Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

Az országgyűlés képviselőházának 329. ülése 1929 november 13-án, szerdán. 301 után örömmel állapíthatom meg, hogy a tárgyalás alatt lévő két törvényjavaslat túlnyomó nagy része ellen senki kifogást nem emelt. Voltaképpen két-három, mondjuk négy-öt szakasz az, amely körül a vita kijegecesedett. Azt is meg kell állapítanom, hogy a vita ezekkel a szakaszokkal szemben nemcsak kontra, hanem pro is folyt. Ennek következtében könynyű a helyzetem./mert hiszen képviselőtársaim azokat a támadásokat, amelyek négy-öt szakasz ellen elhangzottak, legnagyobbrészt már ki is védték, úgyhogy szerény véleményem szerint, teljesen elegendő, ha az időszerűtlenség kérdésével foglalkozom s ha foglalkozom azzal az egyoldalúlag terjesztett véleménnyel, mintha itt egy drákói törvénnyel állanánk szemben. Foglalkozni szándékozom azokkal a szakaszokkal, amelyek köré a vita kijegecesedett. T. Ház! A magyar nemzet, amikor 1867. után Önrendelkezési jogát visszakapta, abban a pillanatban igyekezett a maga törvényes rendelkezéseit, régi jogrendszerét visszaállítani. Látjuk ezt a magyar jogélet egész területén és látjuk azt is, hogy régi jogintézményeink visszaállításával párhuzamosan igyekezett a tapasztalt haladást érvényesíteni és új, nagyszerű kódexeket alkotott 1867 után. Egyetlenegy terület volt, ahol a magyar aspirációk és a magyar jog nem tudott érvényesülni: ez a katonai jog területe volt. Sajnálattal tapasztaltuk évtizedeken át, — a magunk fiatalsága is látta még — azokat az éles harcokat, amelyeket a magyar nemzet a katonai jog terén vívott ellenséges érzületű hatalmakkal szemben (Ügy van! a középen.) és meg kell állapítanom: mélységes szomorúsággal töltött el minden magyar embert, hogy éppen az a nemzet, amelynek jellemvonása egyrészt hogy jogásznemzet, másrészt hogy katonanemzet, nem volt képes egy lélekkel együtt szolgálni katonai téren az országgal csak azért, mert a katonai jog terén idegen szellem uralkodott. (Jánossy Gábor: A dinasztia!) Negyvenöt esztendőnek kellett elmúlnia 1867 után, hogy legalább egy kis világosság derengjen és létrejöjjön az a katonai és honvédperrendtartás, amelyet az ország jogászai és politikusai egyöntetű örömmel fogadtak egyrészt azért, mert nemzeti haladást jelentett, másrészt azért, mert egy igen fejlett jogot állított a régi elavult jogok helyébe. Ellenben az a katonai büntetőjog, az 1855 évben kiadott pátens ma is él, t. Képviselőház. Ma is él ez a pátens, amely idegen tőlünk keletkezésében, tortalmában és nem egy korszakon át idegen bírák kezében idegen volt az a szellem, amely azt végrehajtotta. (Jánossy Gábor: Haynau szellem!) Sok részében ez az elavult jog nem is 1855, nem 75 év, tehát háromnegyed század távlatából áll előttünk, hanem sokkal messzebb időkből származik, Mária Terézia korából származik sok rendelkezése, végeredményében izig-vérig idegen jog ez tőlünk. Ellenséges légkörben született, törvénytelen forrásból és végrehajtásának szelleme volt az, amely annakidején idegen bírák kezében alkalmazva, Magyarországnak annyi gyásznai-ot, október 6-át és más gyásznapokat szerzett. (Ügy van! Ügy van!) Ha idegen volt tőlünk alkotmányunk tekintetében, a jogrendszer és jogelvek tekintetében, érzelmi és történelempszichológiai okoból, akkor kérdem, lehetséges-e egy pillanatig is tétovázni, mikor alkalom kínálkozik arra, hogy ettől az elavult, nemzetünktől, testünktől és lelkűnktől