Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

Az országgyűlés képviselőházának 329 kötötte a kardját, elment mindjárt az első mu­latóba pezsgőzni. Ma ez már megszűnt, ma már nem ebben a szellemben nevelik a mi katonáinkat. Ma megtanítják arra, hogy ne­héz az élet és a nehéz életviszonyok közé neki is be kell illeszkednie. Ma már, amikor ugyanabból a társadalom­ból kerül ki a katona is, csak a foglalkozása más, a polgári társadalommal szemben is sok­kal nagyobb megbecsüléssel és tisztelettel visel­tetik. Ma már nem gondol arra, hogy lenézze a civilt, vagy hogy azzal a polgári egyénnel szemben esetleg inzultusokat kövessen el, hanem ő is keresi azt a harmóniát, együttérzést és együttműködést, amely ennek az országnak nél­külözhetetlen létalapja. A katonaság is ma érzi azt, hogy neki dolgoznia kell ebben az ország­ban és mi látjuk, hogy mennyire meg vannak erőltetve a mi fiatal katonáink. Ma nem tölthe­tik el életüket olyan könnyelműen, mint azelőtt, mért a gyakorlatozás igazán nagyon elveszi idejüket, hiszen látjuk, hogy délután 3-kor, Vsa­kor, 4-kor jönnek haza a kaszárnyából és rövi­desen megint vissza kell menniök. A katona te­hát nem gondolhat arra, hogy most már egész idejét csak a mulatozásnak szentelheti. Ezek az idők elmúltak, de nem is gondol reá ez a fiatal­ság. Ezt uni az életből látjuk, a tapasztalatból tudjuk megállapítani. Nem kell attól félnünk, hogy most a Gotterhalte^ vagy a Kossuth-nóta miatt lesznek összeütközések, vagy hogy ami a katonának tetszik, nekem nem tetszik, mert min­den egyformán tetszik mindnyájunknak, ami ennek az országnak hasznos, üdvös és jó. Nincs tehát közöttünk lelki különbség, nincs lelki eltá­volodás és nem is lehet. (Egy hang a középen: Egyek vagyunk!) Amint helyesen mondja t. kép­viselőtársam, mi egyek vagyunk egészen, egybe forrtunk lelkileg, nem szabad arra gondolnunk, hogy valaki, aki a mi vérünkből való vér, majd ellenünk fog törni csak azért, hogy megmutassa, hogy neki kard van az oldalán. De ha mégis megtörténnék, itt. vannak azok a szigorú megha­tározások a törvényben. Ha ezeket nem fogja megtartani, szigorúan fog érte lakolni. Megvan tehát a fék, amely még akkor is vissza fogja tartani őt attól, hogy bűncselekményt kövessen el, ha az indulatok meg is lesznek 'abban a fia­talságban. A magam részéről tehát egészen nyu­godt lélekkel fogadom el ezt a szakaszt. Nem látok benne semmi veszélyt sem az államra, sem a polgárságra, de még azokra sem, akik nagyon félnek ettől. Ami már most a halálbüntetés kérdését illeti (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.), ennek nagy irodalma van, amelyet előttem szólott jogásztár­saim igen éles elmével és éllel már letárgyaltak. A magam részéről is azt tartom, hogyhanem fel­tétlenül szükséges, nem szabad halálbüntetést alkalmazni. Nem tartozom azok közé, akik azt mondják, hogy a halálbüntetést egészen el kell törölni, mert én azt hiszem, Jiogy addig, amíg^ az embe­rek között lesznek bűnöző emberek is és lesznek olyanok, akik nagyobb bűncselekményeket is elkövetnek, szükség van arra, hogy legyen meg­félemlítés is, hogy a bűnös tudja azt, hogy a legfőbb jóval, ami az életben adatik, a maga életével is áldoznia kell akkor, ha azt a bűncse­lekményt elköveti. Ha azonban ezen az elvi ala­pon állok is, ez nem jelenti azt, mintha helye­selhetném, hogy könnyelműen bánjunk a halál­büntetéssel. Éppen ezért a magam részéről, na­gyon megfontolandónak tartom, hogy amikor fiatalkorúakról van szó, be kell-e venni azt, hogy azok halálbüntetéssel büntethetők. (Moz­gás a középen.) Bár, mint előzőleg mondottam, ülése 1929 november 13-án, szerdán. 