Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-332
Az országgyűlés képviselőházának 332. tott, hogy azoik előtt el kell némulnia minden belső ellentétnek. És amikor a különféle ünnepléseken kívül, amelyekben bőven volt része a külföldön a kormánynak, egyszer lenne «szüksége az országnak arra, hogy szövetségeseink mellénk álljanak, akkor Korányi főmegbízott úr azt jelenti a kétségbeesett és álmélkodó országnak, hogy szövetségeseink között sem akadt egyetlenegy sem, amely a mi igaz ügyünk mellé odaállt volna. (Mozgás a középen. — Stransz István: Baráti szövetség!) Nincs szövetségesünk? Akkor tessék kitépni a magyar Corpus Jurisból azokat a lapokat, amelyekre a barátsági szerződéseket iktattuk. (Barabás Samu: Nemetország oldalán vérzett el Magyarország!) Ha az ország Németország oldalán elvérzett, most esetleg más szövetségesek oldalán tovább folytatja ezt az elvérzést. (Zaj. — Elnök csenget) Csak árra akartam ezt példának felhozni, hogy nem lehet kívánni tőlem, hogy ilyen körülmények között, lelkiismeretes képviselő létemre nyugodtan foglalkozzam olyan javaslatokkal, amelyeket a Ház elé hoz a kormány. De egyébként is aggodalommal kell néznem a helyzetet. Méltóztassék egy rövid tekintetet vetni a reparáció kérdésének eddigi történetére. 1923-ban Bethlen miniszterelnök úr bejelentette még a szanálási kölcsön tárgyalása előtt, hogy nincs Magyarországon kormány, amely jóvátételi fizetést vállaljon. Ugyanazt mondotta, amit Jánossy t. képviselőtársam, és 1923-ban elvállaltuk 200 millió értékű jóvátétel fizetését; ugyanennek a kormánynak ez az erős fogadalma, tehát ebben a vállalt kötelezettségben végződött. Ugyanakikor a magyar miniszterelnök lemondott saját hivatalos lapja szerint a 3000 millió pengőre értékelt román károk megtérítéséről ellenérték nélkül. Akkor nem beszélt a miniszterelnök úr arról, hogy ebből kifolyólag (kártétrítési kötelezettségei lesznek majd az államnak az egyes magyar állampolgárokkal! szemben, mint amit hallok visszaterőleg évek óta a hasonló természetű optánsköveteléseket illetőleg. Itt még mindig nem állt meg a kormány, hanem továbbment. 1923-ban lemondván ezekről a kötelezettségekről, ma utólag azt adja nekünk elő, hogy ő úgy érezte, hogy akkor egy gentleman agrément-t kötött a külfölddel, hogy nem lesz szüksége több jóvátételi terhet, jóvátételi kötelezettséget vállalni. ;;, A.z lehet, hogy a miniszterelnök úr nagyon jóhiszemű volt, önök, a kormány tárgyaló urai azonban nem voltak elég gondosak, mert ma erről a_ gentleman agrément-ről senki sem akar tudni és felállítják vélünk szemben a követeléseket. A világon mindenütt, még az egyszerű kereskedőéletben is, ha valaki ilyen hibát követ el, hogy a jóhiszeműsége nagyobb, mint a gondossága, annak konzekvenciái szoktak lenni. T. Ház! Két hónap óta halljuk a jóvátétel kérdését itt-ott a magyar sajtóban tárgyalni. Itt nagy némaság van, amely — úgy látszik — a kormány taktikájának felelt meg, de nem felelt meg az eredmények szerint az ország érdekeinek. Elnök: A képviselő urat figyelmeztetnem kell, hogy beszédideje egy perc múlva lejár. Kérem tehát a képviselő urat, méltóztassék beszédét rövidesen befejezni, Rassay Károly: T. Ház! Kérem beszédidőm meghosszabbítását. Elnök: A házszabályok értelmében a napirendhez való hozzászólásnál a beszédidő meghosszabbításának nincs helye. Rassay Károly: T. Ház! Kénytelen vagyok tehát felszólalásomat befejezni. Rá akartam mutatni arra, hogy az első hírek szerint a magyar ése 1929 november 21-én, csütörtökön. 