Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-320

Az országgyűlés képviselőházának 320. foglalják el. így tehát annakidején a város a társulattal együtt kénytelen volt vízmüveit ezen a Népszigeten felállítani. Vízművüket ott meg is építették s erre nézve a vízjogi engedélyt is megszerezték a földmívelésügyi minisztériumtól. A vízművek adminisztrációjában nem is volt semmiféle akadály egészen a háború kitöréséig. A háború kitörése alkalmával bizonyos hadiérdekből a Sehlick-Nicholson-gyárnak megengedték, hogy ott raktárakat és műhelyeket létesítsen. Annakidején az illetékes tényezők hangsúlyozták, hogy a vízjogi engedély alapján nekik ahhoz joguk van, a hadiérdeket azonban mindenek fölé állították és a Schlick-Nicholsongyár tényleg engedélyt kapott arra, hogy azon a területen közel a vízművekhez a maga raktárait és műhelyeit felépítse. A Sehlick-Nicholson-gyár — amint tudjuk — a háború után pár esztendeig folytatta a maga üzemét s azután beszüntette és a Ganz-Danubius-gyárral fuzionált. Amikor ez a fúzió megtörtént és a gyár üzemét beszüntették, TTjpest város tanácsa azzal a kéréssel fordult a földmívelésügyi miniszterhez, engedje át bérletként azt a területet is, amelyen a Schlick-Nicholsongyár műhelyei és raktárai létesültek, mert a város víznyerőterülete szempontjából arra a területre szüksége van. A helyett azonban, hogy a földmívelésügyi miniszter úr respektálta volna a városnak ezt a kérelmét, az történt, hogy megegyezett a belügyminiszter úrral, olyan értelemben, hogy az illető területet bérletként a folyamőrségnek adják át, egy pici területet pedig a MFTR-nek adnak át ugyancsak bérlet alakjában. A helyzet mármost az, hogy a folyamőrség nem azon a területen, hanem a téli kikötőnek újpestig partján épített egy kaszárnyát. A kaszárnyának természetesen műhelyekre van szüksége, és már folyamatban is van, hogy az említett térületen, a Népszigetnek a vízműhöz tartozó területén ezeket a raktárakat és műhelyeket felépítse. Ez az eljárás rendkívül sérelmes Újpest városára nézve. Újpest városának ugyanis körülbelül hatvanezer lakosa van. Amikor ezt a vízművet építették, körülbelül tízezer lakossal kevesebb volt Újpesten, mint most. Egészen természetes, hogy a lakosság szaporodásával a vízműveket is fejleszteni kell, mert a lakosságnak ezt a többletét a régi vízművek nem képesek ellátni vízzel. Ezenkívül tudni kell azt is, hogy Megyeren, Újpestnek jelentős külvárosában még nincs meg a vízműrendszer, számba kell venni továbbá azt is, hogy Újpesten a közelmúltban körülbelül 600 házhelyet osztottak ki s ennek következtében egy másik új külvárosa kezd kialakulni Újpestnek, amely városrésznek természetesen szintén szüksége lesz vízre s így ennek következtében is szükségessé fog válni a vízművek kiépítése. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy Rákospalota, ez a több, mint 40.000 lakosú város, szintén arra lesz utalva, hogy Újpest vízműveibe, ebbe az Ister-vízműbe kapcsolódjék be, akkor azt látjuk, hogy circa 110.000 lélekkel kell számolni, akiket az újpesti vízműnek kell ellátnia vízzel. Ez csak úgy lehetséges, t. Ház, ha minél több kút ásásával iparkodnak a vízművek teljesítményét emelni. Ha azonban ott néhány méternyire az anyaépülettől a folyamőrség és a MFTR céljaira igénybe veszik azt a területet, akkor ez a lehetőség nincs meg, akkor Újpest városának és közvetve Rákospalota városának is, ha majd az újpesti vízművekkel az egyességet megkötné, vízellátása a legnagyobb veszélyben forog. Eltekintve attól, hogy ezek a vízművek óriási értéket képviselnek a városra nézve, ülése 1929 október 23-án, szerdán. 