Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-342

206 Az országgyűlés képviselőházának SU2. ülése 1929 december 18-án, szerdán. háború elején eladta házát, az egész vételárért hadikölcsönt jegyzett s most teljesen pusztulásnak indult és csődbe került. Talán érdekelni fogja a t. kormányt, ha másképpen nem, majd meghallja most, hogy ez a Görög István kettőszázezer pengő értékű hadikölcsönt jegyzett és mikor tönkrement, azt adta be a hitelezői védegylethez, hogy azért kellett tönkremennie, mert a közterheket nem bírta. Erre azt az ajánlatot tette a pénzügyi kormánynak, engedtessék meg neki legalább az, hogy biztosítékul letegye az állam hadikölcsön kötvényeit s fogadják el azokat biztosítékul. Erre a felelet az volt, hogy: nem. Az állam tehát, amely adósa volt Görög Istvánnak, elutasította magától ezt az ajánlatot s tönk szélére juttatta ezt a virágzó üzletet. Vagy mondjam el talán, hogy volt egy százhároméves világhírű cég, a Quenzer cég, amely százhároméves fennállása utána kénytelen volt bezárni boltját és elpusztult. Ki ne ismerte volna a Simon István céget? Simon István öngyilkos lett a tönkremenése után. Hiába volt annyi energia, annyi odaadás, hiába volt a közönségnek annyi szeretete, minden hiába volt, el kellett pusztulnia. Mondjam tovább el, hogy a Bosznai cég hogyan pusztult el Debrecenben? És mondjam el a közeli napok egyik legszomorúbb eseményét, hogy a Pesti Könyvnyomda Készvény társasa got kétszázezer pengőért elárverezték és elpusztították? Még sem lehet azt mondani, amit stereotin módon szoktak jelentgetni, amikor azt szokták mondani, hogy a konjunktúra kedvezőtlensége és az a helyzet az oka ennek, amelyet világjelenségként emlegetnek, a dekadencia. Leszek bátor bebizonyítani, hogy ezeknek a tönkrejutásoknak egyedüli oka az a helytelen gazdaságpolitika, amelyet nagyon helyesen a Kamarának, a kereskedelem és ipar részéről kiadott hivatalos jelentése, valamint a magyar gazdasági kutató intézetek jelentései bélyegeznek meg. En nagyon szeretném, ha a miniszter úr hallaná, hogyan olvasom rá az általa fenntartott hivatalos testületek jelntéseit, amelyekből talán a pénzügyminiszter urat érdekelni fogja, ha megmondom, hogy ez a hivatalos jelentés azt mondja, hogy a magyar kereskedelemnek tönkre kellett mennie azért, mert kereskedelemellenes szellem van, melyet a kormány mindenkor kimutat és a protekcionizmus és a túl adóztatás az oka annak, hogy itt a kereskedők tönkremennek. T. Ház! Mit jelent az, hogyha azt mondja a Kereskedelmi és Iparkamara a maga jelentésében, hogy a magyar kereskedőknek e mellett a pénzügyi és gazdasági politika mellett, melyet a t. kormány folytat, tönkre kell mennie és el kell pusztulnia. Számadatokkal mutatom ki, hogy melyek azok a terhek, amelyek miatt teljes lehetetlenség egy cég fennállása, hogy milyen terheket kellett fizetnie a magyar kereskedőknek azóta, hogy az úgynevezett szanálási törvény életbelépett, sőt ezt megelőzőleg. : Mélyen t. miniszter úr, aki a pénzügyminiszterségtől kezdve a gazdasági minisztériumon keresztül jelenleg az ország kereskedelmi ügyeinek intézője, kegyeskedj ék nekem megmondani, igazam van-e vagy nincs, amikor felemlítem, hogy a kereskedőnek fizetnie kellett 1921-ben vagyonváltságot, 1924-ben kényszerkö lesönt, 1921-ben rárótták a forgalmi adót, 1920-ban rárótták a fényűzési adót, az egyenes adók reformjánál rárótták az aranykulcsot, az országos betegápolási pótadónál a 16%-ot, 1925-beu ennek tetejébe adták