Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

Az országgyűlés képviselőházának 329 megállapított százalékok minden további vizsgálat, sőt minden indokolás nélkül lecsökkentettek, a nélkül, hogy a mellékelt orvosi iratokat figyelembe vették volna. Nem tudom megérteni, hogy ha van is egy pénzügyi keret, amelyhez a népjóléti minisztériumnak alkalmazkodni kell, s amelyet a pénzügyminisztérium a rokkantak ellátására a népjóléti minisztériumnak rendelkezésére bocsát, akkor nem azt a módszert követi a minisztérium, hogy ez ellen a szűkre szabott keret ellen tiltakozzék a rokkantsági százalék megállapításánál, hanem alkalmazkodva a kerethez, a százalékokat csökkenti. Nem tudom megérteni, hogy a népjóléti minisztérium, amelyet természetesen ezek a felülvizsgált rokkantak napról-napra ostromolnak, a helyett, hogy ennek a kérdésnek emberiesebb elintézési módját, tehát ennek a keretnek tágítását követelné a pénzügyminisztériumtól, egyszerűen alkalmazkodik ehhez a kerethez, egyszerűen aktaszerűen ridegen és mondhatnám azt is, hogy embertelenül kezeli a kérdést s a megállapított százalékokat egyszerűen lecsökkenti. (Erdélyi Aladár: Ez már nagyon sok még szép beszédnek is!) Ez még nem is a legsúlyosabb, hanem az, hogy e megállapított százalékok tekintetében, amennyiben lecsökkentésre kerülnek, még mindig van orvoslás azok számára, akik kellő pártfogót, protektort vagy — mondjuk — ki járót találnak, akiknek kérvényei, tiltakozásai megfelelő pártfogó révén kerülhetnek a minisztériumba, s ezeknél a lecsökkentett százalékokat azután olyan százalékra emelik fel, amilyet az orvosi felülvizsgálat megállapított. (Erdélyi Aladár: Szívesen vállalkozom ilyen kijárásra! Ezt vállaljuk mindnyájan! — Ery Márton: Próbáltam, de egyszer sem intézték el! — Rothenstein Mór: Önök mindent vállalnak! — Zaj.) Egy szóval sem tiltakozom az ellen, hogy azoknak az ügye, akiknek egyénileg ilyen szerencséjük van, hogy van pártfogójuk s ki lehet számukra járni az igazságos százalékot, elintéztessék, csak arra a nagy ellentétre kívánok rámutatni, amely a sok száznak és ezernek sorsa és azoknak sorsa között van, akik a maguk számára a kellő közbenjárót, pártfogót meg tudták találni. Sok rokkantnál 100%-ról 75-re, 75-ről 50-re, 50-ről 25-re mérsékelték az objektív orvosi vizsgálat alapján megállapított rokkantsági százalékot. Ilyenformán állanak elő azok az esetek, hogy például egy hátgerinclövéses embernek, aki azonfelül még a láblövése következtében mozdulni sem bír, aki acélketrecbe zárva éli le az életét, s akinek még hozzá a harctéren szerzett tüdőbaja van, 75%-ra csökkentik le a felülvizsgálat során 100%-ban' megállapított rokkantsági százalékát. Amikor megállapíthatom azt, hogy a felülvizsgálatot végző orvosi bizottság a legtöbb helyen legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint végezték munkájukat, és közölték is az illető rokkantakkal azt a százalékszámot, amelyet ők szükségesnek és alapos vizsgálat után igazságosnak tartottak, még ráadásul hiábavaló reményeket ébresztettek ezekben a szerencsétlen emberekben, akik azután ezekben a reményeikben csalatkozva természetesen elkeseredett kifakadásokban törtek ki. Ennek eredménye azután az, hogy mindenütt, ahol valaki rokkantakkal beszél, csak azt hallja, hogy tele vannak panasszal és felháborodással. Az sem áll, amit szintén hallottam emlegetni, hogy a népjóléti minisztérium illetékes ügyosztálya kénytelen volt sok helyen ezeket az orvosok által megállapított százalékokat azért lecsökkenteni, mert a felül, ülése 1929 november 13-án, szerdán. 