47a leglehetetlenebb helyzet áll elő azáltal, hogy az újpesti vízművek nem lesznek képesek Újpest lakosságát kellő vízzel ellátni, A tényállás tehát az, hogy a folyamőrség a maga műhelyeit és szertárait oda akarja felállítani. Márpedig eltekintve attól, hogy ilyen műhelyeknek és raktáraknak felállítása egészségügyi szempontból sem célszerű bizonyos vízművek mellett, mer,t hiszen tudjuk, hogy onnan olyan termékek is kerülnek a vízbe, amelyek egészségügyi szempontból rontják a vízműnek a vizét, a legnagyobb veszély ott fenyeget, hogy a város vízellátását lehetetlenné teszik az új kutak ásására szükséges terület elvonása folytán. Ennélfogva a legkomolyabban kell konsziderálni ezt a veszélyt és az illetékes miniszter uraknak, nevezetesen a földmívelésügyi és a belügyminiszter úrnak mindent el kell követniök arra nézve, hogy ez a probléma közmegegyezéssel és a város jogait tekintetbe véve oldassék meg. A belügyminiszter úr látja ennek a problémának súlyosságát és ki is küldött erre a területre egy bizottságot, hogy vizsgálja felül, vájjon a városnak ezek az észrevételei helytállók-e és amennyiben lehet, iparkodjék odahatni, hogy a város kívánsága teljesíttessék. Ez a bizottság, amely a belügyminisztériumból Újpestre kijött és amely bizottság hivatva volt ezt a kérdést felülvizsgálni, arra nézve mutatott hajlandóságot, hogy neki semmiféle ellenvéleménye nincsen arra nézve, hogy ezt a területet tényleg átadják a vízművek céljaira és a folyamőrség raktárai és műhelyei részére a téli kikötő partján biztosítsanak megfelelő területet. A belügyminisztériumi bizottság elnöke két alternatívát állított fel. Az első alternatíva szerint hajlandó volt egy bizonyos kis területet minden rekompenzáció nélkül átengedni a városnak. Ezt a kis területet azonban a város nem fogadhatja el, mert ezen a területen mindössze öt, legfeljebb hat kutat lehetne ásni, ez tehát a problémát nem oldaná meg. •,',••: A bizottság elnökének második propozíciója pedig az volt, hogy amennyiben a MFTR átengedi azt a területet, amelyet a földmívelésügyi minisztérium neki bérletképpen juttatott, hajlandó szintén egy nagy területről lemondani ott a vízművek mellett, ha biztosítják neki a téli kikötő újpesti partján azt a területet, amelyen ő műhelyeit és raktárait felénítheti. Igen ám, de itt egy-két gyár van, amelyeknek tulajdonosai már circa 30 év óta bérlik a földmívelésügyi minisztériumtól azt a területet, amelyen az ő raktáraik és műhelyeik állanak. Ez a bérlet azonban lejár és így valamiképpen meg lehetne oldani ezt a kérdést, mert hiszen a földmívelésügyi minisztériumot nem köti semmiféle bérleti kötelezettség. De én respektálom a földmívelésügyi minisztériumnak azt az elgondolását is, hogy ezeket a harmincéves bérlőket nem lehet minden, rekompenzáció nélkül elütni attól a területtől; nem lehet elütni azért, mert hiszen kellően megfeleltek bérleti kötelezettségeiknek és bizonyos nemzeti célokat szolgálnak különösen ma a termelés produktívabbá tételével. De valahogy mégis csak meg kell oldani a problémát úgyhogy ezek is, ha másképpen nem lehetséges, távolabbi részre helyeztessenek át, amely talán üzemeik fenntartására alkalmasabb, mint a mostani terület és a folyamőrségnek ott adassék hely, ahol ezek az üzemek — két vagy három gyári üzem —• most exisztálnak. Azt hiszem, ezzel a kérdés hisztorikumát ismertettem és ezzel egyúttal rámutattam a probléma súlyosságára is, amely abban konkludál,