Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

300 Az országgyűlés képviselőházának 3', Mélyen t. Ház! Ami mármost a párbaj kérdését illeti, én ebben a törvényjavaslatban látok egy rendelkezést, amely azt mondja, ha egy katonai egyén párbajra hívja szolgálati ügyből kifolyólag felettesét, akkor öt évig terjedhető börtönnel büntethető. Szerettem volna ebben a törvényjavaslatban azt látni, hogy nemcsak szolgálati érdekből büntetik azt, aki párbajra hívja ki felettesét, hanem azt is megbüntetnék, aki akármilyen okból kihív mást párbajra. Azzal végtére már -ékszer le kell számolnunk, hogy ez az elégtételadásnak nem olyan módja, amellyel valaki becsületét vissza tudja szerezni. Ha két ember kiáll akár pőrére levetkőzve, akár bandázsokkal és nem tudom milyen védeszközökkel, azzal még nem fogja visszaszerezni becsületét. Igaz a mi társadalmi felfogásunkban ma egészen hibásan és tévesen megvan ez. Mi látjuk azt, hogy nehezen tudjuk kiküszöbölni a párbajt, de azt is örömmel látjuk, hogy az utóbbi esztendőkben a hadsereg tagjai egymással nem verekszenek, de nemcsak a hadsereg tagjai, hanem polgári egyén és katonai egyén között is nagyon ritkán fordul elő és a katonai becsületügyi bíróságok is nagyon ritka esetben mennek bele abba, hogy kiálljanak egymással szemben golyókkal vagy karddal, akármilyen karddal is azok a felek, akik egymást megsértették, hanem bízzák ezt vagy katonai becsületbíróságra, vagy pedig a polgári bíróságra. En nagyon szívesen vettem volna azt, hogy ez a törvényjavaslat necsak ilyen esetben, szolgálati érdekből mondja ezt ki, hanem általában szüntessük meg a párbajt. Mi örömmel látjuk azt, hogy ma már egyes társadalmi osztályok és egyes társadalmi rétegek kivonják magukat a párbaj alól. Vannak egyesületek, amelyek egyenesen megtiltják tagjaiknak azt, hogy párbajozzanak. En hiszem, hogy ez tovább fog fejlődni és át fog ragadni minden egyes társadalmi rétegre és minden egyes társadalmi osztályra és itt, amikor mi útmutatást adunk ebben a törvényjavaslatban, hogy még katonáknál is legalább ebben az esetben büntetjük, akkor leszögezzük ennek helytelenségét, egészen téves voltát és ezzel újabb irányt adunk annak a mozgalomnak, amelynek célja az, hogy a párbaj végre-valahára kiküszöb öltessék azoknál, akik azt hiszik, hogy ezzel az ő becsületüket meg lehet menteni. Még egy sérelmes szakaszt látok a törvényjavaslatban és ez a 69. §, amely a függelemsértésről azt mondja, hogy a valódiság bizonyítását nem szabad elrendelni akkor, ha ez a katonai szolgálati érdekbe beleütköznék. Valahogyan nem tudom felfogni, miért kell ezt ebbe a szakaszba belevenni, amikor egyébként megengedjük azt, hogy a valódiságot éppen úgy bizonyíthassák, mint ahogyan bizonyíthatják azt a polgári büntető törvénykönyv alapján. Bár teljesen elismerem azt, hogy lehetnek abban katonai érdekek, amelyeknek a külszínre hozatala nem kellemes az állam, a nemzet vagy a hadsereg szempontjából, azonban meg lehet akadályozni ezt máskép: nem kell odaengedni a bíróság elé a feleket, mert hiszen ha ilyen cselekmény elkövettetik, akkor először felhatalmazást kell kérni felettes hatóságától, hogy szabad-e a büntető eljárást folyamatba tenni. Tessék ott mérlegelni ezeket a dolgokat és ha úgylátszik, hogy katonai szolgálati érdekek szólnak ellene, akkor ne méltóztassék