Képviselőházi napló, 1927. XXIII. kötet • 1929. október 15. - 1929. november 26.

Ülésnapok - 1927-329

286 Az országgyűlés képviselőházának írók döntöttek el. Tényleg az volt a szituáció, hogy amikor bevezényelték a lovasságot a lövészárokba, akkor a ló hátul maradt. Mi történt a karddal? Először levágtak belőle egy keveset, aztán megint keveset, a végén rövid lett a kard. Azután még a rövid kard is baj volt, akkor kezdték a kardot bekenni, és a kard, amely akkor szép, ha csillog, szürke lett, és a szürke kard helyettesítette a bajonétot. Lassanként ez a szürke kis kard is eltűnt, mert Magyarországon és Ausztriában is és mindenütt azt mondták: a harctéren nem lehet kardot viselni, a harctéri tisztnek bajonétja van, ennélfogva idehaza az volt a hősiességnek és katonásságnak jelképe, ha valaki nem kardot, hanem bajonétot viselt a háborúban. (Gyömörey Sándor: Bajonétot is!) Nem lehet egyszerre kardot és bajonétot viselni. (Gyömörey Sándor: De igen, ha leszáll a lóról, a bajonét szíjába akasztja a kardot. — Szilágyi Lajos: A csendőrök állandóan viselik a kardot és a szuronyt!) Erre az lett a szituáció, hogy még Károly király is, amikor lefényképezték, amikor a harctérre ment és amikor itthon megjelent, nem karddal az oldalán jelent meg, hanem bajonettal és ha méltóztatnak megnézni Károly király fényképeit, — most az utóbbi napokban direkt kutattam utánuk — az utolsó időkből nem láttam kardos Károly király képet, csak bajonétos képet. (Felkiáltások jobbfelől: Ez igaz!) Ha ez igaz, akkor nem értem azt, hogyha a háborúban a kardnak nincsen szerepe, akkor annak a katonának, akinek a háborúban nem büszkesége a kard, miért legyen büszkesége a békében. (Gyömörey Sándor: Tessék Borbély-Maczkyt megkérdezni, aki abban a szerencsében részesült, hogy egypár attakot lovagolhatott, használta-e a kardot?) Ma polgári hadsereg van, ma minden nemzeti hadsereg polgárhadsereg, mert a mai világ katonasága abban különbözik a régi világ katonaságától^ hogy a régi világban csak a hivatásos katonák mentek a háborúba, ma pedig a hivatásos katonaság csak keret, csak kerete az ország katonaságának, amely tisztán csak arra való, hogy káderként szolgáljon egy háborúban. A polgári lakosság ugyanúgy katona, mint a hivatásos katona; a hivatásos katona csak abban különbözik a polgároktól, hogy ő békében is katona, az az ő hivatása, az az ő foglalkozása, azért fizetést kap. Most, t. Képviselőház, méltóztassék elképzelni, Ihogy egy régi világból való katona, aki verekedett a Kárpátokban, a Doberdón, aki teljesítette hazájával szemben kötelességét és akinek vitézségi érmei vannak, de civilruháján nem hordja azokat, szembekerül egy fiatal katonával, akinek még nem volt módjában, hogy a háborúban részt vehetett volna, mert akkor még kicsi volt s most ez az ifjú katona ezzel a régi katonával szemben, aki a harctéren volt katona, kedvezményezettebb helyzetbe jut büntetőjogi szempontból, mert ha Összekerül a régi katona, a régi kapitány vagy a régi főhadnagy, akinek kitüntetései vannak, egy olyan főhadnaggyal... (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Csodál at ősképpen ezek nem szoktak összeveszni!) Éppen erről akarok beszélni a t. miniszter úrnak, meg méltóztatik majd engedni, hogy ezt bátor legyek előadni. (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Tú

1 krassz az eset!) Hát mivel mutassam be a törvényjavaslat tarthatatlanságát, mint krassz esettel? De különben is ez nem krassz eset, mert hiszen a világháborúban mindenki résztvett; méltóztassék csak végignézni Magyarország épkézláb emlbereit! Csak nem méltóztatik elképzelne hogy egy olyan emberrel szemben . ülése 1929 november 13-án, szerdán. fogok kardot használni, aki a világháborúban untaugliclh volt

