Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.
Ülésnapok - 1927-341
Az országgyűlés képviselőházának gondolni, hogy az igen t. belügyminiszter úr az önkormányzat tudatos ellensége és szándéka fokozatosan, lépésről-lépésre csökkenti az önkormányzati hatáskört. Arra kell gondolni, hogy számított nemcsak a közvéleménynek, hanem a parlament nagy részének is ezen szándéka folytán várható ellenkező állásfoglalására és ezt az állásfoglalást is nagy bölcsen beállította számításába. Előterjesztette azt az előadói tervezetet, amelynek változatlan elfogadása az autonóm jogoknak majdnem teljes megsemmisítését hozta volna. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Most is úgy van!) A javaslattal szemben egyhangúan megnyilvánuló kritikának, ellenhatásnak hulláma előtt pedig hirtelen és tervszerűen, a küzdelemnek minden mellőzésével engedni látszott, bizonyos számú és meglehetősen jelentékeny engedmények által az ellenállásnak élét vette és arra számított, hogy a sok engedmény, a sok kiegyezés, a sok paktálás után az eredeti javaslatból még mindig megment annyit, amennyi az autonómia fokozatos csökkentésének jelentékeny stációját fogja jelenteni. Ez az a taktika és ez az az eljárás, amely előttem szimpatikus nem lehet, mert az centralizációról és az autonómiáról a legkülönbözőbb képpen lehet gondolkozni és nem veszem zokon senkitől sem, ha az autonómia fokozatos csökkentésére és a centrális hatalom erősítésére törekszik, ha ez nyilt fegyverekkel és becsületesen, nyíltan vallott meggyőződés alapján történik. A miniszter úr azonban a mellett, hogy sorozatos törvényalkotásaiban magát az autonómia barátjának vallja (Baracs Marcell: Mondja!) törvényről-törvényre jobban és jobban szűkíti és korlátozza az önkormányzat jogkörét. Nem nyíltan száll vele szemben, hanem titokban és az önkormányzatot nem mint nyilt ellenség, hanem mint kétes jó barát töri meg. (Farkas István: Jezsuita módra! — Zaj. — Pakots József: Itt szereti a titkost! —• Baracs Marcell: A szavak és a cselekedetek ellentétére utal a szónok! — Zaj. — Elnök csenget.) A magyar törvényhozás nemes tradicióit túlságosan tisztelem ahhoz, semhogy az ilyen taktika meghonosodását a magyar törvényhozás berkeiben kívánatosnak vagy örvendetesnek tekinteném. (Pakots József: Egészen új tudomány!) Ami imagát a törvényjavaslat bírálatát illeti, (Halljuk! Halljuk!) .az általam beterjesztett 53 módosításban igyekeztem ennek a törvényjavaslatnak pozitív kritikáját adni. Elmondottam bennük azt, hogy mit tartok rossznak, azáltal, hogy indítványt tettem az általam kifogásoltak pótlására. Ezeknek indokolását a részletes vita során kötelességszerűleg fogom előadni, engedjék meg azonban, hogy észrevételeimet addig is négy főcsoportban itt elmondhassam. Az első kérdés, amellyel foglalkozni óhajtok, a főpolgármesteri hatáskör. Véleményem szerint egészen kétségtelen és senki által tagadásba nem vehető, hogy a főpolgármester a kormánynak főhatósági jogok részbeni gyakorlására delegált bizalmi embere, (Ügy van! Ügy van! half elöl.) aki elsősorban hivatott az autonómia működésének ellenőrzésére. Az ő állása és hatásköre lényegileg teljesen azonos a vármegyékben és törvényhatóságokban működő főispánéval. (Rothenstein Mór: Nem is egyéb, mint főispán!) Hogy ez mennyire így van, kiderül az 1870 : XLII. törvénycikkből, amely először állapítja meg, hogy a végrehajtó hatalom képviselője a fővárosi törvényhatóságnál nem főispánnak, hanem főpolgármesternek neveztetik. Tehát csak az elnevezésben disztingvál (Rothenstein Mór: Restellik azt! — Elnök csenget) és . ülése 1929 december 17-én, kedden. 