Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

Az országgyűlés képviselőházának 329 lehet azt mondani, hogy nekünk nem kell a külső ellenséggel számolnunk. En nem azt mondom, amit a latin mondás mond, és ami ma is ki van írva a bécsi hadügyminisztériumon: si vis pacem, para bellum. Mi nem akarunk háborúra készülni, mi azonban védekezni fogunk, ha esetleg ránk kényszerítenek egy háborút, és ha bennünket akár a külső, akár a belső ellenség meg akar fojtani. De ehhez jogunk Van, mert a trianoni szerződés is megadja azt a jogot, hogy 35.000 főnyi személyzetet tartsunk katonai téren. Nem mondhatunk tehát le arról sem, hogy magunknak egy katonai büntetőjogot teremtsünk, nem mondhatunk le arról, hogy a hadseregünk kötelékébe tartozó egyéneket, ha katonai bűncselekményeket követnek el, az általunk alkotott katonai büntetőtörvénykönyv alapján büntessük meg, nem pedig a régi pátens alapján. E tekintetben nem lehet azt mondani, hogy várjunk jobb időkre, és hozzuk előbb rendbe a gazdasági kérdéseket. Én különben mindenkivel egyetértek abban, hogyha lehetne, elsősorban a gazdasági kérdéseket kellene megoldanunk. Ha ez rajtunk múlna, én nagyon szívesen hozzájárulnék ahhoz, hogy hoznánk ma egy törvényt, amelyben kiniondanók azt, hogy holnaptól kezdve pedig mindenkinek nagyszerű sorsa legyen ebben az országban. (Rothenstein Mór: Milyen szellemes!) En azonban azt hiszem, hogy nem tudja garantálni nekünk egyetlen párt sem, hogy ezt törvényes intézkedéssel el tudjuk intézni. Sokkal keményebb háttere van ennek a kérdésnek, semhogy ilyen olcsó módon meg lehetne oldani. Ha tehát nem tudjuk ezt a kérdést ma rendezni, akkor nem szabad azt mondanunk, hogy ne rendezzük most ezt a másik kérdést sem, tegyük ölbe a kezünket és várjunk nyugodtan a jobb jövőre. Mélyen t. Ház! Azt hiszem, a kormányzatnak kötelessége volt ezt a törvényjavaslatot idehozni, és én csak örülök annak, hogy a kormányzat ezt a kötelességét meg is értette és legalább nekünk jogászoknak meghozta azt az örömet, hogyha majd a jövőben oda fogunk állni és védeni fogunk egy katonai egyént, akkor nem kell nekünk már azokkal a lehetetlen kifejezésekkel számolnunk, amelyek a pátensben benne voltak, hogy sokszor magunk se tudtuk, mit akar kifejezni, mert először bele kellett magunkat élnünk abba a szellembe, amely azt uralta, mi pedig ezt sohasem tettük szívesen. Egyetlen jogásza nem volt ennek az országnak, aki szívesen forgatta volna azt az idegen pátenst és aki abból akarta volna az igazságot kiverekedni. Mi tehát örülünk annak, hogy végre elérkezett idő, amikor már a magyar jog fog uralkodni. Természetes én, mint jogász nem mondhatom azt, hogy százszázalékig kielégít engem a katonai büntetőtörvénykönyv-javaslat. Nem is mondom ezt. En azonban azt mondom, hogy teljesen elfogadható és én örülök annak, hogy legalább ennyit tudtunk megvalósítani. Mindenkinek, aki a katonai viszonyokat és katonai körülményeket ismeri, számolnia kell azzal, hogy vannak külön katonai deliktumok, amelyeket nem lehet a polgári büntetőtörvénykönyv szakaszaiba beleszorítani. Vannak kivételes helyzetek, kivételes állapotok, amelyekkel számolnunk kell, akár akarjuk, akár nem akarjuk, és ha ezeket most szakaszokba öntjük, akkor nagyon helyesen járunk el, ha mindjárt százszázalékos megoldással nem is tudunk jönni. A magam részéről végtelenül örülök annak, hogy most már nem lesz olyan nagy ellentét KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXIII. ^™^™ ülése 1929 november 13-án, szerdán. 