Képviselőházi napló, 1927. XXIV. kötet • 1929. december 05. - 1929. február 07.

Ülésnapok - 1927-340

Az országgyűlés képviselőházának HO. ülése 19É9 december 13-án, pénteken. 147 törvényhatósági tanács, úgy van megkonstruálva, hogy abban teljesen kizárt lehetőség az, hogy ott valaha is más akarat érvényesüljön, mint az az akarat, amelyet a főpolgármester révén a kormány képvisel. Ott, ahol 14 a választott bizottsági tag, hat, a főpolgármester által kinevezett bizottsági tag s a főpolgármester, a polgármester és az alpolgármesterek kollégiuma dönt fontos vagyonjogi kérdésekben, ahol igen könnyen el lehet intézni azt, hogy mindig és minden ügyben biztosítja a kormány a többséget a onaga számára, ahol olyan ügyeket visz be, amikről azoknak a törvényhatósági tanácstagoknak halvány sejtelmük sincs, hogy miként kerültek oda s motívumait sem ismerik, ahol tehát jóhiszeműen, a dolgok nemismeretében nyugodtan hozhatnak határozatot: ott az ilyen ügyek mögött kipuhatolhatatlan, hogy micsoda anyagi szándékok rejtőznek, kik fognak ott anyagi előnyöket élvezni, micsoda közbenjárók indították el ezt vagy azt az ügyet, akár az építkezésnél, akár mindenféle telekvásárlásnál, vagy egyéb, e fajta vagyonjogi kérdésnél? T. Ház ! Nekem az az álláspontom,^ és ezt az álláspontot az önkormányzat szellemében gyökerezőnek állapítom meg, hogyha már az önkormányzat fejlődése természetszerűen odáig jut a mai modern közigazgatási élet mellett, — odáig kell hogy jusson — hogy a régi tanácsrendszer megszűnik, — amit nem sáratok el mostan (Fábián Béla: Még az is ezerszer jobb volt, mint ez a rendszer!) — akkor igenis, egy városi választmánynak kellene intéznie

