Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

Az országgyűlés képviselőházának 329 olyan rendelkezést tartalmaz, mint a magyar jog. Harmadik észrevétele Dési Géza t. barátomnak olyan természetű, hogy azzal igen sokan foglalkoztak. Ez a harmadik észrevétel húsz éven aluliak halálbüntetésének kérdése, tehát a katonai büntetőtörvénykönyv-javaslat 49. §-ára és az életbeléptetési törvényjavaslat 87. §-ára vonatkozik. T. uraim, én itt először rámutatok arra, hogy ettől eltérve egyéb vonatkozásokban a fiatalkorúakra vonatkozó enyhítő jogszabályokat az új katonai jog is a legmeszebbmenően átvette. Beismerem, ebben a vonatkozásban nem vette át. De ha itt elsősorban arra utalok, hogy itt is a katonai szempont dominál és az, hogy sarus rei publicae suprema lex, akkor rá kell mutatnom arra is, hogy kémkedés és hűtlenség esetén a háborús tapasztalatok nem szorítkoznak egyedül Magyarországra, hanem az egész világra, s a háborús tapasztalatokból levont katonai következtetések előtt a jogi elméletnek is meg kell állania akkor, ha a salus rei publicae van veszélyeztetve. Külföldi példákra utalok. Az alsó korhatár egyszerűen nincs meg Angliában, Franciaországban, Németországban és nincs meg Svájcban sem, úgyhogy Eassay t. képviselőtársam, amikor azt mondotta, hogy a fiatalkorúakon végrehajtott halálbüntetések tették Németországot ellenszenvessé, akkor csak részigazságot mondott, mert Németországot ez tette ellenszenvessé az ellenségeinél, de meg vagyok győződve róla, hogy az Angliában és Franciaországban ugyanilyen törvények alapján végrehajtott ugyanesak embertelen — ezt nem tagadhatom — büntetések éppúgy ellenszenvessé kellett hogy tegyék ezeket az államokat is. Es ha azt látjuk, hogy ezek a nyugati államok ragaszkodnak ilyen rendelkezéshez, akkor én egyre kell, hogy figyelmeztessek. Ha valahol van kölcsönhatás a büntetési nemek tétele és súlyossága tekintetében, úgy a kémkedés esetében van. Mert lehetetlen dolog, hogy az egyik állam teljesen védtelen vagy védtelenebb le gyen a kémkedéssel szemben, mint a vele ellentétes érdekű — nem mondom, hogy ellenséges érdekű — állam. Abban a pillanatban, amint itt eey jottányi tért enged valamely állam és gyöngébben kezeli a dolgot, teljesen ki van szolgáltatva az ellenség érdekeinek, (Ügy van! Üay van!) már pedig, ha egy állam békét akar. akkor a maga békéjét, ha kell, drákói eszközökkel is —- és ez az, t. képviselőtársam — biztosítania kell. De nem új jogszabály az, amit behozunk, hanem régi, amelyet nem módosítunk, nem módosítunk azért, mert más államokban is megvan és mert a büntetési tételek kölcsönhatásánál fogva az állam és az állam békéje érdekében nem vagvunk hajlandók ezt feladni. Ha nedig választani kell egyébként is egy jogelmélet épsége, vagy pedig egy állam és nép biztonságának épsége között, akkor a választás felelős ember részéről nem lehet kétséges. (Ügy van! Ügy van!) Dési Géza t. barátom negyedik kérdése és pontja, amelyet taglalt, a katonai büntetőtörvénykönyv-javaslat 38. §-ának 3. pontja volt. Nemcsak ő taglalta ezt, igen sokan taglalták, de meg kell itt is megint állapítanom, hogy ennek nemcsak ellenzői, hanem helveslői is voltak.^ Ha azonban van pont, amelynél én jogászi érvét felhozni nem tudok, úgy ez az és ez olyan, amelynél az indokolást kell, hogy átengedjem teljes terjedelemben a honvédelmi miniszter úrnak. Ein azonban mégis meg kell, hogy mondjam nézetemet abban a vonatkozásiilése 1929 november 13-án, szerdán. 307 ban, hogy túlzottnak tartom azt a beállítást, amelyben ezzel foglalkoztak. Utalok egy igen nagy ellenzéki lapnak, a Pesti Hirlapnak nemrégiben megjelent egyik vezércikkére, amelyben sok észrevétel hangzott el; nem mondható, hogy túlságos nagy jóindulatban részesítette ezeket a javaslatokat. Ebben egy kis mondat húzódik meg, azzai a helyes megállapítással, hogy ez a szakasz gyűlöletes volt akkor, amikor idegen ármádia jogát biztosította, de megszűnt annak minden komoly jelentősége, amikor a nemzeti hadseregben a meglevő jogállapot fenntartásáról van szó. (Helyeslés a jobboldalon.) Megengedem azt és a magam részéről csatlakozom ahhoz a ponthoz, hogy a bizottságban történt változtatás nem volt Szerencsés. (Ügy van! Ügy van! — Szilágyi Lajos: Vissza kell csinálni!) Tudom, hogy a honvédelmi miniszter úr sem fog elzárkózni az elől, hogy ebben a tekintetben a bizottsági szöveg helyett az eredeti szöveg visszaállíttassék. (Elénk helyeslés.) Ezen túl azonban a katonai szempontok az irányadók. A magam részéről, ha ez új jogot jelentene, nem járultam volna hozzá, de állom azt, amit egy közbevetett mondattal már Fábián i képviselőtársammal tisztáztunk egymás között, hogy ha ez a törvényjavaslat 97

