Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-346

304 Az országgyűlés képviselőházának 31*6. ülése 1930 január 31-én, pénteken. A választásoknál az ajánlási rendszer: ez is olyasvalami, amelyet — úgy látszik — már nem igen lehet kiküszöbölni, már annyira begyökeredzett. Ajánlási rendszer mindig volt. Emlékszem arra, amikor ez a Ház csak a kiváltságosoknak a Háza volt, amikor a munkásság ide nem tudott képviselőket beküldeni, mert választójoga mem volt: akkor 10 ajánló elegendő volt arra, hogy egy képviselőt lehessen jelölni. Ma itt ahhoz, hogy egy törvényhatósági bizottsági tagot lehessen megválasztásra ajánlani, ezer aláirás kell, mert feltételezik, hogy akkor, nehezebb lesz valakit ajánlani, ha annak ellenére, hogy a választójog titkos és hogy az aláírás nem kötelező a szavazás mikéntjére, minél többnek kell nyilvánosan kiállani, hogy én meg te és a többiek ajánljuk X-et a megválasztásra. Ezer aláírás: ez már a titkos választójog rovására megy. Nemi lehet azt mondani, hogy ez titkos választójog, ha mindjárt ezer f és még talán ennél is több embernek kell kiállania a porondra és nyilvánosan bevallani azt, hogy egy szocialista képviselőt, vagy akár csak egy polgári ellenzéki egyént is kívánnak, mint törvényhatósági bizottsági tagot a főváros közgyűlésén látni. Ezt sem tudja megérteni az az ember, aki a korral haladni kíván. Igaz, hogy a belügyminiszter úr erre nézve is tett kijelentést és pedig azt, hogy aki halad, az el nem marad. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Mi szeretnénk haladni, de megakadályoznak abban és így akaratunk ellenére elmaradunk. En nem tudom, hogy az igen t. belügyiminiszter úr hogyan értelmezi ezt, de tényleg kijelentette. Én azt hiszem, hogyha a kormány ennek az országnak népét engedné haladni, ez a nép nem maradna el, ha azonban nem engedi a haladás r útjára lépni, természetes, hogv akkor más országokkal szemben elmarad. Sajnos, mi nagyon sok tekintetben elmaradtunk ahhoz képest, ami másutt már magától értetődő dolog. Azért mi még mindig küzdünk, harcolunk és még mindig nem haladunk, annak ellenére, hogy nagyon szívesen haladnánk. Ügy látjuk, hogy a törvényjavaslat célja az, hogy a fővárost engedelmesebbe^tegye, a fővárost megintse, mert nem úgy működik, ahogy azt a kormány tőle várja. Nem azért történik ez, hogy az utaik ne legyenek minél jobbak, hogy a világítás ne legyen megfelelő egy világvároshoz. Nem ilyen dolgok miatt történik, hanem azért történik, hogyha már a főváros ebben a tekintetben érdemeket szerez, ha Budapest olyan tempóban halad, hogv már az itt járt idegenek is elismerik ezt és megadják Budapestnek a dicséretet, ami kijár az ő külsősegeiért, természetes fekvéséért és gyönyörű városias jellegéért, akkor az érdem ne azoké legyen, akik ott ma közreműködnek, hanem az érdem legyen azé a kormányé, amely az ország ügyeit úgy vezeti, hogy minden szabad mozgást gúzsba kíván kötni. Mindazonáltal hiába köti itt gúzsba a kormány a szabad mozgást, mégis fejlődik a főváros és erősbödik benne az a törekvés, hogy a ma fennálló rendszer ne álljon fenn örökké. Hogy ezeket a célokat elérje a törvényjavaslat, elsősorban ki akarja bővíteni a főpolgármester hatáskörét. Békében, amikor az úgynevezett liberális' kormányok álltak az ország élén, a főpolgármesteri hatáskör tényleg reprezentációs állás volt. A főpolgármester tényleg csak a kormányt reprezentálta ott a közgyűlésen és kifelé, ma azonban a helyzet már más, s miután a mostani kormánynak még mindig nem elegendő a főpolgármesteri állás abban a