Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

306 Az országgyűlés képviselőházának 329. ülése 1929 november 13-án, szerdán. rülményekhez képest a régi törvény 287. §-a szerint kivétel nélkül halálbüntetés. E helyett a halálbüntetés helyett az új törvény uralma alatt csupán kihágási büntetés lesz kiszabható. T. Ház! Azt hiszem, hogy nem kell folytatnom ezt az összehasonlítást, nem kell tovább bizonyítanom azt, hogy itt nem drákói jogszabályok behozataláról, hanem igenis, drákói jogszabályok hatályon kívül helyezéséről van szó. (Úgy van! Ügy van! a Jobboldalon.) Nagy, óriási lépést teszünk előre a humanizmus terén és drákói jogszabályokat keresni ebben a törvényjavaslatban, jogászi alapon, komoly, tárgyilagos kritikával nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Csak azt kérdem azoktól, akiknek egyszerre nem sürgős ennek a törvénynek életbeléptetése, mivel tudják indokolni, hogy apró, egy-két szakaszra mérsékelt kifogásaik ellenében hajlandók volnának ezeknek a drákói jogszabályoknak további életbenléteiét elszenvedni. (Gál Jenő: Az az egy-két paragrafus a lényege az egész javaslatnak! A többi staffázs, semmit sem jelent!) Az előbb kimutattam azt is, hogy milyen sok esetben szűnik meg a halálbüntetés kiszabásának lehetősége. Abba a vitába már nem megyek bele, mert ma nem erről van szó, hogy helyes-e a halálbüntetés vagy sem. Egyre bátor vagyok azonban rámutatni, hogy csodálatosképpen újabban az előre legmegfontoltabb szándékkal elkövetett gyilkosságokat tervszerűen ott méltóztatnak elkövetni azok, f akik erre nagyon erősen készülnek, ahol halálbüntetést nem ismernek. Ez mindenesetre nem arra vall, hogy a halálbüntetés idejét múlt intézkedés lenne és semmiesetre sem kezdheti annak megszüntetését egy olyan kis állam, amelynek annyian igyekeznek úgy társadalmi békéje, mint vagyoni és állami biztonsága ellen bűncselekményeket elkövetni. De rámutathatok arra is, hogy ott van az az állam, Svájc, amely állam békében nem ismer halálbüntetést; méltóztassanak megnézni annak katonai büntetőtörvényét: háború esetén 17 esetben, több esetben, mint a magyar katonai büntetőjog, ismeri a 'halálbüntetést. Nagyon jól tudjuk bizonyára, hogy miért. Bizonyára nem azért, mert elmaradott ország, bizonyára nem azért, mert antidemokratikus ország, bizonyára nem azért, mert zsarnoki hajlamokkal telített ország lenne. Mármost áttérek arra a néhány paragrafusra, amelyek vita tárgyai voltak és amelyekre már bátor voltam megjegyezni, hogy vita tárgyai voltak pro és kontra egyaránt. Dési Géza t. barátom a maga részéről különösen négy pontot hozott fel, elsősorban tehát ezzel a négy ponttal foglalkozom, bár megállapíthatom, hogy a legtöbb felszólaló ebből a négy pontból válogatott azután felszólalása során, amikor észrevételeit megtette. Dési Géza t. képviselőtársam, aki alapos ismerője ennek a jogterületnek, a legnagyobb örömmel fogadta a javaslatot és annál nagyobb súllyal kell figyelemre méltatnom ellenészrevételeit az előterjesztett négy ponttal szemben. Az első pont volt a katonai büntetőtörvény 50. és 51. <§>-ának kérdése, amely paragrafusokkal kapcsolatban Wolff Károly t. barátom is kifejezést adott nézetének, mégpedig annak a nézetének, amely egyezik ebben a vonatkozásban Dési Géza t. képviselőtársaméval, hogy nem tartja szerencsésnek, ha a katonai büntetőtörvénykönyv enyhítő és súlyosbító körülményeket sorol fel. Nem kell mondanom az illetőkkel szemben, mert ők nem tévedtek, de azokkal szemben, akik