Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.
Ülésnapok - 1927-330
336 Az országgyűlés képviselőházának 330. ülése 1929 november U-én, csütörtökön. kritika, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatok a katonai bíráskodást akár a bűnoselekmé nyék tekintetében, akár az alkalmazhatóság tekintetében kiterjesztették volna; és ezzel a kritikámmal szemben, amelyben azt állítani merészkedtem, használta a miniszter úr a tudatlanságnak, a felületességnek a vádját. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Ezt a szót nem használtam!) Méltóztassák beszédét elolvasni, még ennél sokkal súlyosabb kitételeket is használt a miniszter úr. De én ezt annak a temperamentumnak tudom be, amellyel a miniszter úr még a szürke jogi és gazdasági kérdéseket is tárgyalni szokta. T, Miniszter úr! A nélkül, hogy visszafordítanám ezeJket a megállapításokat, kénytelen vagyok eddigi kritikámat fenntartani és minthogy az 5. § kifejezetten a törvény hatályosságának területére vonatkozik, azt hiszem, nincs akadálya annak, hogy röviden megállapítsam az én kritikám helytálló voltát. Egész egyszerűen fogóik ezzel a kérdéssel végezni. A miniszter úrnak azzal a megállapításával szemben, hogy ez a törvényjavaslat sem a bűncselekmények kiterjesztése tekintetében, —ami civil egyéneknek a katonai bíráskodás alá való helyezésével kapcsolatos — sem pedig az alkalmaztatás tekintetében továbbmenö intézkedést nem tartalmaz, egész egyszerűen a javaslat indokolását fogom felolvasni a t. miniszter úrnak. És ha t. képviselőtársaim — ezt engedje meg a t. miniszter úr, valóban nem magamra vonatkoztattam — követtek el hibát azáltal, hogy nem olvasták át elejétől végig az 1912-es törvényt, ennél én csak egy nagyobb hibát látok, ha t. i. a t. igazságügyminiszter űr, alkl aláírta ezt a javaslatot,nem olvasta el ennek a javaslatnak indokolását. Ami azt illeti, hogy a háború idejére szól a jogok kiterjesztése, ez az 1912-es törvénybe volt precizirozya és pedig úgy, — nem szükséges, hogy szórói-szóra olvassam fel — hogy három meghatározás volt: mozgósítás, háború tartama és közvetlen, fenyegető háborús veszély esete. Hogy ezt a három megjelölést most kiterjesztették-e a 4. §-ba vagy sem, azt a miniszter úr nem vonhatja kétségbe, ha elolvassa ennek a szakasznak indokolását, amely indokolás maga elismeri, hogy itt kiterjesztés történt. Méltóztassék felütni az indokolásnak a 4. §-hoz adott magyarázatát: «Ilyen szigorúbb rendelkezéseket vesz fel a javaslat is és azt az időt, illetőleg helyzetet, amelyben ezek a rendelkezések egyáltalában alkalmazásba jöhetnek, általában a «háború idején» kifejezéssel jelöli meg, amely kifejezést «határvédelmi zavarokra és az ország belső békéjét veszélyeztető lázadásra is vonatkoztatja.» Mi, jogászok, tudjuk, hogyha «is» szóval kötünk össze egy kiterjesztést, úgy ez azt jelenti, hogy az előző megállapításokon felül — vagyis mozgósítás, közvetlen fenyegető háborús veszedelem vagy a háború tartama — alkalmazni kell ezt abban az esetben is, ha az ország belső békéjét súlyosan veszélyeztető lázadás esete forog fenn, vagy ha súlyos határvédelmi zavarok vannak. Azt hiszem, hogy ez egészen világos dolog és nagyon örvendek, hogy a t. honvédelmi miniszter úr is osztja ezt a felfogásomat. Ami a miniszter úrnak azt a másik megállapítását illeti, hogy a bűncselekmények körét nem terjesztette ki ez a javaslat, hanem egyszerűen átvette az 1912 : XXXIII. tcikk 14. §-ának felsorolását, más nomenklatúrával (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: