Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-330

340 Az országgyűlés képviselőházának 330. legalább is expressis verbis nincs a törvényjavaslatban — szintén oda volt csatolva az a panacea, hogy ha nem bírja ki, a doktor lépjen közbe, éppen úgy itt is az van mondva, hogy tisztekkel szemben sohasem alkalmazzák, legénységgel szemben pedig, ha az egészséget súlyosan veszélyezteti, nem lehet alkalmazni. De kire bízza a javaslat azt, hogy mikor súlyosan veszélyes ez, mikor kicsit és mikor középszerűen veszélyes 1 Ezeket a gradualitásokat a segédorvos úrra bízzák, arra, aki szubordináció alatt áll. Hát méltóztassék csak nézni, hogy az igazságszolgáltatás szerveinél milyen anomáliák jönnek ki. A honvédelmi miniszter úr azt mondja: nem adok bírói függetlenséget polgári értelemben a katonai bíráknak, itt nyiltan hirdeti ezt. Itt most ez a kérdés már nem is a bírótól függ, ez az igazságszolgáltatás olyan szervétől függ, akinek nincs is bírói minősítése és képesítése. Ha az orvos úr azt mondja, hogy kibírja, legfeljebb előáll az az eset, hogy a szimuláns meghal. Mélyen t. bíróság, jelenti a prof óz, a szimulánsnak vége van. Ezek előfordulható esetek. En tehát arra kérem a mélyen t. miniszter urakat, tessék megfontolás és meggondolás tárgyává tenni, hogy azt a bűnvádi eljárás alá fogott katonát vagy polgárt — mert hiszen a 4. és 5. § szerint a polgárság is odakerülhet a katonai bíróság elé — ennek talán már mégse tegyük ki, talán még se alkalmazzuk azt a büntetést, hogy ha a polgár odakerül a katonai bíróság elé és elzárásbüntetésre ítélik, akkor még annak is ki legyen téve, ami a katonai fegyelmi eljárásban elrettentő, vagy büntetési tétel. Ne tegyük ki annak, hogy kemény fekhellyel, böjttel és ilyen középkori jellegű dolgokkal büntessék. A magyar büntetőjog büntetési rendszere azt a fejlődést mutatja és a Csemegi-kódex már mutatja annak a négy jellegű büntetési rendszernek felépítését, amelynek gyökerei sokkal egyszerűbben voltak az 1843-iki javaslatban lefektetve. Miért távolodunk el ettől, miért kell nekünk olyan felfogásokhoz visszatérni, amelyek a kínzókamrákra emlékeztetnek? Az olyan büntetés, amely meggyötri az elítéltet, sohasem fog odáig jutni, hogy eredményeképpen egy megjavult magyart láthassunk. Sohasem fogunk odáig jutni, hogy a társadalomba visszatérő ilyen ember vissza ne essék. Nézzék csak meg a rabsegélyző egyletek , jelentését, nézzék meg a katholikus, a református és a zsidó patronázs jelentéseit. Mindben megtalálják, hogy nem lehet pártfogásba venni a társadalomnak azt a kiüldözöttjét és kiküszöböltj ét, aki úgy kerül ki a letartóztatás! intézetből, hogy ellenálló 'képessége és erkölcsi érzéke lefokozódott a gyötrelem folytán, amelyet egy túlszigorúan végrehajtott büntetés alapján elszenvedett. Ezeket a büntetőjogi fogalmakat szerettem volna érvényesülve látni ebben a javaslatban. Katonákra milyen nagyszerű speciális katonai büntetés volna abban, hogy a gyakorlat idejét meghosszabbítom rá, hogy odaviszem őt azokhoz a megismerésekhez, amelyek a szigorítás folytán megéreztetik vele, hogy az a függelem, amelyet rá akarunk olvasni, azért van, mert nincs benne eléggé kifejlődve az érzék a jogrend iránt, ehhez tehát hozzászoktatom, fegyelmezem őt, de nem gyötröm meg és nem teszem ki ilyen szenvedéseknek különösen a fogyatékos műveltségű embert, egy olyan