Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-342

208 Az országgyűlés képviselőházának 842. ülése 1929 december 18-án, szerdán. mondja: «A hitelbiztonság helyzete nem javul. Az utolsó évek átlagában, szeptember hónapban fordult elő a legkevesebb fizetésképtelenség, s az üzleti élet ilyen alakulása érthető. Az idén azonban szeptemberben a fizetésképtelenségek száma magasabb volt, mint akár júliusban, akár augusztusban és közel háromszor akkora volt, mint a múlt év szeptemberében. Október hónapban a fizetésképtelenségi esetek száma 158-ról 204-re ment, a passzívumok összege szeptemberben 6'8. millió pengő, októberben már 11'1 millió pengő. A váltó-óvatol ások száma ijesztő mértékben nő, 52'9%-kal.» Nem elég ez? Még mindig nem elég? A miniszter úr megint fel fog állani, meg fog engem vigasztalni és azt fogja mondani, hogy minden lehetőt el fog követni. Inkább ne mondjon semmit a miniszter úr! Ne vigasz­talja a kereskedőket — cselekedjék már egy­szer és mondja meg, hogy a kamattörvények módosítása a kereskedőkre nézve a legelső fel­adat Mit szól a mélyen t. kereskedelemügyi kormány, ha megnézi azt a statisztikát, amely a kereskedelem támogatására hivatott bankok mérlegeit mutatja? Itt azt láthatja a mélyen t. miniszter úr, hogy míg a magyar kereskedő­világ sírbahanyatlik és elpusztul s a gondtól és kíntól nem tud létezni, addig azok a bankok, amelyek az ő istápolásukra s az egészséges hi­telélet kifejlesztésre volnának itt, hogyan kö­vérednek és gazdagodnak. Nézze meg a mélyen t. miniszter úr a ke­reskedelmünkről és iparunkról szóló hivatalos kamarai jelentésben, hogy a budapesti tíz bank jövedelme a múlt évihez képest 25.63 millióról 32.72 millióra emelkedett. 27 százalékkal növe­kedett tehát a bankok jövedelme akkor, ami­kor a gondjaikra bízott magyar kereskedelem elpusztult, tönkrement s a kereskedők földön­futókká lettek. Hát ebbe nem lehet .belenézni? Nemcsak a kereskedelemügyi miniszter úrnak, hanem az egész kormánynak Ibele kell ebbe látni és azt kell mondani, hogy fel kell emelni a földről ezeket az embereket. Mert ha pusztulni hagy­ják őket, akkor ne higyje a mélyen tisztelt miniszter úr, hogy ön, akár a pénzügyminisz­ter úrral egyetértésiben is, adómérséklés éket és adóbehajtási kíméleteket rendelhet el. Nem lesz értelme sem a kíméletnek, sem a mérsék­letnek, mert egy fillért sem fognak tudni fi­zetni a földönfutó', koldussá tett kereskedők, iparosok és alkalmazottak. Azt hiszem, ezeknél a számioknál világo­sabban beszélni teljesen lehetetlen. Ezek a számok ^azt mutatják, hogy itt kézzelfogható nyomorúsággal állunk szemben, nem is szólva arról, hogy ha megnéznék az öngyilkosok sta­tisztikáját, látnák, hogy a kereskedők, az ipa­rosok, a tönkrement emberek hogyan ugrál­nák a Dunába, hogyan vetik el maguktól az életet. Méreg, forgópisztoly úgy járja, hogy már közönséges napiesemény, amely felett a reggeli kávénál csak továbblapoz az olvasó. Pedig mennyi sorstragédia húzódik meg ezek­ben! Egy ideig, t. miniszter úr, ezek egyéni ba­jok. Egy ideig. De amikor a járvány már ek­kora méreteket Ölt, itt már izolálással ön nem fog segíthetni. A kereskedővilág, a kereske­dői testületek, a kereskedői tömegek és adó­alany-tömegek ellene forldulnak ennek az irányzatnak és azt mondják: a türelemnek is van határa. Mert nem elegendő, ha itt egy interpelláció keretében az ember visszhangot ad ezeknek. Próbálják ínég, próbálja