157 úgy intézkedik, hogy a törvényhatósági bizottság által választott három jelölt közül ő felsége a király a belügyminiszter előterjesztésére kinevezi a főpolgármestert. Az 1872 : XXXVI. te. 68. §-a azonban ezen változtatást eszközöl, mert itt a kormány központi jogait sérelmezve látja és úgy határoz, hogy ő felsége a király a belügyminiszter előterjesztésére három egyént jelöl, (Ügy r van! a baloldalon.) akik közül a törvényhatósági bizottság hat évre megválasztja a főpolgármestert. E törvény bizottsági jelentésének indokolása a következőket mondja (olvassa): «Ez azért van, hogy azon egyén választására, aki hivatva van a kormány szándékait a törvényhatóságban képviselni, a főbefolyás az állam kormányának tartassék fenn.» Ügy látszik, akkor őszintébbek voltak a kormányok (Ügy van! a baloldalon.) és megmondották, amit gondoltak. Ebből a törvényből kitűnik az, hogy a főpolgármester személyének megválasztásánál a hármas jelölés által a főbefolyás a kormány részére tartatik fenn, hogy a választás koncessziója által a törvényhatóság részére is némi befolyást akar a kormány engedni, végre, hogy a hat évre szóló választás által a kormány esetleges önkényével szemben a főpolgármester függetlenségét óhajtja ez a törvény erősíteni, azért, hogy a főpolgármester a székesfőváros érdekeit lehetőleg védelmezze és azokat a kormány kívánságával összeegyeztesse. Ebből a törvényből világosan kiderül, hogy a főpolgármester hatásköre lényegileg azonos a főispánéval és hogy állását mint a kormány bizalmi embere tölti be. Ezt a hatáskört és ezt az állást a jelenlegi törvényjavaslat is látszólag változatlanul kívánja fenntartani, amit az is bizonyít, hogy a kormányzó úr ő főméltóságának szintén a belügyminiszter előterjesztése alapján történt jelölésére választják meg három tag közül a főpolgármestert. Az a tény ellenben, hogy a fővárosnak az összes magyar törvényhatóságok közül egyedül van meg a joga arra, hogy kormányzói előterjesztés alapján a kormány ellenőrző- és biaalmiférfiát maga választja, legalább szerintem nem jelenti a kormány bizalmifér fia számára azt a jogot, hogy az autonómia rendelkező és végrehajtó jogának is részbeni hordozója legyen. Hiszen a főbefolyás, ahogy ezt az 1872-iki törvény hasonló rendelkezésének indokolása világosan kimondja, továbbra is a kormány kezében marad. Ez a választási jog kizárólag udvariassági aktus az ország első, legintelligensebb és legnagyobb törvényhatóságával szemben. De ha ennek az udvariassági aktusnak folytán a kormány messzemenő rendelkezési és végrehajtói jogot arrogálna a maga bizalmiférfia számára, meg vagyok róla győződve, hogy az autonómiának minden igaz híve sokkal szívesebben nyugodnék bele a kormányzó ő főméltósága által gyakorolt egyenes kinevezési jogba, feltéve, ha evvel kapcsolatosan a főpolgármester úr jogköre az autonómia szellemének megfelelően kizárólag az ellenőrzésre volna korlátozva és nem terjedne ki az autonómia és az általa választott tisztviselők részére fenntartandó végrehajtói és rendelkező jogra is. Azonkívül azonban a 7. § második bekezdése az autonómia szempontjából igen súlyos sérelmet tartalmaz, mert kimondja azt, hogy a törvényhatósági bizottság által hat évre vá j lasztott főpolgármestert az államfő a belügyminiszter előterjesztésére állásától bármikor felmentheti. Ez a szakasz a választásból származó jogállapot alapját rendíti meg. (Ügy van! 25'
