Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-330

330 Az országgyűlés képviselőházának 330. messzire vagyunk mi a polgárokat védő magasabb szempontok védelmében, mint ezek az államok, amelyeket talán mégsem akarnak vádolni azzal, hogy akár Anglia a maga ősi liberalizmusával, akár Németország a maga újabban kifejlődött, de hatalmas erejű demokratizmusával talán jogellenesen, talán a jogászi gondolkodással ellentétesen, talán a haladással ellentétesen kívánták volna ezt a kérdést szabályozni. De legyen szabad Svájc példájára is hivatkoznom, amely államra nézve talán valamenynyien tudjuk, hogy egyetlen célja és törekvése az, hogy a békés fejlődés útján haladjon és egyedül a védekezésre tart fenn hadsereget. Olyan állam, amelynek semlegességét egész Európa garantálja, olyan állam, amelyet egész Európa védene adott esetben, becsületbeli kötelességből és szerződései alapján, ha azt bárki is megtámadná. Ez az állam, amely a legutóbbi időben, 1927-ben, csinálta meg a katonai^ büntetőtörvénykönyvet, ez az állam, amely békében nem ismer halálbüntetést, de háborúban többet ismer, mint a katonai büntetőtörvénykönyvünk, — ez az új — minálunk is, mert ez^a Svájc a törvény 5. és 216. §-ban akként intézkedik, hogy: aki a katonai büntetőtörvénykönyv szerint büntetendő cselekménvt követ el, akár békében is, az mind katonai bíráskodás alá tartozik. így néz ki ez a helyzet, t. Képviselőház! így áll a helyzet, ha ismerjük a külföldi jogot és nem csak beszélünk róla. így áll a helyzet, ha a jogtudomány szemüvegén, az élet szemüvegén át nézzük (Ügy van! jobbfelol) és nem egyoldalú pártszempontból és nem a fantázia szabad lován nyargalva akarunk jogi kérdéseket megítélni. Azt mondotta Gál Jenő t. képviselőtársam, hogy békében nincs különbség polgár és katona között Svájcban; és szerinte ez azt jelentette volna, hogy Svájcban békében nincs is katonai bíráskodás. En azt mondom, hogy igaza van mondata első felében, békében nincs különbség polgár és katona között Svájcban, mert mind a kettő katonai büntetendő cselekményekért békében is katonai bíráskodás alá tartozik; nem úgy, mint nálunk, ebben az elmaradt, reakciós, drákói jogszabályokat éppen most törvénybe iktatni készülő szegény Magyarországban. (Ügy van! a jobboldalon.) Azt mondotta Rassay Károly t. képviselőtársam, hogy az egész világ jogfejlődése a polgári bíráskodás kiterjesztése felé tendál. Ezt mutatja a svájci törvény, ezt mutatja Németország és Anglia példája, nem szólva Olaszországról és az egyéb javaslatokról. Az ellenkezőjét mutatja, t. Ház! Ez is egy kidobott jelszó, amely mögött nincs más, mint egy támadási készség, amely támadási készségből azonban hiányzik az erkölcsi erő. Azt is mondotta Rassay Károly t. képviselőtársam, hogy legalább azok a polgári személyek, akik katonával együtt vannak vádolva, kerüljenek a polgári bíróság elé és ezt mint Deák Ferencnek 80 év előtti követelését említi. Itt ismét tévedésben van Rassay t. képviselőtársam. Ez abból is látszik, hogy felszólalása szerint a törvénynek 97. §-ára utal, pedig a katonai bűncselekményekre vonatkozólag és ezekben a polgári személyeknek a részessége tekintetében az életbeléptetési törvény 95. §-ának 2. bekezdése rendelkezik és azt mondja, hogy a katonai büntetőtörvénykönyv 35. és 36. §-aiban előírt cselekmények esetében, tehát amikor a polgár katonai büntetendő