Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

296 Az országgyűlés képviselőházának Sí mód a megjavulásrla, a fmagábatérésre, méltóztassék ilyen értelmű javaslattal jönni, amely azt mondja, hogy a halálbüntetés ideiglenesen felfüggesztetik és azután a bizonyos időtartam után jön vagy az átváltoztatás sza^ badságvesztésbüntetésre, vagy ha az illető jó viseli magát vagy egyenesen kitünteti magát, elengedik neki a büntetést. Ez az emberséges, bölcs és humánus eljárás. Azt látom, hogy a t. miniszter úrnál megértésre talál ez az előterjesztésem. Nem azért vagyunk itt, hogy keressük az ellentéteket, hanem hogy igazán minden pártpolitikától mentesen az ügy érdekében keressük a megoldás módjait és lehetőségeit. En már beszédem bevezetésében megmondottam azt, hogy nem politikai szempontból tekintem ezt a javaslatot, hanem mint magyar hazafi, mint magyar polgár és mint volt magyar katona tekintem ezt, és amennyire szükségesnek tartom, hogy az önálló Magyarország életében legyen egy önálló katonai büntetőtörvénykönyv, annyira feleslegesnek tartom, hogy ez a katonai büntetőtörvénykönyv ismét alkalmat adjon megkülönböztetésekre és ismét felállítson olyan ellentéteket a polgárság és katonaság között, melyekre semmiféle szükség nincs. Engedelmet kérek, mikor Magyarország gazdaságilag az önálló vámterület helyzetébe jutott, mikor Magyarország közjogilag az önálló nemzeti hadsereg birtokába jutott, akkor itt ezeket az intézményeket úgy kell tekinteni, mint a, nemzet testéből és lelkéből kinőtt szerves intézményeket. Nem kell itt azt a régi copfos osztrák módszert követni, hogy itt különbséget tesznek katonák és polgárok között. Igen, különbség van a foglalkozásban, a hivatásban, de ami a hivatásra és a fegyelemre vonatkozik, azt intézze el a katonai büntetőtörvénykönyv belül, de kívül ne jöjjön összeütközésbe a polgársággal és a polgári jogokkal, mert erre semmi szükség nincs. Egyszerűen ki kell hagyni ezeket az intézkedéseket. S amikor a kasztszellem szembekerül az emberi jogokkal és a polgári jogokkal, én ott állok az emberi jogok mellett. (Helyeslés balfelől.) T. Ház! Amikor ilyen kritikus pontok vannak ebben a javaslatban, amelyek annak politikai ízt adnak, én mint ellenzéki képviselő azt mondom a mélyen t. kormánynak: méltóztassék kiküszöbölni ezeket az intézkedéseket! Végre, mikor egy nemzeti intézményről van szó, nyilatkozzék meg egy egyhangúság: egyhangúlag és örömmel fogadjuk el ezt a katonai büntetőtörvénykönyvet, amely a nemzet fiaira szól immár, és ne hagyjuk benne ezeket a tűszúrásokat és sebeket, melyek ismét életrekeltik^ és feltámasztják a polgárság és a katonaság között való különbséget, amely meglehetett egy elmúlt korszakban, a monarchia idejében, de nem szabad meglennie most, mikor egy Önálló nemzeti Magyarország éli életét. Nem fogadom el a javaslatot. (Helyeslés a bal- és a szélsŐbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Usetty Béla! Usetty Béla: T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy röviden hozzászóljak a javaslathoz. Amikor, mint fiatal jogász az egyetemen büntetőjogot hallgattam, és a katonai büntetőbíráskodásról beszéltünk, élénken emlékszem arra, hogy egy szemináriumi órán mindnyájan borzasztóan fel voltunk háborodva akkor, mikor az előadó tanárunk egy 1855. évből való pátensről beszélt és azt mondotta nekünk, magyar fiúknak, hogy ezt a pátenst alkalmazzák akkor, ha egy