esetleg a sajtóban ilyen értelemben tárgyalták a kérdést, hangsúlyoznom kell, hogy nem taxatív felsorolásban adjuk itt az enyhítő és súlyosbító körülményeket, nem kimerítő taxációról van itt szó; ez példálódzó felsorolás, amely nem példátlan a szakirodalom terén. A Magyarországon készült újabb büntetőjogi reformtervezetek és javaslatok kivétel nélkül, Edvi-Illéstől kezdve az újabbakig, mind azon az állásponton vannak, hogy kívánatos és helyes a példálódzó felsorolás. Sorolja fel a törvény azokat a kérdéseket, amelyeket múlhatatlanul bírói kognició tárgyává kell tenni, mert méltóztatnak tudni gyakorlatból: ha csak úgy áll a helyzet, hogy köteles a bíró mérlegelni a súlyosbító és enyhítő körülményeket, akkor vagy magára van bízva, hogy magából termelje ki azokat a momentumokat és kérdéseket, amelyekre felelnie kell, vagy pedig kizárólag arra van utalva, amit a felek terjesztenek elő. Helyesebbnek tartom, — a jogtudomány e tekintetben igen széles területen vallja ezt az álláspontot — ha van egy tájékoztatása a bírónak, aki végigmegy azon, hogy van-e ez, nincs-e ez. így valószínű, és rendes körülmények közt inkább a vádlott javára is szolgál, hogy talán enyhítő körülményt ott is, ahol esetleg annak felhozatalát a védelem elmulasztotta. Ne felejtse el a t. Ház azt, hogy itt a katonai bíráskodás laikus elemekből is tevődik össze, itt sókkal kívánatosabb és még kevésbbé mellőzhető, hogy ilyen felsorolás legyen, mert hiszen ennek kapcsán a bírói ítélkezés sokkal belterjesebb lesz. Magának a felsorolt enyhítő és súlyosbító körülményeknek egyes tételei ellen, mint látom, nem is volt észrevétel, ha pedig volt, akkor az észrevétel csak elméleti jellegű, amellyel szemben felhozott gyakorlati észrevételeink — azt hiszem — nagyobb súllyal esnek a latba. Meg kell azonban itt állanunk egy pillanatra és meg kell állapítani azt az érdekes jelenséget, amely különben egyáltalában jellemző erre a reformra, hogy ez a javaslat hat súlyosbító körülményt sorol fel és ugyanakkor tizenkét enyhítő körülményre mutat rá. Már pedig ismételten hallottuk, hogy ez a javaslat drákói jogszabályokat tartalmaz. Egy kisebb kérdésre is rátért Dési Géza t. barátom: a kicsapás intézményére. Itt ellenmondást lát és megengedem, hogy ez az ellenmondás egészen könnyen konstruálható jogászi okfejtéssel. Mégis engedje meg nekem a t. Képviselőház, hogy ezt én olyan kérdésnek minősítsem, amely eminenter katonai szempontból bírálandó el. Teljesen igaza van Szilágyi Lajos t. képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogy ezeket a javaslatokat egyoldalúan jogászi szemmel nézni épp olyan hibás volna, mint egyoldalúan katonai szemmel nézni és csak akkor jók ezek a javaslatok, ha a jogszolgáltatás és igazságszolgáltatás érdekeit éppen úgy kielégítik, mint ahogy nem hagyhatják egy percig sem figyelmen kívül a katonai szempontokat. A kicsapás intézményénél tehát méltóztassék ezt figyelembe venni és méltóztassék már most ugyanebből azt a következtetést levonni, hogy a katonai szempont érvényrejuttatása egyáltalán nem sérti az igazságszolgáltatás érdekeit. Annál kevésbbé mondhatjuk ezt, mert hiszen ez az intézmény nemcsak nálunk van meg, hanem számtalan államban. Csak Angliára és Franciaországra mutatok rá. Az angol Army Act 44. §-ának 4. pontja pedig nemcsak a halálbüntetés előtt rendeli kimondani a kicsapást a hadseregből, hanem súlyosabb szabadságvesztés büntetés kimondása esetén is. A francia törvény 192. §-ának 2. pontja pedig teljesen