297 katonai és polgári egyén közt, mert hiszen a katonai egyénre nézve is nagyjában és egészében a polgári büntetőtörvénykönyv rendelkezései alkalmazandók, amint azt a törvényjavaslat 1. <§>-a kimondja. így látjuk azt, hogy a katonai büntetőtörvénykönyvbe is áthozták a polgári büntetőjog minden nagyon jól bevált rendelkezését. Elég, ha utalok arra, hogy itt most már^ behozták a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a polgári büntetőtörvénykönyvnek nagyon szép rendelkezései, s amelyeket most már itt is alkalmazni fognak. Ezek talán itt nem mondják ki azt, hogy a fiatalkorút nem lehet halálra ítélni, amit én végtelenül fájlalok, de mégis megértek, mert hiszen vannak olyan körülmények, amikor talán feltétlenül szükség van arra, hogy ezzel a büntetéssel is távoltartsuk az ilyen bűncselekményektől azokat a fiatalkorúakat, akiket legtöbbször beleugratnak az ilyen cselekményekbe, akik mások eszközeiként szerepelnek, hogy figyelmeztessük őket, hogy esetleg ilyen súlyos büntetés is jár cselekményükkel, hogy visszatartsuk őket ezáltal. A halálbüntetésről különben később fogok beszélni, nem akarok erre itt részletesen kitérni. De a 4. § sem nyerte meg egészen mint jogásznak tetszésemet, bár kijelentem, hogy azt szükségesnek tartom én magam is, mert amikor arról van szó, hogy határvédelmi zavargások vannak, vagy amikor az ország belső békéjét veszélyezteti egy lázadás, akkor nem lehet kesztyűs kézzel elbánni és nem lehet azt mondani, hogy mert ezt a bűncselekményt polgári egyén követte el, nem kell olyan súlyosan büntetni, mintha katona követte volna el, mert mindkettő egyformán veszélyezteti azt az érdeket, amelyet mi büntetőjogilag meg akarunk védeni. Nem lehet tehát akkor különbséget tenni polgári egyén és katonai egyén közt. Ez kivételes állapot, amellyel — hiszem — a minisztérium mindig csak akkor fog élni, amikor szükség van rá, és nem fog azzal visszaélni. De nekem az az álláspomton, hogy parlamentáris kormányzat mellett nem is lehet visszaélni ezzel a helyzettel, mert hiszen mindig megvan a felelősségrevonás lehetősége, mindig elő lehet venni azt a minisztériumot, hogy miért alkalmazta azt akkor, amikor nem volt arra szükség. Akkor, amikor magyar kezekbe van letéve az intézkedés joga, amikor a felett, hogy legyen-e ilyen kivételes helyzet vagy pedig nem, magyar emberek magyar érzéssel fognak dönteni, én nem féltem ezt a nemzetet és nem féltem azt a polgári egyént sem. Ha pedig olyan szükségesség áll elő, hogy ezt a rendelkezést igenis, alkalmazni kell, akkor tessék vele élni, mert mindenekfölött áll az, hogy ennek az országnak békességre van szüksége. Hangoztatjuk ezt mindig befelé és kifelé, ha tehát valaki ezt a békét meg akarja bontani, ha ennek az országnak sorsa ellen tör, igenis, tessék a legszigorúbb intézkedéseket foganatba venni, és akkor senkinek sem szabad panaszkodnia a felett, ha szigorúbb elbánás alá kerül, mert olyan cselekményt követett el, amely a katonai büntetőtörvénykönyvben kifejezetten benne van. En tehát semmiféle veszélyt nem látok ebben a 4. Vban, bár mondom, mint jogászember, örülnék, ha polgári egyén nem kerülne katonai büntetőbíráskodás alá. De nemcsak nálunk van ez, hanem megvan a legtöbb államban is, ami azt mutatja, hogy nem kivételes'intézkedést akarunk itt életbeléptetni, hanem azok után megyünk, akiknél ez szintén jól bevált, akik elismerték ennek elkerülhetet43