idegen jogforrástól szabaduljunk? Ha körülnézünk Európában, sehol sincs ilyen elavult jog életben, mintahogy sehol sincs idegen jog életben. Az utódállamok, Cseihország, Lengyelország, sőt maga Ausztria is siettek szabadulni ettől a jogtól, hiszen területük igen nagy részén ez érvényben volt. Ausztria már 1920-ban igyekezett új jogot teremteni, közeledvén a német joghoz. Kérdem: csak mi ragaszkodjunk-e a'hhoz a jogszabályhoz, amely csakis ellenséges oldaláról tudott századokon át bemutatkozni? De a jogfejlődés Európaszerte, egészen függetlenül a mi nemzeti okainktól, reformokat involvált mindenütt, a katonai büntetőjog és igazságszolgáltatás terén. Látjuk, thogy 1926ban Németország módosítja katonai büntetőjogát. Svájc, ez a valóban leg-békeszeretőbb semleges ország, 1927-ben új kódexet teremt. Franciaország 1928-ban teremt új kódexet és Anglia — amelyre az én t, barátom, Rassay Károly t. képviselőtársam hivatkozott — az 1881. évi Army Actot, az ő sajátos rendszerénél fogva évről-évre en bloc veszi tárgyalás alá és igen sokszor módosít is rajta. Mindezeket az államokat tehát nem az késztette arra, hogy reformmal jöjjenek, mert idegen jog volt területükön uralmon, mert elavult, 150 vagy 200 esztendős jog volt területükön uralmon, hanem késztette őket a jogtudomány haladása, a jogelvek tisztulása, háborús és^ évtizedes tapasztalatok és bizonyos jelenségek, amelyek a törvények hézagaiból táplálkoztak és éltek. T. Ház! Mindezek az okok nálunk fokozottabban jelentkeznek. Miért? Azért, mert sokkal régibb a mi törvényünk, sokkal idegenebb a mi jogrendszerünktől és ezenfelül nálunk itt van az ok, amelyre már hivatkoztam: a nemzeti és alkotmányos szempont is. Teljesen érthető tehát, t. Ház, ' hogy amióta az alkotmányos élet helyreállt Magyarországon, nem szűnt meg az országgyűlés sürgetni ennek a törvénynek, ennek a törvény nevét viselő jogszabálygyűjteménynek hatályon kívül helyezését és helyette a magyar jog éryényrejutását. Kégi országgyűléseink állandóan sürgették ezt, sürgette a nemzetgyűlés, sürgette már ez az új országgyűlés is, sürgette pártokra való tekintet nélkül, sürgette a széjsőbaloldal is, mint ahogy t. barátom, a honvédelmi miniszter úr rámutatott, sürgette Malasits képviselőtársam is nemrégen mondott interpellációja alakjában. Valóban elmondhatjuk, hogyha politikus és jogász egy kérdésben egyet tndott érteni, ha egy kérdésben egyaránt hangzott a ceterum censeo, úgy valóban ez a kérdés volt az: távozzék tőlünk ez az idegen jog, amely a nemzetnek annyi nyomorúságot, keserűséget, annyi gyásznapot szerzett és jöjjön helvébe a magyar jog uralma. Kérdem azonban, ha igaz az, amit elmondottam, akkor miért nem időszerű most ennek megvalósítása? Ha időszerű volt Európaszerte miért csak nálunk nem az? Valóban nehéz azt nem mondanom, hogy időszerűtlennek ezt a javaslatot csak az örök ellenmondás szelleme mondhatja. (Ügy van! a jobboldalon.) Vagy kérdem, hogy akkor, amikor sürgették ezt a javaslatot, jobban volt-e előkészítve ez a reform, mint ma? Aligha. Mégis, ha a sürgetésre nyomban benyújtotta volna a kormány, azt hiszem, abban a pillanatban még a sürgető is helyesléssel fogadta volna azt a gyors intézkedést. Azóta a szakirodalom fejlődött, azóta a nyugati államokban új törvényalkotásokkal állunk szemben, amelyek valóban kiváló példát nyújtanak abból a szempontból hogy a törvényalkotások terén milyen utat kövessünk. Most már, amikor előttünk van egy