katona embert, akit talán egyéb olyan ideálok is fűtenek, mint a családhoz való vonzódás, az ő családi körének szenvedései, melyek a mai viszonyok közt súlyos gazdasági eltévelyedéseket váltanak ki belőle. Hova jut egy ilyen ember lelkülete, ha azért ülése 1929 november lU-én, csütörtökön. a bűnért még külön böjt, kemény fekhely jár, amelyet más büntetőjogok nem igen ismernek. Még az sem imponálna nekem, t. Képviselőház ha most valaki azt mondaná, hogy ez másutt is megvan. Ha másutt megvan, rosszul van meg, és* valami régi törvényben van meg. A mai igazságszolgáltatás azonban olyan törekvések mellett, amelyeket nap-nap után olvasunk, ezeket nem ismeri. Méltóztassanak például a mostani német javaslatot megnézni, ahol a szándék kodifikálásánál, amely a magyar törvényben hiányzik, oly sok megértés mutatkozik az individualizáció terén. Elnök; A képviselő urat figyelmeztetem, hogy beszédideje lejárt. (Rothenstein Mór: Meghosszabbítjuk ! ) Gál Jenő: Ennyit kívántam megjegyezni! Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr kíván szólani! Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: T. Ház! Az eddigi jogállapottal szemben a változás a következő: eddig a katonai büntetőtörvénykönyv rendelkezései szerint ezeket a szigorításokat bármely bűncselekmény elkövetése esetén bárkivel szemben lehetett alkalmazni, ezentúl pedig csak a legfeljebb egy évre elítéltekkel szemben és akkor sem azért, hogy súlyosbítás legyen, hanem hogy ennek ellenében a büntetés időtartama megrövidüljön. Ez a helyzet: nincs súlyosbítás, hanem lényeges enyhítés van. Kérem a szakasz elfogadását. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a 8. §-t elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a 8. §-t elfogadta. Következik a 9. §. Petrovics György jegyző (olvassa a 9—18. §-okat, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad. — Olvassa a 19. §-t). — Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Ennek a szakasznak elhagyása volna helyénvaló. Annak a kimondása, hogy a polgári törvényben alkalmazható valamely büntetési nem ne legyen alkalmazható a katonai büntetőbíráskodásban, azt jelentené, különösen polgári egyénekkel szemben, hogy velük szemben sem érvényesülhet a novelláris jogalkotásban kifejezésre jutott és szükségességként megjelölt dologházi büntetés. En a dologházi büntetést sokkal helyesebbnek tartom, minden más büntetési nemnél. A katonának, akit hosszabb szabadságvesztésbüntetésre ítélnek, úgy sem lehet sok hasznát venni a katonaságnál. Miért ne^ tanuljon meg inkább valami mesterséget, miért ne legyen meg a lehetősége annak, hogy dologházba is kerülhessen? Erre megint azt lehetne mondani, amit a miniszter úr volt kegyes előbb kijelenteni, hogy ez enyhítést tartalmaz, mert a régi katonai törvényben ilyen meg ilyen volt a büntetési tétel. Nagyon szépen kérem, esdve kérem a miniszter urat, ne méltóztassék a régi katonai törvényre hivatkozni, mert azt egy szakasszal is el lehet törölni. Nem arról van itt szó. Ezt a törvényjavaslatot úgy terjeszthették elénk, hogy vége a pátensnek, hála Istennek, eltemetjük és jön a magyar büntetőjog. Mindig a magyar polgári büntetőjogot tessék idézni, ne pedig a régi pátenst. Ki az ördög tekinti azt jogforrásnak? Es ahhoz képest konstatáljunk haladást? Ahhoz képest igazán nem nagy művészet haladást konstatálni! Az 1855. évi pátens-