4Û1 kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bien cedék-kel sokszorosan fedezve van bármilyen természetű követelés. Erről az álláspontról most lecsúszott. Azóta hallottuk, hogy szívesen veszi — evvel a kifejezéssel — ha egyéb jogcímeken fennálló tartozásokat likvidálnak és fizetéseket ajánl fel. Odajutottunk, hogy a kormány hivatalos lapjában legutóbb már ezekre a követelésekre nézve összegszerűleg ajánlat tétetett, amikor a kormány kijelenti, hogy hajlandó 1943 után e követelésekre az eddigi keretek között fizetéseket teljesíteni. T. Ház! Ilyen körülmények között, nem lehet tőlünk követelni, hogy nyugodtan tárgyaljunk egy-egy képviselőtársunk kihágási, vagy vétség, vagy becsületsértési ügye felett, hanem igenis, az a kívánságunk és t. képviselőtársamnak joga van ezt a kívánságát kifejezni, hogy jöjjön ide a kormány, adjon felvilágosításokat és vegyen le a napirendről minden olyan kérdést, amely olyan atmoszférát teremt, amely lehetetlenné fogja tenni nekünk, hogy kellő önmérséklettel és tárgyilagossággal ezekben a nehéz időkben ellenzéki szerepünket betölthessük. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik! Fitz Arthur jegyző: Pakots József ! Pakots József: T. Ház! A kormány t. tagjainak figyelmét felhívom arra, hogy szíveskedjenek elolvasni a ma délután megjelent lapokat, hogy tudomást szerezzenek az ellenzéknek és — azt hiszem — az egész Háznak, ha nem is kifejezett, de hallgatólagosan azon hangulatáról, hogy itt végre komolyan kell foglalkozni cselekedetekkel és tényekkel olyan helyzet megoldása szempontjából, amelyet tovább elviselni már nem lehet. Pártom megbízásából talán már harmadszor szólalok fel, amióta a nyári szünet után összeült a parlament, és harmadszor hívom fel a t. Ház többségének figyelmét arra, hogy fordítsa több lelkiismeretességgel a maga hatalmát a kormány olyan irányú Ösztönzésére, hogy méltóztassék végre az ország kívánságait és panaszait meghallgatni. Igen t. Képviselőház! Egy miniszter úr sincsen jelen, még egy politikai államtitkár sincs jelen. (Egy hang jobbfelöl: Darányi Kálmán itt van!) Vigasztalan és megdöbbentő részvétlenség és látvány ez. Talán azt akarja ez kifejezésre juttatni, hogy a kormány már úgy érzi, hogy nincs helye a magyar parlamentben, hogy talán már a maga parlamenti felelősségének legutolsó szikráját is kialudni érzi saját lelkében? Azt hiszi, hogy a kormánytámogató nagy többség az ő számára minden, a nemzet ellen mutatott közömbösséget lehetővé és elfogadhatóvá tesz? Önöknek a kötelessége, igen t. többség, hogjr végre a kormányt kijózanítsák ebből a letargiából, ebből a narkotikumból, ebből a közömbösségből. Lehetetlenség, hogy itt a Képviselőház dermedten hallgatja az ellenzéki szónokok komoly intelmeit; lehetetlenség, hogy önök, a többség, ebben a pillanatban átérezvén mindazt a komoly érvet, amelyeket előttem szólott képviselőtársaim továbbra is a merev negáeió álláspontjára helyezkedjék. Keserű és fájdalmas frázissá vált már az, hogy amikor itt komoly dolgok történnek, akkor a kormány egyes tagjai egyszerűen elvonulnak az ügyek elől, hagyják, hogy a vizek lefolyjanak, és vagy vadásznak, vagy más dolgokkal foglalkoznak. (Felkiáltások a jobboldalon: Bizottsági tárgyalások folynak! — Rassay Károly: Elég hiba! Ne folyjanak, csak majd délután!) Egy olasz operában, az «André Chénier» című operában menüettet táncolnak, mialatt odakünn kitör a forradalom. T. uraim! Vigyázzanak arra, hogy történelmi előzményeik vannak az ilyen feszült