Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-342

Az országgyűlés képviselőházának 342, kitartást, ők tehát, akikben mindezek a szempontok maradéktalanul élnek ma is, nem lehetnek és nem is autonómia-ellenesek. Az ő számukra azonban az autonómiának egészen más jelentősége, merőben más értelme van, mint a mi szemünkben. Az az autonómia, amelyet ők kívánnak fenntartani, két szellemmel van átitatva. Az egyik az a céhszellem, amely minden foglalkozásban és minden jogban a zárt szám rendszerét követeli, a másik pedig az a mentalitás, amely már hozzászokott ahhoz, hogy^ semmiféle kérdésből önéraeti kérdést ne csináljon. Jóban voltak a kurucokkal és jóban voltak a labancokkal, küldöttséget vezettek a törökhöz és küldöttséget vezettek a németekhez; március 15-én Kossuthot ünnepelték és október 6-án Haynaut éltették. A fontos csak az volt, hogy azok az előjogok a kis csoport számára megmaradjanak. Ugyanebből a szellemből, a céh-szellemből folyik azután ennek ia rétegnek ádáz ellenszenve az ipari munkássággal szemben. Nem akarják, hogy a városiasság előnyeit mások is élvezzék; nem akarják, hogy a magisztrátus ügyeibe mások is beleszóljanak; visszasírják azokat a régi jó időket, amikor a Freudenthalok, Lerchenfeldek és Karpfensteinek igazgatták ezt az akkor még német várost. Ebből a gyűlölségből, ebből az ellenszenvből folyik az is, hogy abban a pillanatban, amikor intézményes biztosítékot kapnak arra nézve, hogy a hergelaufenereket kisemmizik, (Peyer Károly: Hat évi helybenlakás! Át tetszett venni!) akkor minden aggodalmuk és minden fenntartásuk elvész, megszűnik, mert biztosítva érzik a régi kaszt zártságát, mert azt látják, hogy a császári pátenseken nyugvó előjogaikat az alapjában tőlük idegen és gyűlölt magyar feudalizmus sem akarja megnyirbálni, megmozgatni. Egészen különös szerepcseréje ez a történelemnek; nincs többé császár, a feudalizmus összefog a burgerrel, hogy kisemmizze a polgárt, a szónak nem osztály-, hanem politikai értelmében. Ha most belekapcsolódunk az ipari munkásság kérdésébe, ha vizsgáljuk, hogyan álla magyar históriáiban az ipari munkásosztály a városiasulás és általában a városok problémájával szemben, akkor nem. szabad megfeledkeznünk azokról a kőművesekről, akik az első emeletes házat r építették Budapesten, azokról a kovácsokról éls lakatosokról, akik Ganz Ábrahám kis műhelyében először vitték világhírre a magyar munkás nevét, azokról a nyomdászokról, akik kiszedték a márciusi ifjúság tizenkét pontját, arról a magyar proletariátusról, amely a jobbágyság utókövetkezményei elől emigrált a városba és tette ezt a várost a Nyugathoz húzó és a Nyugatot megértő polgársággal együtt nyugativá, magyar nyelvűvé, amely ragaszkodott ehàez a városihoz, amely pedig eddig őt soha el nem kényeztette, ragaszkodott hozzá azzal a szeretettel, azzal a megbecsüléssel, amely az ő forradalimi írójának, Táncsics Mihálynak ^ Budapest szépítéséről szóló egyik könyvecskéjéből oly melegen árad felénk. Ha tehát a javaslat védőit és támadóit nézzük, akkor azt látjuk, hogy ketten vagyunk autonólmisták. Az egyik a burgerek pártja, a másik a nyugati levegőt szívott polgárság és az ipari munkásság egyesülése. A bürgeret autonómiája a középkori falakkal körülvett városideál, amikor nyolc órakori becsukják a kaput és azon túl tisztességes személy nem «strabancol» az utcán, azon túl, a Városkapu becsukása után tisztességes