Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-341
Àz országgyűlés képviselőházának BUI arra, hogy a törvényjavaslatnak politikai célja a polgárság túlnyomó többségének akarata ellenére a városi ügyek intézésében vezetői, döntő és főleg kegyosztó szerephez juttatni a városi kormánypártot. (Bródy Ernő: Állástosztó szerephez!) Ezt kívánják önök. (Jánossy Gábor: Ezt senki sem kívánja!) Kérem, ne tessék legyinteni, tessék kegyes figyelmét fejtegetéseimnek szentelni (Jánossy Gábor: Csupa figyelem vagyok!) és minthogy feltételezem azt, hogy mélyen t. képviselőtársamnál ez nem pusztán egy spanyolfal, (Jánossy Gábor : Nem!) amely mögé a maga kormánypártisága elvonul, azért talán sikerülni fog őt meggyőznöm,, nemcsak a folyosón, hanem talán idebenn is. Azt kívánják önöktől, hogy a párt a saját hatalmi érdekei alá rendelje az általános, egyetemes érdekeket, a politikai és a gazdasági erkölcsnek parancsait is. Hát, én nem vindikálok sem magamnak, sem az én ellenzéken ülő többi képviselőtársaimnak egy finnyásabb erkölcsi felfogást, mint amilyent én a túlsó párton ismerek. (Gáspárdy Elemér: Na, na! Kikérjük magunknak! — Rassay Károly: Miért? Nem értette talán meg? — Jánossy Gábor: Helyes! Jól mondja Baracs Marcell képviselő úr! —Zaj.) Mondom, én nem vindikálok magamnak egy finnyásabb erkölcsi felfogást, mint amilyet önökben is tudok. (Rassay Károly: Nem értette meg Gáspárdy Elemér képviselő úr. —Szilágyi Lajos: Megint nem figyelt ide! — Zaj. — Elnök csenget — Jánossy Gábor: Igaza van, tökéletesen korrekt! — Szilágyi Lajos: Önmagán fog nevetni, ha a gyorsírói jegyzeteket elolvassa!) Nemcsak egy negatívum van abban, amikor azt mondom, hogy magamnak nem vindikálok egy finnyásabb erkölcsi felfogást, hanem ebben van az a pozitívum is, hogy önökben is tudom az erkölcsi érzésnek azt a teljességét, amely az inkorrekt, unfair dolgoktól tartózkodik. (Propper Sándor: Ezt Gáspárdy Elemér kikéri magának!) Most önökkel akarnak vállaltatni egy ódiumot, amelyet egyéni korrektségükben elhessegetnének maguktól. Hát, nem látják önök, t. képviselőtársaim, hogy az a közigazgatási épület, amelyet önök által a fővárosnak emeltetni akarnak, Vörös Malomnak van szánva, a Molnár Ferenc darabjának teljes szereposztásával és azzal a rendeltetéssel, hogy annak hengerszékén megőröljék az utolsó polgári gerincet, becsületet, tudást, elvhűséget, hogy azután a hengerszék őrleményét a hengerszék alá helyezett kormánypárti ládában az önök garatjára öntsék? (Kuna P. András: Kicsit nagy t mondás van benne! — Friedrich István: Na, éljen Kuna bácsi! — Peyer Károly: A garatról volt szó! — Farkas István: Viszket a garat! — Derültség és zaj. — Elnök csenget. — Propper Sándor: A garatot megértette belőle!) Önök azt hiszik, hogy túlzok. Hát, bizonyítani fogok. Hogy a belügyminiszternek, a kormánynak politikai elgondolásait és végső célzatait teljesen megismerjük, vissza kell nyúlnunk a belügyminiszter úr eredeti tervezetére és azután összehasonlítanunk, hogy ez az eredeti tervezet az előttünk levő törvényjavaslatban milyen változásokon ment át. Ennek az eredeti tervezetnek politikai elgondolásai voltak: egy még főpolgármesternek nevezett omnipotens főispán és egy monopolisztikus hatalommal felruházott^ városházi kormánypárt. Ezért kellett a főispánt azzal a szertelen beavatkozási és kinevezési jogkörrel felruházni, egy olyan kinevezési jogkörrel, amely még az üzemek igazgatósági elnökséülése 1929 december 17-én, kedden. .167 geire és .az üzemi igazgatóságok fele tagjaira is kiterjedt volna, sőt kiterjedt volna az ügyek zömét intéző hivatott intézőtanács fele tagjaira is. Ez igen egyszerű probléma volt, a megoldása is egyszerű volt. Szövevényesebb volt már annak a másik problémának megoldása: hogyan lehet a kormánypárt egyeduralmát a városházán megteremteni.