katonai egyén valamilyen bűncselekményt . ülése 1929 november 13-án, szerdán. elkövet. Mindannyian lehetetlennek tartottuk azt, hogy magyar emberek felett egy osztrák pátens alapján bíráskodjanak, amely sem testünknek, sem lelkünknek nem kellett, amely tőlünk egészen távolállott s ïamely tényleg egy egészen külön bíráskodást akart megteremteni a mi államunkban. S akkor arra a meggyőződésre kellett jutnunk, hogy nem lehet megoldani a kérdést azért, mert abban a hadseregben nemcsak magyarok vannak, hanem vannak osztrákok, horvátok és szlovének is. Ezeket akarták egy kalap alá hozni és így nem tudták kidomborítani azt a magyar jelleget, amelyet pedig ki kellett volna domborítani akkor, amikor egy magyar ember felett bíráskodnak, akár katonailag, akár másképpen, Epen azért végtelenül örülök annak, hogy megérhettük azt, hogy nemzeti hadseregünk van, és hogy nemzeti hadseregünk katonai bíráskodását most már azzal a joggal fogják ellátni, amelyet a magyar parlament fog meghozni és amelyet a magyar parlament fog rákényszeríteni azokra, akik esetleg a bűn útjára térnek. Éppen ezért nem oszthatom egyetlenegy pártnak sem azt az álláspontját, hogy ezt a kérdést nekünk nem eminenter kell tárgyalnunk és nem sürgősen kell tárgyalnunk, mert egy lehetetlen helyzetet, akármilyen téren is legyen az, meg kell szüntetni, mégpedig minél hamarább meg kell szüntetni. Akkor, amikor arról beszélünk, hogy mi jogásznemzet vagyunk és megvan a jogrendünk, akkor be kell illeszteni magyar jogrendünkbe a magyar katonai büntetőtörvénykönyvet is és a katonai bíráskodást is abban a szellemben kell vezetnünk és a bűncselekmények felett is abban a szellemben kell ítélkeznünk, amint az a magyar jogrendszerből következik. Éppen azért, amikor a szociálistapárt azt mondja, hogy ő nem kíván résztvenni ennek tárgyalásában, mert ebből az következnék, hogy itt külső vagy belső ellenségeskedést akarnánk támasztani, hogy itt mi háborút akarnánk indítani; azt hiszem, ez nem komoly érv arra, hogy valaki kivonja magát a tárgvalás anyagából, mert azt hiszem, egyetlen magyar ember sincs ebben az országban, aki a mai viszonyok között háborút akarna vagy a háborúra csak gondolna is, azt azonban nem mondhatjuk el magunkról, hogy nincsenek belső ellenségeink és nincsenek külső ellenségeink. A belső ellenségekről nem akarok beszélni, mert mindenki tudja, hogy kit gondolok belső ellenségnek. Sajnos, vannak olyanok, akik nem f orrottak össze egészen a magyar gondolattal, a magyar érzéssel, akik kifelé is gravitálnak, akik kívülről várnak nagyon sokszor intéseket, — nem akarom megmondani az országok nevét — hogy ebben az országban felfordulást és lázadást okozzanak. Nekünk ezekkel szemben, akik a polgári elemet képviseljük, igenis fel kell készülnünk, nekünk igenis ellenségnek és nem ellenfélnek kell tekintenünk azokat, akik a mi országunkat el akarják veszíteni. Hogy pedig külső ellenségeink vannak, arról, azt hiszem, nem kell beszélni ebben a teremben. Amikor látjuk, hogy a fegyverkezést nemcsak hogy nem szüntetik meg, hanem minden államban fokozzák, amikor újabb hadihajókat állítanak be, amikor azon törik a fejüket, hogyan lehet különféle gázbombákkal és nem tudom, mikkel megfojtani az embereket a nélkül, hogy csak egy puskalövést is tennének, s amikor tudjuk azt, hogy a körülöttünk lévő államok mennyire őrködnek azon, hogy mi valahogyan meg ne tudjunk mozdulni: akkor nem