a rokkantsági adót, a legtetejébe pedig a társadalmi biztosítónak fizetendő járulékot. Hány százalék ez, mélyen t. miniszter úr, amelyet a kereskedőnek viselnie kell? Méltóztassék hozzávenni, hogy mekkora boltbért kénytelen fizetni, méltóztassék hozzávenni a világítási effektusokat, amelyek^ az üzlet fenntartásának elengedhetetlen kellékei, méltóztassék hozzávenni, mennyit kell megtéríteni vámtételekben, amelyekre nézve majd külön szolgálok a mélyen t. miniszter úr legújabb intézkedése alapján a helyzet megvilágításával. Eziránt sincs semmi érzék. Hát nem látják, hogy évszázados cégek tönkrejutása egyúttal az alkalmazottak földönfutását is jelentig nem látják, hogy a fogyasztóközönség ugyanígy belesodródik ebbe a szörnyűséges gazdasági válságba? Hát nem ébred parányi részvét velük szemben vagy legalább egészséges gondolkodás arra nézve, hogy azt a kereskedő világot, amelynek firmája egy nemeslevél, amely ennek az országnak terheit jobban viseli, mint bárki, meg kell menteni? Nem akarom a mezőgazdasági kérdést érintve a mezőgazdát megbántani, de higyjék el nekem, hogy itt a magyar mezőgazdák telekkönyvei belejutottak a megterhelésnek olyan ágazatába, hogy az eladósodás sohasem volt akkora, mint manapság, de ha hozzávesszük még azt, hogy a magyar kereskedő hitelviszonyai olyan szörnyűségesek és elviselhetetlenek, mint ahogy majd statisztikailag ki fogom mutatni, hogy itt el kell pusztulnia lassanként mindenkinek, akkor azt kell mondanom, hogy mégis legelsősorban azokat kell megsegíteni, akik a mezőgazdasági terménvekből értékeket teremtenek, mert hiába van a jó Isten áldása, hiába terem a föld, ha annak terményeit, ha az ipar által feldolgozott terményeket a kereskedelem nem fogja tudni kivivni és értékesíteni, nem teremt valutáris és olyan értékeket, amelyek magában az áruban mutatkoznak, akkor hiába itt a sok agrárgondolat, a nemzetmentő gondolat, (Kun Béla: Az agrártársadalom most küzködik és nyomorog!) mert itt mindenkinek el kell pusztulnia. Azt mondom, hogyha ebben az országban a kereskedőket talpra nem állítják, akkor az ország gazdasági életének vége van, feltámaszthatatlanul vége van, mert kámforinjekciókkal és életelixirekkel nem lehet egészséges folyamatot teremteni. Nagyon kérném a miniszter urat, ne méltóztassék adni arra, hogy ön elmegy frakkos kereskedők bankettjére és ott hallja a bizalom csepegő szavait. (Bud Jáunos kereskedelemügyi miniszter: Az is baj, ha oda elmegyek? — Propper Sándor: Baj az, hogy nem cselekszenek utána semmit!) Az a baj, hogy Ön a bankettre elmegy és nem a boltokba megy. Menne be ön a boltosokhoz és hallaná meg ia miniszter úr keserveiket és jajaikat, nézné meg az üresen tátongó üzletet és kérdezné meg: ön nem volt t. barátom a banketten. Mondanák meg neki, hogy azért érdeklődöm a sorsa iránt északkor meghallaná, hogy: én nem bankettre járok, én nem tudok ünnepelni, nekem csak hétköznapjaim, keserves, gonddal terhes hétköznapjaim vannak. Ezeket keresse fel a miniszter úr. Nézze, mélyen t. miniszter úr, van itt egy pár dokumentum, amelyekből talán majd a mélyen t. Képviselőház jelenlévő tagjai okulást meríthetnek. A mélyen t. kormány 1929. október 6-án rendeletet adott ki, a kivételes hatalom alapján, a vámtörvényben biztosított felhatalmazás alapján, amelyben azt mondota, hpgy ezentúl — mégpedig már novemberi hatállyal — felemeli bizonyos áruk vámját a duplájára. Például olvasom, a következőket mondja (olvassa): «A mérleg és alkotó részei