^ A kormánypárt ugyanis az utolsó községi választás alkalmával a szavazatoknak körülbelül 8%-át nyerte el. (Friedrich István: Mennyit?) Nyolc százalékát. (Friedrich Istán: Nagyon kevés, kérem! — Peyer Károly: Mi az, hogy kevés? Sok! — Friedrieh István: Nyolc százalék, Jánossy képviselő úr, nyolc százalék! — Jánossy Gábor: Rendben van! — Zaj. — Elnök csenget — Peyer Károly: Ez a bolsevista rendszer, amikor a kisebbség diktál!) Már most micsoda szövevényes törvényhozási és igazgatási művészet kell ahhoz, hogy ebből a pártocskából, amely a választópolgárok akaratának csak nyolc százalékát képviseli, mint szervezzék meg a városházi diktatúrát! Erre szolgált volna elsősorban a választási rendszernek bizonyos igazítása, erre szolgált volna az albérlői szakasz, ezt szolgálta volna az ajánlási rendszer. Talán ezek segítségével ez a pártocska már bizonyos megduzzasztott számmal (Rassay Károly: Tizenhárom százalékkal!) kerülhetett volna be a törvényhatósági közgyűlésbe, tehát gondoskodni kellett a törvényhatósági közgyűlésnek olyan megszervezéséről, amely alkalmas legyen még ezt a pártooskát is lehetőleg majoritássá növelni. Ezért kellett leszállítani a szabadon választottak számát s ezért kellett aránytalanul megnövelni az egyéb jogcímesek számát, akik azután a kis szabadon választott csO'portocskiával egyesülve a törvényhatósági bizottságnak esetleg már a többségét alkothatták volna. De még ez se volt bizonyos, különösen akkor nem, ha ennek a tervnek keresztülvitelénél még a keresztény községi pártot is le kellett volna gázolni, tehát egy másik, egy radikálisabb eszközhöz is kellett folyamodni, ez pedig abban állott volna, — úgy-e belügyminiszter úr? — hogy az ügyek intézésének zömét, gerincét, derekát áttesszük az intézőtanácsba, ahol azután a főpolgármesternek már említett kinevezési jogánál fogva a kormánypárt az abszolút többséget nyerte volna el automatikusan, úgy, amint a majoritás részére biztosítva lett volna — éppen a főpolgármester kinevezési joga alapján — egy talán még fontosabb szempontból: az üzemeknek igazgatóságainál is. «Gottes Segen einzig und allein bei Kohn», hirdette r valamikor a hamburgi sors jegyüzlet: Isten áldása egyedül és kizárólag Kozmánál. (Élénk derültség. — Bródy Ernő: Kohn magyarul Kozma?) Ezt harsogta volna ez a fővárosi törvénytervezet minden fővárosi polgárnak a fülébe, akit ügye, vagy üzlete a főváros közigazgatásával vagy üzemeivel hozott volna kapcsolatba. (Sándor Pál: Hát, ez nagyon kozmás!) A politikai elgondolás végső foka t-ehát az volt, hogy érdekeinek szarvánál és egyéni hiúságának üstökénél fogva beleterelje a kormánypártnak táborába azt a nyakas budapesti polgárt, akinek ellenzéki hajlamossága a kormánypárt táborát eddig mindig elkerülte. (Peyer Károly: Hogy azután a tőgyét fejhessék! — Jánossy Gábor: Nem lehet kényszeríteni, ha nem akarja! Titkosan szavazhat!) Kérem, én hajlamos vagyok a naívságot a végletekig elhinni, de majd erről is felvilágosítom a t. képviselőtársamat.