A 2. pont. Ezt is mondottam!) — nem változtat a dolog lényegén — erre vonatkozólag újra figyelmébe ajánlom a t. igazságügyminiszter úrnak ennek az életbeléptető javaslatnak indokolását, amely a 8. §-hoz adott szövegben a következőket mondia (olvassa): «A szőnyegen lévő szakasz csak annyiban jelent némi kiterjesztést, amenynyiben a 2. pontban a katonai vétségben való részességet is felöleli, holott a régi katonai bünj tető tör vénykönyv értelmében a szóbanforgó deliktum csakis katonai bűntettre való csábítással, felszólítással, stb., illetőleg segélynyújtással követhető el.» Mint méltóztatnak látni, kiterjesztették a bűncselekmények körét is. Eltérés lehet nem a t. miniszter úr, hanem talán az indokolást szövegező tisztelt kiváló szakférfiakkal abban a tekintetben, hogy én ezt nem «némi» kiterjesztésnek tekintem, mert ha méltóztatik megnézni az előttünk fekvő katonai büntetőtörvénykönyvnek a katonai bűntettekre és vétségre vonatkozó rendelkezéseit, akkor meg kell állapítani, hogy ott egész csomó bűncselekmény van konstituálva, amely az eddig fennálló jogállapot szerint, az 1912 : XXXIII. tcikk 14. §-a szerint, nem volt katonai büntetőbíróság alá vonható. De kiterjesztette a törvényjavaslat — erre nem tért ki a t. miniszter úr, de a kép teljességeért előadom, — a katonai büntetőbíróságok működési körét abban a tekintetben is, — ismét méltóztassék - az indokolást elolvasni — hogy szemben a 'sikertelen háborús törekvésekkel, amelyek hajótörést szenvedtek gróf Tisza István és kormánya ellenállásán, minden egyes esetben a háború idején, mozgósítás, közvetlen veszély, határvédelmi zavarok, súlyos belső lázadás stb., nem az egyszerű katonai bűnvádi perrendtartást alkalmazzák, hanem alkalmazzák a tábori bíróságokra, a hadrakelt seregnél működő bíróságokra vonatkozó rendelkezéseket. Es itt bátor vagyok felhívni a t miniszter úr figyelmét, hogy azok a hivatkozások, hogy mi a külföldi jogállapot ebben a kérdésben, nem mindenben állják meg a miniszter úr előadását, vagy ha előadását megállják is, a konzekvenciák levonása nem mindig helyes, mert például, amikor a német törvényre méltóztatnak hivatkozni, amely szerint belső lázongás esetében is helye van a katonai bíráskodás polgári személyekre való kiterjesztésének, akkor méltóztassék azt is hangsúlyozni, mert felolvasni méltóztatott, hogy «elrendelt hadiállapot esetében.» (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Mondottam!) Ez nagy különbség. Ugyanígy van Svájcban is a haderő ellen elkövetett bűncselekmények esetében. Ez nagy különbség, mert például a svájci törvény szerint háború idején mindenki a katonai bíráskodás alatt áll, aki a hadsereghez tartozó egyén, vagy a hadsereg szolgálatára szánt tárgyon — «die der Armee dienen» — bűncselekményt követ el. Azt hiszem, ez nagyon precízen körül van írva, nem lehet egyszerűen azt állítani, hogy itt egy sokkal szélesebb területtel állunk szemben, mint amelyet itt akar kontemplálni az előttünk fekvő két törvényjavaslat. Most még csak egyre akarok rámutatni. A t. miniszter úr hivatkozott beszédem egy részére, amelyben én Deák Ferencet idéztem, és azt mondotta a t. miniszter úr, hogy én tévedésben voltam, mert a törvénynek rossz szakaszára hivatkoztam. A t. miniszter úr volt tévedésben, mert nem értette meg, — azóta megállapítottam — egészen világos mondatomat. Tudniillik én azt mondottam, — előttem van beszédem is — hogy Deák Ferenc 80 vagy 100 évvel ezelőtt külön véleményében azt kívánta, hogy olyan katonai személyek, akik polgári személyekkel