r Budapest közigazgatási és gazdasági ügyeit és gyakorolnia önkormányzatát. A városi választmánynak ez a gondolata már megvolt programúiképpen f a mi pártunk halhatatlan vezérének elgondolásában, és úgy látszik, hogy ezt a régi gondolatot akarják honorálni a törvényhatósági tanácsban, a kisgyülésben. Igen, csak ennek a törvényhatósági tanácsnak tisztán választott tagokból kellene rekrutálódnia, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) tisztán választott tagokból, akik maguk válasszák meg a maguk iclnökét, vagy legrosszabb esetben — nem mondom, hogy rossz esetben, de legfeljebb — a polgármester lehetne az elnök, de semimiesetre sem a főpolgármester. Általában a főpolgármesternek azt a szerepét, amelyet ez a törvény számára biztosít, (Bródy Ernő: Hallatlan! Dalai Láma!) annyira elhatalmasodottnak látom, hogy itt ezen a személyi kérdésen keresztül kapja először a halálos csapást az önkormányzat. 1872-ben, amikor a fővárosi törvény tárgyalása volt, volt egy olyan javaslat a Ház előtt, hogy a szakbizottságokban a főpolgármester elnököljön és akkor Tisza Kálmán volt az, aki az önkormányzat védelmében ez ellen kifogást tett. Tisza Kálmán javaslata alapján maradt ki a javaslatból a főpolgármester és került be a polgármester. 1872ben az akkor megalkotott fővárosi törvényt is reakciósnak ítélték az akkori törvényhozás baloldali tagjai. Azt mondották, hogy európai reakció és érdekes dolog, hogy akkor merült fel először az érdekképviseletek eszméje. Akkor történt az, hogy báró Podmaniezky Frigyes azt ajánlotta, hogy úgy alkossák meg a törvényt, hogy Budapest székesfőváros 400 tagot válaszszon, azonban ebben a 400-ban 350-en legyen szabadon választott, öt érdekképviseletnek pedig 10—10 tagból álló csoportja egészítse ki 400-ra a létszámot; ajánlotta, hogy az ügyvédek, mérnökök orvosok stb. mind képviseletet nyerjenek a törvényhatóságban. Akkor állott fel ezzel szemben az egyik képviselő, Horn Ede, aki később államtitkár is lett, aki kijelentette, hogy már maga az egész törvényjavaslat az európai reakció jegyében született és az, amit báró Podmaniczky Frigyes ajánlott, már kínai reakció. (Györki Imre: Ez meg honolului! — Farkas István: Mi most már Kínán is túllőttünk! — Fábián Béla: Hol van az Kínától! — Derültség. — Farkas István: Kína mihozzánk képest demokratikus állam! — Györki Imre: A copfot ott már régen levágták, itt pedig most növesztik nagyra. — Derültség. — Fábián Béla: Ott titkos választójog van!) Azon az ankéten, amelyen résztvett a demokratapárt is, amelyet a belügyminiszter úr hívott össze, igen szeretetreméltó invokációval fordult felénk a belügyi kormány vezetője. Kénytelen vagyok erre most reflektálni a nyilvánosság előtt, mert már akkor is éreztem azt, hogy ebben az invokációban nincs őszinteség, amint azt a törvényjavaslat egyes pontjainál ki is mutattuk. Azt mondotta a belügyminiszter úr nekünk, polgári demokratapártnak: uraim, azért is ajánlom szeretetükbe ezt a javaslatot, mert ez a polgári gondolat megmentését, a polgári ideának izmosítását célozza. (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon. — Szilágyi Lajos: Ki mondotta ezt?) A belügyminiszter úr. Én teljesen honorálom, hogy a belügyminiszter úrnak az az álláspontja, hogy például a szociáldemokratapártot — ez az ő politikai álláspontja — a polgári gondolat szempontjából nem tartja kívánatosnak, (Szilágyi Lajos: Jogos álláspont! En is védekezem a szociáldemokráciával szemben! — Györki Imre: Törvényen kívül akarják helyezni? — Rothenstein Mór: Szeretnék megsemmisíteni!) csakhogy ha a polgári társadalmat, a polgári gondolatot ilyen törvénnyel akarják alátámasztani, akkor éppen az ellenkező célt érjük el. (Szilágyi Lajos: Ezt én is állítom! Sajnos, így van!) A szociáldemokratapárt itteni frakciója annyi higgadtsággal, önmegtartóztatással, nemes mérsékletlettel végzi a maga nehéz feladatát, annyira beleilleszkedik a mai szomorú időkbe, hogy sokszor szordinót tesz a hangjára, mert az elkeseredést tovább fokozni maga sem tartja kívánatosnak s ha szükség van Magyarországon lehetőségekre, úgy a politikai szabadság lehetőségének kellene elsősorban meglenni, mert jóformán nincs már a világon más állam, ahol ne gyakorolhatná mindenki szabadon a maga politikai meggyőződését. Bármennyire gyűlölöm, végzetesnek és veszedelmesnek tartom a kommunizmust, sokkal jobban el tudna vele bánni a t. belügyminiszter úr, ha engedné, hogy érvényesüljön s nem úgynevezett elnyomó eszközökkel harcolna ellene, mert ebből mi történik? Nevelik a kommunizmust. Hetényi főkapitányhelyettes úr fiókjában ott vannak azok a bizonyos jól nevelt kommunisták, akiket akkor rángat elő, amikor kell. (Peyer Károly: Házhoz jönnek! — Farkas István: A miniszterelnökség szociálpolitikai osztályán is támogatják őket!) Nem védjük meg tehát a polgári gondolatot ezzel a törvényjavaslattal, mert hiszen ez a védelem voltaképpen halált jelent a polgári gondolatra. Tessék elképzelni azt, hogy micsoda módja van itt az agitáeióban a legszélsőbb elkeseredés megnyilvánulásának! Csoda-e, ha az a polgárság, amely látja, hogy a t. miniszter úr ilyen javaslatokkal öli meg az ő súlyos adófizetéséből származó jogos igényei kielégítésének lehetőségét, amely itt éveken át keservesen áldoz és fáradozik azért, hogy Budapest gazdasági és kulturális élete fejlődhessék, amely tehát munkása, részese mindannak a jónak, mindannak az