szándékú emberülése 1929 december 18-án, szerdán, 185 nek nincs keresnivalója a falak közelében. Az ő szemükben a Stadtherr fogalma azonos á Hausherr fogalmával. Ezzel ellentétben a mi városi autonómia ideálunk nem épít sem királyi, sem feudális kegyekr'e; a mi városi autonómiánk alapelve a város teherviselő rétegeinek önrendelkezési joga. (Igaz! Ügy van! a szélsâbaloldalon.) Mert, amikor teherviselő rétegekről beszélünk, akkor igenis, beleértjük, sőt elsősoriban beleértjük a munkásosztályt, hiszen a kormány adópolitikája úgy vanmegkonstruáilva, hogy f minden teher végső fokon ezt a réteget uzsorázza ki, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) ettől a rétegtől veszi el a megélhetéshez iszüksléges falatot. Elnök: Kérem, t. képviselőtársam, méltóztassék tartózkodni olyan megjegyzésektől,;... Kéthly Anna: Visszavonom. Elnök: ... amelyek az osztályok között gyűlöletet szítanak. (Helyeslés a jobboldalon. — Csontos Imre: Meg vagyon írva, el kell mondania! — Jánossy Gábor: Gyöngéd lélekkel mindjárt visszavonta! — Peyer Károly: Azért a lényeg csak megmarad!) Elnök: Kérem a képviselő urat, tessék csendben maradni. (Propper Sándor: Majd én megmondom és nem vonom vissza! — Zaj.) Kéthly Anna: Egy pillanatig se tessék azt gondolni, hogy mi ennek a városnak tradicióit nem tartjuk tiszteletben és nem becsüljük. Igenis, a városi hagyományok előttünk is tiszteletben állanak abban a formában, hogy mi ezeket a tradíciókat, mint a fejlődés alapjait tekintjük, de ezek a tradiciók gyűlöletesek előttünk abban a pillanatban, amikor a megkövesedést akarják jelenteni, amikor & történelmet, ezt az örök mozgót megállásra akarja kényszeríteni a feudalizmussal koaleált burgerszellem. Mit csináljon az ipari munkásság, mit csináljon a haladó szellemű polgárság? Ismételje meg a római kivonulást, vagy tegyen úgy, mint a középkor agyonsanyargatott jobbágysága: költözzünk el a burgerek városából, amely a mi verejtékünkből naggyá lett és a mi verejtékünkből lett igazán várossá? Vigyük magunkkal azt, ami a legfontosabb a hatalom számára: az adóalanyiságát a város haladó rétegeinek és ezzel a kezünkben alapítsunk a magyar pusztában új várost? Vívjunk küzdelmet, amint tegnap éppen közbeszólásként mondották, ezzel a javaslattal? Ezt a formát megismételni nem lehet. De nincs is már szükség a XX. században ezekre a módszerekre, mert mi a jelenlegi városiasságnak igenis, pillérei vagyunk, a város irányításában helyünk és szavunk van és amikor ezt a törvényjavaslatot állítják elénk, akkor ezt a helyünket és ezt a szavunkat vonják tagadás alá. Mi megkeressük és meg fogjuk találni erre a tagadásra a méltó választ, mert nekünk valóban ügy a mi osztályunknak hatalmi helyzete, de ügy maga Budapest is, Budapest székesfőváros, mert Budapest — hiába öltögeti nyelvét reáaz ellenforradalom, hiába nevezték el bűnös^ városnak — ma az országnak reprezentánsa és ennek oka nem az a büszke szó, amit a székesfőváros elnevezés ad neki, Budapestnek, ennek a királytalan regnumnak. Budapest éppen a munkásosztály és a haladó polgárságnak jóvoltából valóban a gyűjtőfogalma mindannak, ami Magyarországod Magyarországnak Európához való csatoltságát jelenti. (Jánossy Gábor: Mind igaz!) Lehet, hogy a kormány vendégei megnézik a délibábot, sőt egyesek lelkesülni fognak a lillafüredi nagyszállóért is, (Propper Sándor: Még mindig nincs meleg víz, ez a vicc! De négymilliót már