formában, amelyben most van, működési hatáskört kíván neki biztosítani abból a szempontból, hogy minél jobban biztosítsa a saját befolyását egyúttal Budapest törvényhatóságára is és hogy^csak egy példával éljek, a főpolgármester hatáskörébe utalja a tisztviselők kinevezését. A főpolgármester, amint már volt szerencsém az imént megjegyezni, a kormány embere. Ha a főpolgármester fogja kinevezni a főváros tisztviselői karát is, akkor mi sem természetesebb, mint az, hogy a tisztviselői kar igyekezni fog a főpolgármester tetszését megnyerni. Nem úgy, mint eddig a törvényhatóság tetszését, mert eddig ezeket a tisztviselőket a közgyűlés választotta, tehát ezeknek a tisztviselőknek úgy kellett dolgozni, ahogyan főváros közgyűlésének megfelelt. Igyekeztek is. Pártkülönbséget nem ismerhettek. Mindenkit ugyanúgy szolgáltak ki, mint a másikat, ugyanúgy, amint itt az országgyűlés tisztviselői is bármilyen képviselőről legyen szó, ugyanúgy kiszolgálják, mint a imásikat. Ez van ma a városházán is. De ha nem a közgyűléstől függ az, hogy valakit tisztviselővé választanak, vagy hogy az illető továbbra is tisztviselő marad, akkor a jövőben a dolog természetéből folyik, hogy elsősorban a főpolgármesterhez kell neki elküldeni összes protektorait, ha vannak, hogy azok mind^ a főpolgármester kegyét szerezzék meg és kérjék ki, aki pedig itt -kegyre nem igen tehet szert, az nem is számíthat arra a jövőben, hogy bejuthasson a főváros tisztviselői ikarába. Ez is olyasvalami, ami nem az autonómia kibővítését szolgálja, nem annak adja tanújelét, hogy itt a haladás jegyében történik valami, hanem az ellenkezőjének. Azt a kevés jogot, ami eddig e téren megvolt és megvan, ez a törvényjavaslat meg akarja semmisíteni. Hogy ez tényleg így be fog következni, azt mutatják azok a kiáltó reakciós törekvések, amelyeket nem lehet tagadni és amelyekre-azt sem lehet mondani, hogy az állam biztonsága szempontjából szükségesek, amelyeknél a belügyminiszter úr nem tud példákat felhozni és nem tud rámutatni arra, hogy erre az intézkedésire azért van szükség, mert ilyen és ilyen visszaélések történtek és fordultaik elő. Nem lehetne felhozni azt, hogy veszedelmes az ellenzék a kritika miatt. Erről is hallottunk tegnap érdekes nyilatkozatot éppen gróf Apponyi Albert t. képviselőtársunktól, hogy ez a súlyos kritika, amely tegnap elhangzott, — hogyha megengedi az elnök úr ezt a kiruccanást — csak hasznos dolog lesz a párizsi konferenciára. Hogyha tehát ma a főváros közgyűlésén élesen megmondják egymásnak az emberek véleményüket, de a határozat, amelyet hoznak, a főváros érdekében van, annak jó, hasznos, üdvös, akkor nem tudom belátni, hogy miért kelljen ilyen rendelkezésekkel a mostani nem jó helyzetet még meghosszabbítani. A törvényjavaslatnak egy olyan intézkedése is van, hogy a, bizottsági tárgyalások a nyilvánosság kizárásával történjenek. Ez ellen a rendelkezés ellen az újságírók e^v memorandummal voltak bátrak előállni. Erről a memorandumról valószínűleg a belügyminiszter úrnak is tudomása van. Valószínűleg ő is elolvasta azokat az érveket, amelyek szükségessé teszik- azt, hogy ez a titkosság ne következzék be a fővárosi bizottságok tárgyalásainál. Tudni kell azt, hogy közgyűlés csak minden két hétben van (Egy hang a szélsőbaloldalon: Most még akkor sincs.) s ekkor is pár óráig tart. A közgyűléseken a részletekbe nem igen lehet belemenni. A fővárosnál a tulajdonképpeni munka a bizottságokban folyik, s ezekben folynak le azok a viták és történnek meg azok a mérlegelések, amelyek fontos ügyeknél