Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-342

204 Az országgyűlés képviselőházának 342. ülése 1929 december 18-án

} szerdán. ez az a vezetés, amelyet ők a demokratikus közönségnek Ígértek. (Sándor Pál: Hát ki az ökör?) De akárhogyan dől el ennek a kérdésnek sorsa, az ő személyükre nézve véleményem szerint eljött a leszámolás ideje. Ez elől nem lehet kitérni a különben általam igen nagyrabecsült Eber Antal t. barátomnak kristálytiszta rabulisztikájávai, aki úgy állítja fel ezt a kérdést, hogy e törvényhatóságnál nem az autonómiáról, vagy diktatúráról van szó, hanem arról, hogy a Kozma Jenő és Wolff Károly tényleges diktatúráját a jóakaratú kormány bizonyos tekintetben mérsékelje. (Derültség a jobboldalon.) Azt mondja ez a cikk: «A törvényjavaslat nem azt a kérdést dönti el, vájjon a főváros nagy kérdéseinek elintézésénél a főváros népének, vagy a kormánynak akarata érvényesüljön, hanem csak szelíd, bátortalan kísérletet tesz annak az érdekében, hogy ne kizárólag a két pártvezér egyéni akarata, sokszor szeszélye érvényesüljön, hanem e mellett, vagy ezzel szemben kibontakozhassék a kormánynak országos szempontból kialakult véleménye.» Gyönyörű mondat az, ami utána következik: «Ha valóban az volna a kérdés, vájjon a főváros intelligens milliós népének akarata korlátok nélkül legyen-e úr a saját sorsának intézésében, úgy erre feltétlenül igennel válaszolunk.» Hát t. Ház, ne dugjuk a fejünket a homokba! Arról van most szó, hogy Budapest polgárságának akarata érvényesüljön-e, vagy pedig érvényesüljön egy diktatúra, (Ügy van! a szélsőbáloldalon.) amely az igen tisztelt két képviselőtársamnak a kormánnyal és a belügyminiszterrel megkötött paktumában bírja aLapját. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nekem nem Kozma Jenő képviselőtársam és Wolff Károly képviselőtársam személye ellen van kifogásom. Az ellen az erkölcstelen szerződés ellen van kifogásom, amelyet ők a r belügyminiszter úrral kötöttek Budapest választóközönsége ellen. (Seitovczky Béla belügyminiszter: Es ha nincs?) De van, mert itt van az írásos dokumentum, ez a javaslat. (Zaj jobb felől. — Propper Sándor: Kozma nem is tagadja! Van, vagy nincs?) Kézfogással megpecsételték. Hagyjuk a kulisszatitkokat ! Aki ez uralom ellen küzd, annak nem mentséget kell keresnie e harc elől való^ kitérésre, hanem küzdenie kell e javaslat ellen és a javaslatot képviselő kormányzat ellen. Az én véleményem szerint többről van itt szó, mint személyek uralmi harcáról. (Zaj.) Az a kérdés, amit Hunyady Ferenc t. képviselőtársam felvetett: akarunk-e autonómiát, vagy nem akarunk? Akarjuk-e azt, hogy szembefordulva az egész világ fejlődésével, elzárjuk magunktól az autonómia gondolatát a centralizmus, vagy, ha úgy tetszik a diktatúra kedvéért? (Jánossy Gábor: Ezt senki sem akarja! — Propper Sándor: Csak a kormány akarja és maguk megszavazzák! — Jánossy Gábor: Az sem akarja!) Ne méltóztassanak azt hinni, hogy az a harc, amely ma itt folyik ebben a Házban, azonos azzal a harccal, amelyet valaha a municipalisták és centralisták vívtak egymással. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon-) Akkor más volt a helyzet. A centralisták azért küzdöttek a municipiumok ellen, mert az ősi megyei intézményt nem tudták összhangba hozni a valódi népképviseleti alkotmánnyal. