik — nem tudnak nálunk nélkülözni. Ha ez a tanács csak így működhetik, csak így dolgozhatik, akkor természetesen az. ami helyes volna, ebből teljesen ki van zárva. Éppen ezért a magam részéről ehhez a berendezéshez ilyenformán nem tudok hozzájárulni és mint mondottam, majd lesz alkalom a részletes vitánál e tekintetben módosításokkal előállani. Mindezekből azt kell levonnom, amit a bevezetésnél mondottam, hogy ennek a hosszú szünetnek, amely hosszabbra nyúlt, mint ahogyan tervezve volt, talán az lehetne a haszna, hogy a belügyminiszter úr — meggyőződvén mindazoknak az ellenérveknek helyességéről, amelyek az ünnepek előtt tartott tanácskozásokon elhangzottak — ezt a javaslatot visszavonja és átdolgozza. Ezt én a miniszter úrnak most is szíves figyelmébe ajánlom. S ha a miniszter úr