odaengedni őket a bírósághoz, akkor ne induljon meg az eljárás, amelyet megszakítanak, mintegy derékba kettétörnek azzal, hogy a katonai hatóság ott kijelenti, hogy a valódiság bizonyítá. ülése 1929 november 13-án, szerdán. sát nem engedi meg. En tehát szívesen látnám azt, ha ebből a szakaszból ezt a részt kihagynék és nem vennék úgy bele, hogy ebben az esetben pedig nem szabad bizonyítani a valódiságot. Ezek voltak nagyjában az én észrevételeim, melyeket a katonai büntetőtörvény könyv-javaslatra vonatkozólag bátor voltam előadni és most méltóztassék megengedni, hogy még egy megjegyzést tegyek az életbeléptetési törvényre és arra a rendelkezésre, amely a katonai büntetőtörvénykönyv és a polgári büntetőtörvénykönyv közötti különbségeket állapítja meg. En a 75. §-t diffikultátum, amelyben az van megmondva, hogy nem minősítő körülmény a lopásnál az, ha ezt olyan katonai egyén követi el, aki szolgálatánál vagy hivatásánál fogva fegyvert visel. En meg tudom érteni a különbséget, hogy egy katona, aki hivatásánál fogva viseli azt a fegyvert, jöhet abba a helyzetbe, hogy lopást követ el, de én azt mondom, hogy ne kövessen el lopást, ha nem akar súlyosabb büntetést magára nézve elismerni, hiszen minősítő körülmény az, hogy fegyverrel követi el azt a bűncselekményt. Ha egy polgári egyén fegyverrel követi el, ez súlyosabban büntetendő, nem tudom tehát megérteni, miért kell ezt a katonát enyhébben büntetni azért, mert neki szolgálatánál fogva fegyver van az oldalán; azt a fegyvert éppúgy használhatja, az éppen olyan megfélemlítő arra nézve, akivel szemben a lopás elkövettetik, mintha egy nem katonai egyén vesz fegyvert a kezébe. Ha tehát nem akar a súlyosabb minősítő körülmény alá kerülni, akkor ne tessék neki ezt a bűncselekményt elkövetni, ne tessék neki lopni! Utóvégre lopni nem muszáj! En szívesebben venném, ha ezt a szakaszt a miniszter urak kihagynák a törvényjavaslatból, mert tényleg látom itt azt az ellentétet, amely a katonai és polgári egyének között van. Ezt az ellentétet nem szabad támasztani és nem szabad kiélezni. (Ügy van! a középen.) T, Ház! Ezek voltak azok a megjegyzések, amelyeket a törvényjavaslathoz bátor voltam előterjeszteni. Mint beszédem elején mondottam, örülök annak, hogy ez a törvényjavaslat napvilágot látott s hogy ezt a törvényjavaslatot itt a Házban tárgyaljuk. Ügy látom, hogy most a mi jogrendszerünkbe szorosan be fog illeszkedni a katonai hüntetőtörvénykönyv is, amely közelebb fogja hozni egymáshoz a polgári és katonai egyéneket. A mi lelkünket jobban össze fogja forrasztani, amikor majd az a hadbíró is a polgári büntetőtörvénykönyvvel kezében fog ítélkezni, amikor meg fogja tanulni a polgári büntetőtörvénykönyvet is és annak alapján fog ítélkezni. Minthogy a kormány iránt bizalommal vagyok és bizalommal látom azokat a rendelkezéseket is, amelyek ebben a törvényjavaslatban vannak, s amelyek a minisztérium kezébe hatalmat adnak kivételes intézkedésekre, a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Elénk éljenzés, helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Nincs senki feliratkozva! Elnök: Kérdem, kíván-e még valaki szólani! (Nem.) Ha senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr kíván szólni! Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Az elég hosszúra nyúlt vita