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A mai centralisták azért ítélik halálra az autonómiát, mert a megmaradt autonómiát, a polgárság önkormányzatát nem tudják összhangba hozni azzal a törekvéssel, amely odairányul, hogy a parlamentet félretolják a maguk kormányzatának útjából. Akarunk-e autonómiát, vagy nem akarunk? Reám nézve ez a kérdés nem kérdés és meg vagyok győződve: senkire nézve, aki — mint a miniszterelnök úr mondja — egy kissé tovább lát, mert meggyőződésem szerint az igazi autonómia a bolsevizmus elleni küzdelem legélesebb és leghatásosabb fegyvere. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Csodálatos dolog, f hogy felfedeztük azt az igazságot, hogy minél több kisexisztenciát teremtünk a vagyoni exisztenciák sorában, annál erősebb a társadalom polgári alapzata. De nem akarjuk levonni a konzekvenciát a közjogi téren és a jogok terén, nem akarjuk belátni, hogy a diktatúrának legjobb melegágya az olyan kormányzat, ahol a polgárság kirekesztve saját sorsának intézéséből, tehetetlen játékszere egy autokratikus erőnek. T. Ház! Nem régen kezembe került a XVI. század forradalmairól írt német munka, amelyben egy nagyon konzervatív, sőt tovább miégyek, egy erősen klerikális író kifejti a maga véleményét. Ebben olvastam a következő idézetet, amelyet a Kölnische Zeitungnak szentpétervári tudósítója küldött 1881. december 20-án, tehát idestova 50 évvel ezelőtt a lapjának. A következők vannak benne (olvassa): «Alig lehet a 20 és 40 éves kor között olyan férfit találnunk, aki ne ilyen veszélyes úton haladna, amelynek végcélja a nihilizmus, vagy jobban mondva a forradalom. Éppen most érik a századokig ápolt központosítás gyümölcse, amely a cári intézményen kívül minden más életet elhervaszt. Aggódva kutatnak erők után, amelyeket a székvároson kívül a forradalom és a ledérség ellen igénybe vehetnének. A következmény nem fog elmaradni. Látni fogjuk a giirondistákat, a bürokrácia legélesebb eszű liberálisait a kormányrúd mellett és azután látni fogjuk őket, mint az 1792-ikieket, elesni. Ma a cár éppúgy elzárkózik Gacsinában, mint egykor Lajos Versaillesban, de futni lesz kénytelen és akkor Moszkva lesz az egyetlen menedéke.» T. Ház! Kísérteties hatással volt reám ez az idézet: ez a prófécia nem vált be, mert a cárnak Moszkva sem adott menedéket. Azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy a fővárost olyanok vezessék, akik előre is tudnak látni egy kicsit. Az elmúlt tíz év engem szerénységre tanított: nekem egyetlen aggódó vágyam, hogy ezt a szerencsétlen nemzetet végre olyanok vezessék, akik legalább a múltból és a múlt tanulságaiból tudnak^ látni és tanulni. Csak még két rövid megjegyzést. Az egyik a passzivitásra vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) En soha a passzivitás fegyverét nem helyeseltem, (Helyeslés a jobboldalon.) itt azonban nem taktiikai kérdésről van szó. Itt nem arról van szó, hogy taktikából én elhatározom-e a passzivitást vagy sem, mert ez a törvényjavaslat maga

? passzivitásba kényszeríti Budanest lakosságát. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Önérzetes polgárnak és munkásnak nem lehet véleményem szerint más feladata, mint hogy megtagadja a közreműködést egy olyan maskarában, amely maskara az ő életexisztenciája ellen irányul. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A másik megjegyzésem Szilágyi Lajos t. képviselőtársamnak a közigazgatási bizottságban elmondott néhány szavára vonatkozik. Szilágyi Lajos t. képviselőtársam a közigazgatási bizottság utolsó' ülésén, talán utolsó argumentum gyanánt, odavágta t. képviselőtár-