meg a miniszter úr a közvetlen érintkezést. Próbálja . meg a megkérdezést, meglátja, megesik o iszíve, meg kell, hogy essék a szíve és kétségbe kell esnie a magyar jövendő felett, a magyar gazdasági élet jövendője felett, ha ezt az osz­tályt, ezt az annyit tűrt, szenvedett, verejté­kező osztályt meg nem kíméli és meg nem segití. Középiparosok, kereskedők kopogtat­nak a bankok ajtaján éls azt mondják: «Uram, nézd meg, itt az üzletem. Nekem nincs ingat­lanom, nekem csak üzletem van és becsületes nevem: segíts meg.» És ha a mélyen t. minisz­ter úr a Kereskedelmi Bankban, a Hitelbank­ban, az Országos Központi Takarékban, a Le­számítoló Bankban, vagy a Pesti Első Hazai­ban egyetlenegy ilyen kereskedői váltót mu­tat nekem, amelyet tisztes kamatra eszkomp­táltak, akkor meg fogom követni ezért az in­terpellációért a miniszter urat. De én állítom és bebizonyítom, hogy ez így van: soha egyetlenegy kereskedelmi váltó hi­telre nem számíthat, amely közép-, vagy kisebb kereskedőtől származik, hanem annak vagy kis, törpebankhoz kell elmennie, vagy vidéki bankhoz, s ha ön megkérdezi a vidéki bank­igazgatót, az azt mondja: «Nem bírok neki adni 14% -on alul, mert én 8-at, meg 10-et fizetek a nagybanknak.» Ez a circulus vitiosus, ez az egészségtelen hitelélet az, a mibe bele kell pusz­tulnia nemcsak a kereskedővilágnak, hanem az egész magyar társadalomnak is, h a ezen nem segítünk. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Szíveskedjék beszédét befejezni! Gál Jenő: Mélyen t. Képviselőház! Ezek­ben csak egy reflektor fényével akartam rávi­lágítani a helyzetre s egy mementót akartam mutatni, hogy álljon meg a mélyen t. kormány ezen a végzetes úton. Folyton beruházásokról és hasznos befektetésekről beszélnek. Majd rá­világítunk arra is a következő félórában, hogy ezek elfecsérelt milliók, ezek nem hasznot haj­tók és nem segítőeszközök. En pedig azt kérem, hogy a kereskedő-osztályt, a földön fetrengő, megbukott, inzólvenciában, csődben -sinylődő kereskedő-osztályt, — amely csak kétféle: egyik az, amely nyíltan fizetésképtelen, a másik. amely titokban fizetésképtelen — ezt a szemér­mesen szegény osztályt emeljék fel és mentsék meg bennük, ha mást nem, az ország adóala­nyait, mert különben az urak végzetes pusztu­lást készítenek elő. Elnök: A keresiked elem ügyi miniszter úr kivan szólni. Bud János kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! őszintén megvallva, gondolko^ dóban vagyok, hogy válaszoljak-e tulaj donké­pen az elhangzott interpellációra. Hogy gon­dolkodóban vagyok, annak oka az, hogy az igen t. képviselő úr előre azt a nyilatkozatot tette: tudja, mit válaszol a miniszter s az őt nem fogja megnyugtatni. Ilyen körülmények között fel kell tennem a kérdést, hogy miért intézte hozzám ezt az interpellációt? De más­részt gondolkodóba kell esnem azért is, mert egészen határozottan mást vártam az interpel­lációtól. En egyrészt azt vártam az interpellá­cióból, hogy a képviselő urat. érdekelni fogja, mik a kereskedelmi kormányzat elhatározásai és szándékai ebben a tekintetben, másrészt pe­dig reméltem azt is. hogy talán ő is fog gondo­latokkal szolgálni. Sajnos mindkettőt nélkülöz­tem ebben az interpellációban. Én megszoktam azt az igen t. képviselő úr részéről, aki egyike nagyon kiváló jogászaink­nak, hogy interpellációját is mindig úgy tartja, mintha legalább is egy periratot terjesztene

Next

/
Thumbnails
Contents