299 vannak bizonyos esetek, amikor talán a fiatal­korúakkal szemben sem lehet attól eltérni. Hi­szen ezt a háborúban is láttuk, — különösen lát­hatták azok, akik a szerb hadszintéren voltak — hogy főképpen a kis komitácsik, a 15—16 éves gyerekek voltak azok, akik a legnagyobb bűn­cselekményeket elkövették. Azokat bérelték fel arra, hogy kövessék el a legnagyobb bűncselek­ményeket, amelyek a haderő ellen irányulnak. Ha lehetséges lenne, a magam részéről örömmel venném, ha ezt a szakaszt elhagynán, ha kimon­danánk azt, hogy a fiatalkorúakkal szemben nem lehet halálbüntetést alkalmazni. (Helyes­lés.) Ami a felnőttekre, a nagykorúakra vonat­kozó halálbüntetést illeti, azt is a minimumra kell korlátozni. De úgy látom, hogy ez a tör­vényjavaslat nagyon helyesen szabta meg azo­kat a bűncselekményeket, amelyekkel a halál­büntetés jár és most még kevésbbé félek attól, még háború esetén sem, hogy ezzel nagyon gyakran fognak élni, amikor magyar hadbí­rák fogják kimondani azt az ítéletet. Az a ma­gyar hadbíró mindig mérlegelni tudja majd azokat a körülményeket, amelyek között az a bűncselekmény elkövettetett, a mérlegelés jogá­val élni is fog és csak abban az esetben fogja majd kimondani a halálbüntetést, ha más meg­oldási mód nem kínálkozik. Ami a botbüntetést illeti, ezért én magam sem tudok lelkesedni, azt hiszem, egyetlen jogász sincs, aki lelkesedne ezért, de ebből nem az következik, hogy nincs esetleg rá szükség háború esetén, ha ez egy na­gyobb jó az élet megmentésére, és a halálbün­tetés elkerülése végett esetleg szükséges. Nem szívesen adok a minisztériumnak felhatalmazá­sokat, hogy ilyen bűncselekményeket megálla­pítson, vagy a megállapított bűncselekmények­nél a büntetési módot és a nemet is megállapítsa, mert én sokkal szívesebben veszem, ha ez a bün­tetőtörvénykönyvben van lefixirozva. Soha sem voltam híve annak, hogy a minisztériumnak adassanak ilyen nagymértékű felhatalmazások, mégis csak be kell látnom azt, hogy vannak esetek, amikor elkerülhetetlen. Ha én halálbüntetést akarok megváltani azzal, hogy huszonötöt fogok ráhuzatni arra az emberre, akkor azt hiszem, hogv az szívesebben fogja venni és azok is szívesebben fogják venni, akik a halálbüntetésnek ellenségei. Mert hiszen el van kerülve a halálbüntetés végre­hajtása, helyettesítve van ezzel. Azt hiszem, hogy az a honvédelmi miniszter úr, aki majd abban az időben alkalmazni fogja, nem fog olyan könnyelműen bánni a botbüntetéssel és ő is erős lelkiismereti kérdést fog csinálni abból, hogy behozza-e vagy pedig ne hozza be. De amikor azt látjuk, hogy nemcsak nálunk volt ez meg minden rendelkezés nélkül, akár törvény, akár rendelet van erre, a háborúban megvolt más államokban is. El kell képzelni, hogy más államokban is gondolkozó férfiak hozzák azo­kat a törvényeket, akik nemzetüknek, hazájuk­nak javát akarják és akik meg akarják védel­mezni azokat is, akik esetleg bűncselekményt követtek el. Mi is ezt csináljuk és én azért nyu­godt lelkiismerettel bízom ezt egy magyar mi­niszter elbírálására, hogy szükség van-e erre vagy pedig nincs. Én szeretném, ha nem lenne erre szükség. Amíg emberek lesznek, mindig lesznek bűnöző emberek is és ezt azzal nem lehet megszüntetni, hogy azt mondjuk: mi pedig a botbüntetést nem fogjuk alkalmazni. Ha szükség van arra az ország, a nemzet érdeké­ben, akkor igenis tessék alkalmazni és akkor mi ebből nem csinálhatunk lelkiismereti kérdést. 43*

Next

/
Thumbnails
Contents