1

? Olyan emberrel szemben csak nem kell kardot használni? Tehát csak olyan emberrel szemben lehet kardot használni, aki a világháborúban tauglich volt. Ha pedig a világháborúban tauglich volt, ha a világháborúban résztvett, akkor ezzel a tauglich emberrel szemben, aki ott volt a Doberdón, fegyvert fog használni az, aki nem lehetett ott a Doberdón? Ez az első szempont, t. Képviselőház, amellyel én illusztrálni akartam ennek az egész szakasznak az alkalmazását. A másik pedig a következő: Én ebiben a kérdésben mindenkit, aki a régi hadsereg tisztje vagy katonája volt békében, felkérek, méltóztassanak példát mutatni arra, hogy a ' régi császári és királyi ár'mádiában, amelynek mégis csak idegenebb volt a szelleme, mint a nemzeti hadseregé, kapitánynál magasabb rangú tiszt — méltóztassanak. megengedni, hogy aláíhúzzam ezt a kifejezést — a kardját alkalmazta volna. Soha. Az egész osztrák -magyar monarchia történetében 1867-től kezdve nem fordult elő az én tudomásom szerint, — pedig nagyon illetékes helyeken érdeklődtem — hogy kardafférja lett volna egy katonatisztnek, aki magasabb rangú lett volna, mint kapitány. (Fráter Jenő: Az természetes!) Miért? Hát az idősebb embereket már a kutya sem bántja, vagy nedig az idősebb emberek már annyira higgadtak, hogy meggondolják, hogy nekik nem kell használni a kardot? Mit jelenthez? Ha az osztrák-magyar hadseregben kapitánytól felfelé idősebb embernek soha néni volt szüksége arra, hogy alkalmazza a kardját, akkor itt csak kapitányig méltóztatnak ezt a jogot megadni? Amit Zsitvay Tibor igazságügyminiszter úr mond, az szent igazság, hogy erre nem volt és nem is lesz eset; nemcsak arra, hogy a régi hadsereg katonáia esetleg szembekerül az új hadsereg katonájával. Tessék elhinni, ha méltóztatnak kihagyni ezt a szakaszt, akkor nem lesz katonai kardaffér, éppen úgy, mint ahogy idősebb, meggondolt katonatiszt soha kardot nem alkalmazott polgári személlyel szemben. Azt is merem állítani, hogy tizenkét óra előtt sem történt soha ilyen eset. Bocsánatot kérek azért, amit mondok, de így van. Nem láttam és nem hallottam, hogy ha valaki délelőtt ment a kaszárnyába hivatását teliesíteni vagy délben onnan visszajött vagy ebédelni ment a vendéglőbe, kardot alkalmazott volna. Méltóztassanak elhinni, hogy ez a szakasz senkinek nem használ, ellenkezőleg mindenkinek csak árt és alkalmas arra, hogy azt a ió viszonyt, amely ma megvan, megrontsa. Miért? Mert egy remény; telén szomorú helyzet előtt állunk. A szituáció tudniillik az, hogy az állam egyik polgára a másik polgárral szemben előnyben részesíttetik, bizonyos privilégiumokat és kedvezményeket kan, ami pedig nem • helye«. Helyes lehet privilégium adása egy gárdánál, egy személyi testőrsésmél. olyan hadseregnél, amely a nemzeti szellemtől téliesen különváltam a nemzeti érzéstől teljesen elvonultan, a nemzeti érzéssel szemben szemben állva a polgársággal, egy idegen érdek megvédésére hivatott. Ennek a hadseregnek lehet érdeke, hoíry urivilégiumot adjon tisztjeinek é« katonáinak. Ezt mesrértem, mert az a megszálló hadsereg a maga fegyverével, a maga külön tekintélyével, a maga külön kasztszellemével kell, hogy szembenállion az illető megszállott ország polgári társadalmával és nemzeti közvéleményével és képviselje a hódítót. De olyan országban, ahol a ka-