315 vizsgálatnál bizonyos barátsági vagy egyéb szempontok érvényesültek. Ez a kifogás azért nem állhat fenn, mert ahol ilyen szempontok érvényesülhettek volna, — feltéve, mert én nem tudom, hogy ez valóban megtörtént-e — azoknál az eseteknél a csökkenés nem következett be, éppen ellenkezőleg, a legszegényebb és legszerencsétlenebb, minden összeköttetés és ismeretség nélkül lévő rokkantaknál történt a lecsökkentés, akiknél ezek a szempontok szóba sem kerülhettek. Azután ugyancsak a felülvizsgáltakkal kapcsolatban fel kell említenem azt is, hogy igen sok rokkant még ma sem tud a maga jogaihoz hozzájutni azon a címen, hogy abban a nagy felfordulásban, amely a múlt évtizedben volt, elkalódtak iratai. A népjóléti minisztérium nagyon sok akadályt gördít a rokkantság elismertetése elé. A népjóléti minisztériumnál a rokkantságnak két tanúval való igazolása nem elég, és ma, amikor 10 esztendő múlva olyan nehéz ezeket az iratokat beszerezni, valóban igazságosabb és méltányosabb volna ezekkel az emberekkel szemben az, ha a népjóléti minisztérium a rokkantakban nem csupán egy elbírálandó aktát látna, hanem a szerencsétleneknek azt a tömegét, akikkel szemben a méltányosságban messze tűlmenőleg kell menni. Aki ma a hadirokkantak ügyében felszólal, ezt egy bizonyos rezignációval teszi. Hiszen az elmúlt néhány év alatt sokan megtették ezt eredmény nélkül, azonban ez a rezignáció csak az ép testű emberek joga, azoknál, akik ebben a szörnyű gazdasági harcban a rokkantságnak a szörnyű és borzalmas handicap-jével indulnak, érthető, hogy nem rezignáltak, hanem idegesek és türelmetlenek és — ahogy a népjóléti minisztérium illetékes ügyosztályában mondották *- fegyelmezetlenek, s bizony nem alkalmazkodnak semmiféle illemszabályhoz. Mi is és ők is választ várunk ezekre a kérdésekre. Lássuk elsősorban azt, hogy a kihalási rendszer nyomán hányan vannak a rokkantak, lássuk azt, hogy a felülvizsgáló orvosok által tett előterjesztések nyomán milyen mértékben és kinek a rokkantsági százaléka lett lecsökkentvei Nem szabad, hogy itt pénzügyi okok játszanak szerepet, mert ha ezek szerepet játszanának, azt hiszem, hogy ebben a kérdésben egy ember hiánya nélkül a Képviselőház a népjóléti miniszter möge áll a pénzügyminiszter úrral szemben. T. Ház! A másik kérdés pedig az, hogy most már végre hajlandó-e a miniszter úr a hadirokkantakról szóló törvényjavaslatot a Háznak beterjeszteni, annál is inkább, mert hiszen a Ház jóidé je valóban csak. incidentális törvényalkotásokkal foglalkozik, mint erre előttem mások is rámutattak. Sokkal célszerűbb és helyesebb volna, ha ezt az alaposan megvitatott és alaposan előkészített kérdést hozná a miniszter úr a Ház elé, annál is inkább, mert véleményem szerint ebben a kérdésben, ebben a Házban nem lesz nagy vita akkor, amikor a hadirokkant kérdést végre gyökeresen és alaposan rendezni akarjuk. Kérem tehát az igen t. népjóléti miniszter urat, hogy ne engem, hanem azokat a hadirokkantakat nyugtassa meg, akik úgy érzik, hogy türelmük végső határán vannak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A népjóléti miniszter úr kíván szólani. Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: T. Képviselőház! A t. képviselőtársam legutolsó mondatában elhangzott felszólításnak nem tudok eleget tenni, mert hiszen egy interpellációra adott válasznak célja az, hogy az 45*