cselekmény részeseként vonandó felelősségre, nem katonai bíróság alá tartozik békében, amit Rassay t. képviselőtársam tévedésből kifogásolt, hanem a felhívott jogszabály szeülése 1929 november ÍU-én, csütörtökön. rint éppen polgári bíróság alá tartozik. Sőt ez a jogszabály azt tartalmazza, hogy a polgári bíróság köteles ilyenkor még a katonai jogszabályokat is alkalmazni és két ellentétes jogszabály esetén az enyhébbet kell alkalmazni. Idáig vezet az, t. Képviselőház, ha a felszólalások során támadó szándék vezet bennünket és nem jegecesedik ki az az elhatározás, hogy jogászi kérdéseket, teljes tárgyilagosság nélkül helyesen, jól nem,, tudunk fejtegetni, sem megoldani. Szerény véleményem szerint ennél a szakasznál kellően és helyesen fejtettem ki az egyedül helyes álláspontot, _ azt az álláspontot, hogy a törvény nem hoz újat, nem ad új felhatalmazásokat a kormánynak, csupán rezerválja azt a jogot, amely eddig volt, de helyes kifejezésekkel alkalmazza ugyanazokat a rendelkezéseket. Nincs semmi új, nem kell a Háznak más felett határozni, mint hogy azok a technikai rendelkezések, amelyek ezekben a szakaszokban keresztül vannak vive, helyesen vitettek-e keresztül. Teljes megnyugvással, alkotmányos érzületem teljes épségben maradásával ajánlom ezt a szakaszt elfogadásra. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a 4. %-t elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a 4. §-t elfogadta. Következik a II. fejezet. 5. §. Kérem annak felolvasását! Fitz Arthur jegyző (olvassa az 5. §-t). — Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Itt, a törvény hatályára terület és a személyek tekintetében vonatkozó szakasznál gondolnám szóvátenni a bírói függetlenség teljes hiányának ja kérdését, amelyet őszinte sajnálatomra az egész vitán keresztül senki ' szóvá nem tett. Csekélységem nem tudta szóvátenni azért, mert a felszólalásra szánt egy óra idő elmúlt, mielőtt erre a tárgyra rátérhettem volna. (Br. Podmaniczky Endre: Lehetett volna meghosszabbítást kérni! — Ügy van! jobbfelol.) Azt hiszem, t. Képviselőház, hogy a törvény hatályát illetőleg sok aggodalmas felszólalás elmaradt volna, ha nem volna köztudatban az, hogy a katonai bíráskodásnál a bírói függetlenség abszolúte nincs meg. Nincs^ pedig meg a bírói függetlenség sem a hadbírák személyét illetőleg, sem pedig azokat a katonaállományú egyéneket illetőleg, akiket vezényelnek a bíráskodáshoz. Ha már nem tudunk segíteni e törvényjavaslat letárgyalása közben ezen a kérdésen, akkor sem lesz hiábavaló felszólalásom, mert nem szabad elmúlnia é törvényjavaslat tárgyalásának a nélkül, hogy ezt a kérdést legalább egy szónok itt a Ház üléstermében ne érintse. Teljesen lehetetlen állapot az, hogy voltaképpen mindegyik hadbíró bármelyik napon az előljáró hatósága réiszéről, tehát a honvédelmi miniszter részéről minden további nélkül áthelyezhető. A miniszternek ez a szabad áthelyezési joga a bírói függetlenség teljes megtagadása. A másik a honvédelmi miniszternek, illetőleg az előljáró hatóságoknak az a joga, hogy nyugdíjazhatják a hadbírót. Ez is a függetlenség teljes hiánya. A harmadik a minősítés kérdése. Sehol nem játszik olyan nagy szerepet a minősítés kérdése, mint éppen a honvédség kötelékében. Leminősíthetnek egy hadbírót és a leminősítés lkáros következményeit szenvedheti. Végül: mellőzhetik az előléptetésnél a hadbí-