%-ában jót hoz, akkor azért a 3%-ért, amely nem jelent haladást, de az eddigi talán kifogásolható jogállapotot fenntartja még egy időre, a három százalék megmaradó nem tökéletesért nem vagyok hajlandó a 97

% haladást kockára tenni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Egy napig sem vagyok hajlandó kockára tenni és megállapíthatom örömmel, hogy amikor közbeszóltam, akkor Fábián Béla t. képviselőtársam csak egy százalék különbséget talált: azt mondotta, hogy 96

% jó, de 4% ellen van kifogása, mert ő a 4. paragrafus ellen szólt. (Gál Jenő: A jogban nincs percent!) Még egyet legyen szabad ennél a szakasznál elmondanom. En azt hiszem, hogy ennek a kifogásolt pontnak a jelentősége, amelynél, mint mondottam, nem hozok fel jogi érveket a támogatására, nem attól függ, hogy kik élnek vele, hanem attól függ, hogy a honvédelmi miniszter úr hogyan szabályozza a fegyverviselést (Elénk helyeslés.) és még — tudjuk — függ nagyon sokban attól, hogy az új katonai büntetőbírák, akikről egyébként olyan elismerőleg nyilatkozott Gál Jenő t. képviselőtársam is, immár átveszik azt a szellemet az 1. § révén, amely a polgári büntetőbírák körében változatlanul él

? amely humanitárius és amely arra vonatkozik, hogy köteles nézni azt, történt-e a joggal való visszaélés mások kárára; át fogja venni ezt nemcsak az 1. §, hanem az életbeléptetésről szóló 100. §-ban kontemplált azon intézkedésnél fogva, hogy a katonai büntetőbírák képzése azonos és egyenlő legyen a polgári büntető, bírákéval. (Elénk helyeslés.) Erre módot ad ez a törvény és ezzel a lehetőséggel biztosítani fogjuk e szakasz eseteinek olyan megítélését, amely biztossá teszi előttem, hogy jogérzékünket többé egy eset sem fogja felháborítani. A botbüntetésről nem beszélek, t. Ház, jogászember a botbüntetést nem védheti. Igen helyesen szólalt fel Wolff Károly t. barátom, a botbüntetéssel szemben és szólaltak fel valamennyien, mert a botbüntetést, mint rendes büntetési nemet, bevezetni a magyar jellemmel össze nem egyeztethető. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem erről volt itt szó, t. Ház. De még rá akarok mutatni arra is, hogy egyszer hozott egy általánosan és titkosan választott nemzetgyűlés egy ilyen törvényt, (Ügy van! Ügy van!) de a magyar büntetőbíróság egyetlenegy esetben 44*